Nem tudom mit állít Csomor Lajos, de azt, hogy avar kincsek visszaszerzése lett volna az oka a kalandozó hadjáratoknak, azt Fehér Mátyás Jenő találta ki. A frankok 15 társzekérnyi nemesfémet vittek el, ez cirka 7,5-9,75 t. Jó eséllyel a döntő részét beolvasztották és kegytárgyakat készítettek belőle.
De ha már ezen dolog igy szóba került, talán érdemes megvizsgálni mekkora bevétele volt a KM-t egyesítő pusztai népeknek...
A hunoknak a keletrómaiakkal kötött szerződései alapján következtethetünk a mennyiségre: 423-tól 350 font (25 000 arany solidus) évpénzben egyeztek meg, 435-ben 700 font (50 000 solidus), 443-ban 2100 font (150 000 solidus) állt a békeszerődésben, amelyet 450-ig folyósított a keletrómai állam. Az avarok a bizánciaktól a békéért fejében rendszeresen kaptak évpénzt a béke fejében 573-tól 1100 font (80 000 solidus), 585-től 1 400 font (100 000 solidus), 598-tól 1650 font (120 000 solidus) és 623-tól 626-ig évi 2 800 font (200 000 solidus) aranyat.
A hunok 27 év alatt 8 tonna arany pénzt, míg az avarok 53 év alatt 27 tonna aranyat hajtottak be a keletrómai, majd bizánci kormányzattól Ezek a számok csak tájékoztató jellegűek, ugyanis nyilvánvaló, hogy a bizánciak nem tiszta aranypénzt vagy csökkentett aranyértékű pénzekkel fizettek. Maenchen-Helfen szerint a 440-es években 900 000 solidus, azaz 13 000 font aranyat fizettek a keletrómaiak a hunoknak, ugyanakkor az éves bevétel 270 000 font volt. Ez azt jelenti, hogy az évi adó mértékének az 1%-át sem érte el a legmagasabb évpénz. Mindenesetre a hunok esetében ehhez még hozzá kell tenni a 8, majd 12
solidusra emelt váltságdíjat, amit a fogságba esett római katonákért kellett fizetni, valamint a
hadjáratok során megszerzett zsákmányt. Ehhez járult még a Nyugatrómai Birodalom által fizetett tributum, a váltságdíjak és zsákmány, amelyről nem rendelkezünk még csak megközelítő számadattal sem. Mindenesetre az évpénzként kifizetett 8 tonna arany – még ha
csak irányszámnak tekinthető is – hatalmas bevételt jelentett a hun vezető réteg számára. Pohl az avarokkal kapcsolatban a 6 milliós solidus bevételen túl számol még az ismeretlen mennyiségű váltságdíjjal és zsákmánnyal.
A magyarokkal kapcsolatban Kovács László 2011-ben foglalta össze a magyar kalandozások eredményeként a Kárpát-medencébe került zsákmányra vonatkozó kutatásait.
Az itáliai kalandozásokkal kapcsolatban vannak csak számadatok. 942-ben 10 modius ezüstpénz fejében kötött békét a magyar sereg Provence-i Hugó itáliai királlyal, 947-ben 10 modius ezüstpénzt fizettek Taksonynak, hogy Dél-Itália felé folytassa a hadjáratot, végül 948-ban Pávia felgyújtása után a megmaradt kétszáz túlélő 8 modius ezüsttel váltotta meg magát. A modius alapvetően térfogat mérték, amelyet különbözőképpen átszámítanak súlymértékre: Györffy szerint 18 kg vagy 37,5 kg jöhet szóba; Kellner 1 modiust kb. 350 kg ezüstnek gondolt, míg Hahn 104,5 kg-ra becsülte. Kovács László számba vette a lehetséges magyarázatokat. A forrásban szereplő adatok alapján 28 modius egyértelmű, ugyanakkor
905-től 947-ig lehet számolni a magyaroknak fizetett évpénzzel. Ebből egy ötévenkénti és évi fizetéssel számolva a következő táblázatot állította össze Kovács László:
Akármelyik becslésből indulunk ki, hatalmas mennyiségű ezüstről van szó. Nincs számadatunk a német és francia terület elleni hadjáratok zsákmányáról, ugyanakkor ismert, hogy a szász Madarász Henriket, amikor német királlyá választották (919–936), a magyarok megtámadták, 924-ben kilencéves békeszerződést kötött évpénz fejében, de sajnos ennek mértéke nem ismert. A honfoglalás előtt Bölcs Leó, bizánci császár bérelte fel a magyarokat Simeon ellen, feltehetően nem kis összegért, a magyarok a bolgár foglyok kiváltásakor további pénzeket kaptak. A 934–958 között a bizánci udvar évpénzt fizetett a magyaroknak a béke fejében, amelynek mértékéről nincs írott adat. Van olyan feltételezés, hogy ennek mértéke az avarok által kapottéhoz lenne hasonlítható. Ezek a felsorolt számadatok csak tájékoztató jellegűek, és csupán azt jelzik, hogy a Kárpát-medencét elfoglaló nomádok a szomszédos letelepült államokból rendkívül jelentős mennyiségű zsákmányt szereztek, és az arany- és ezüstfolyamot a régészeti anyag is bizonyítja.
Walter Pohl hívta fel a figyelmet arra, hogy a nomád világban a hatalom centralizációja és decentralizációja viszonylag gyorsan megy végbe, valamint hatalmas területekre terjedhet ki. A hunok 375-ös feltűnésük és a Hun Birodalom szétesése, azaz Attila 453-as halála között 79 év telt el. Az avarok 568-ban foglalták el a Kárpát-medencét. A Konstantinápoly 626-os sikertelen ostromát követő válság 68 év múltán következett be. A magyarok 895-ös honfoglalásától Lechfeldig (955) 60 év, a 970-ben a Balkánon való kalandozások lezárásáig pedig 75 év telt el. Egy olyan hatalmi rendszer, amilyen a nomádoknál létezett állandó expanzióra épült, amit azonban két generáción túl már nem lehetett fenntartani.