A téma átfogó jellege miatt itt válaszolok.
Nem csak a hossz, az átmérő is számít. Az AIM-54 és AIM-120 hossza (4 m vs 3,7 m) alig tér el. Csak éppen az átmérő ---> tömeg ---> hajtóanyag egészen más. Ahogy ezek összesített következménye is. Hiába kedvezőbb alapvetően az AIM-120 formája, ha annak hajtóműve 9-10 másodpercig sem üzemel, addig az AIM-54A is (asszem A) ~27 sec üzemidejű hajtóművel rendelkezett.
Viszont az AIM-54 borzalmasan rossz L/D aránya és nagy homlokfelület miatt a valóság az, hogy tengerszinten indítva az AIM-54 NEZ és DLZ értéke kb. azonos vagy akár rosszabb is, mint az AIM-7M-é vagy az AIM-120B és sanszosan C-é is. Olyan brutálisan nagy a rakéta légellenállása, hogy M2.0 fölé is alig képes gyorsítani a hajtómű és ezt az igen kis sebességet (rakéta szemmel) aztán pillanatok alatt el is veszti.
Szilárd hajtóanyagok fajlagos tolóereje.
A DCS F-14 modul fejlesztésekor adták ki ezt. Az elején táblázatban, hogy melyik AIM-54 milyen hajtóanyagot használt és mekkora égésideje volt és ebből mennyi impulzus jött ki. Források is fel vannak sorolva, nem hasra csapva készült.
http://media.heatblur.se/AIM-54.pdf
Tehát az R-33/37 és AIM-54 jellegű rakéták akkor muzsikálnak jól, ha 8-10 km magasan indítják azokat, mert a hosszú hajtómű üzemidő miatt az M4.0 feletti égésvégi sebességet sokkal nagyobb magasságban érik el és iszonyatosan messzire elmennek ballisztikus közeli pályán, de kis magasságon nem muzsikálnak túl fényesen ezek. Ez azt is jelenti, hogy alacsonyan repülő cél ellen hiába loftolnak ki jó magasra a visszatérő fázis probléma, mert nagyon lelassulhatnak, kicsi a manőverezési tartalékuk. Ez HVA és CM ellen nem probléma, de vadászgépek ellen vékony lehet, ha időben jelez az RWR és van idő még manőverezni.