Magyarország ipara

Felmerül a kérdés, hogy miért költöztél oda...
Nyilván sok választásom volt :)
nevelőfaterral béreltünk egy lakást, ő örökölt egy kis vityillót, ideköltözött, én meg nem tudtam egyedül fenntartani az albérletet
Nem tudom hol és milyen falu ez, de ha helyben nicns is élet, azért sok helyen van a közelben egy város színházzal, stb.

Egy faluba minek tömegközlekedés.
kifasz mondta hogy a faluba? a legközelebbi kisvároshoz is egy átszállással lehet eljutni. a távolabbiba van közvetlen járat de naponta asszem 9 vagy 10 alkalommal indul a busz

ti állítjátok be úgy mintha a városi élet valami lelketlen fos zombivilág lenne, a falusi pedih földöntúli csoda :D azért van aki megértette:
"Az ízlések és pofonok" helytálló.
Én a Hegyháton nőttem fel, kisfalusi élet, gyerekkorom a házkörüli munkákkal telt. De legalább megtanultam dolgozni. Most Répcelakon élek kertes házban. Nem egy nagyváros, de közbe még így is sok egy kicsit, a sok idióta városi szabály...
Nekem szükségem van rá, hogy a 8 óra agyleszívó munka után valami hasznos, alkotó fizikai munkát végezhessek.
ízlések és pofonok. számomra az égvilágon semmit nem jelent az hogy a kertben rózsákat metszegetni meg hasonlók. nekem a kisvárosi élet a leginkább emberibb, kényelmesebb. a pesti a másik véglet, az is borzasztó
 
ízlések és pofonok. számomra az égvilágon semmit nem jelent az hogy a kertben rózsákat metszegetni meg hasonlók. nekem a kisvárosi élet a leginkább emberibb, kényelmesebb. a pesti a másik véglet, az is borzasztó
Képtelen vagyok ezt a dumát megérteni. A belvárostól kb. 5 km-re kívül élsz és dolgozol, akkor Bp-n az élet olyan, mint egy kisvárosban. Kb. semmit nem érzékelsz a belvárosból. Viszont, ha mozi vagy bármire támadnak kedved ott van egy köpésnyire.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 2822
Két dolgot hiányolok a válságkezelésben..
Az egyik: a munkájukat elvesztőket kellene támogatni. Két hónapig a bejelentett fizetésük 75 százalékát oda kellene adni.
A felemelt 65 éves nyugdíjkorhatárt a most 60. éveseknél figyelmen kívül hagyni. Ez csökkentené a munkanélküliséget és a statisztikában is jól mutatna.
A két intézkedés nem igényel óriási összeget.
 
  • Tetszik
Reactions: Kiebra and Masztiff
Két dolgot hiányolok a válságkezelésben..
Az egyik: a munkájukat elvesztőket kellene támogatni. Két hónapig a bejelentett fizetésük 75 százalékát oda kellene adni.
A felemelt 65 éves nyugdíjkorhatárt a most 60. éveseknél figyelmen kívül hagyni. Ez csökkentené a munkanélküliséget és a statisztikában is jól mutatna.
A két intézkedés nem igényel óriási összeget.
Van 3 hónapig az álláskeresői járulék az május végéig jó, ha nem váltózik semmi addig akkor kénytelenek lesznek valamit lépni.
 
"Az ízlések és pofonok" helytálló.
Én a Hegyháton nőttem fel, kisfalusi élet, gyerekkorom a házkörüli munkákkal telt. De legalább megtanultam dolgozni. Most Répcelakon élek kertes házban. Nem egy nagyváros, de közbe még így is sok egy kicsit, a sok idióta városi szabály...
Nekem szükségem van rá, hogy a 8 óra agyleszívó munka után valami hasznos, alkotó fizikai munkát végezhessek.
Haat, ha mar Repcelakbol is varost csinaltak... ;)
 
Audi újraindulás:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
A nyugdijkorhatar leszallitasaval valoban lehet jatszani a szamokkal es allami penzen megszponzoralni az allam gazdasagot a kereskedelmi szektoron keresztul is... /kvazi ingyenpenzt tolni a gazdasagba kozvetitokon keresztul./ direktbe celzottan... A munkanelkuliseg kifele jobban mutatna egy eros gazdasag kepet mutatna tovabbra is ami alacsony munkanelkuliseggel renfelkezik./ergo jo befektetes / . es ezt most meg us lehetne jatszani. Vissza par evet. Vagy epp most epp jokor jonne a sokgyerekes anyak korabbi nyugdijazasa. /hogy is volt a terv? 3 gyerek - 3-6 ev?./ visszamenoleg is! A gazdasagot megporgetne a nagyreszenek unoka van ahol ez visszamenoleg szamit. Tehat a csaladok is tamogatva lennenek anyagilag is. Vagy legalabbis segito tamasz lehetoseget megadja a fiataloknak hogy a mamanak van penze. Meg ha nem is olyan sok az a nyugdij...
 
  • Tetszik
Reactions: Littlejohn
A myugdijas e mellett kolt a boltba es ugy mindenhol. A nagycsaladosok szerintem elso lepesnek megerdemelnek majd ha szukseges a kozalkalmazottak is megerdemelnenek par evet. Rendvedelmi katasztrofavedelmi honvedelmi legenysegi allomany is. Pl. Es maris porogne a gazdasag es az emberek is jol jarnanak akik a hazat szolgaljak. Ha szukseges altalanosan is be lehetne vezetni. /nem tobbezer milliard./ es az orszagba maradna zomebem a penz kiskereskedelem magyar termekek./szolgaltatasok.
 
A gyarak elobb utobb ujraindulnak. De amikor a vilag rohamtempoban epul le mi meg csak lepesbe esetleg fejlodunk is. Htalmas tovabbi befekteteseket vonzhat. Hisz valamit nagyon jol csinalunk es felertekelodesunket eredmenyezne.
 
Ezt a vonalat tovabbvive kulgazdasagba es kulkapcsolatokban is hatalmasat jelentene. Ami tovabbi bevetelt jelentene mind a gazdasagnak mint az allamnak.
 
Szerintem a kerdes az idozites es a fokozatossag!
Egeszsegugyi dolgozok korabbi nyugdijazasa lehetne a nagyvsaladosok utan. Ez a vilag szemeben egy gesztusnak tunne meg csak csak de amint a katonak /legenysegi allomamy / is megkapna a szorzot a szolgalt evekre. Mar kezdenenek kapcsolni a befektetoi korok. A katasztrofavedelminel mar biztosak lennenek hogy itt valami tortenik /munkanelkuli statisztikai adatokbol is./ a rendorseggel megfejelve ez fokozhato lenne vegen az egyebb belugyesekkel alacsony gorbebe vezetve.../ imadjak az ilyet/ ehhez hosszaigazitani par villamintezkedest es salatatorvenyt egy egy nagyobb horderejuvel. Es a sinrol lekerul a szeker. :) no para.
 
https://m.origo.hu/gazdasag/20200415-mercedes-es-suzuki-termeles-ujrainditasa.html
"Az Audi és az Opel után a Mercedes is bejelentette, hogy újra megkezdi a termelést magyarországi gyárában. A Suzuki is tervezi, április végén indulhat újra a munka."
Már megint a patás csinálta jól. Az IMF szerint mi ússzuk meg a legolcsóbban a járvány miatti visszaesést. Mellesleg a halálesetek számában is százszor jobban állunk mint pl Hollandia.