Elnézést hogy beleszólok, de amit Molni leírt az LPI radarok működésével kapcsolatban az nagy valószínűséggel nem igaz.
"Minden radar úgy működik, hogy egy ideig ad (sugároz), aztán vesz, a visszaérkező visszhangot érzékeli. A vevő „kapu” addig van nyitva, (mikro szekundumok) amíg a radar hatótávján belülről visszavert jelek érkezhetnek. Az LPI üzemmóddal működő radar számítógépe megméri az ellenfél radarjának paramétereit, és azokba a rövid időtartamokra időzíti a saját kisugárzását, amikor a másik vevője zárva van, együtt a besugárzásjelzővel. Ugyanis a besugárzásjelző-rendszer (RWR) is szakaszosan működik, mivel a saját radar visszavert jelére is jelezne, ha folyamatosan üzemelne."
A gond a fentiekkel az, hogy az impulzus üzemű radarok az adott távolsághoz tartozó legnagyobb impulzus ismétlődési frekvenciára törekszenek. Ha a célt 150 km-en belül keresi a radar, akkor a futásidő oda-vissza 0,001 másodperc. Ehhez hozzáadódik az impulzushossz. A kettő összegének reciproka a maximális impulzus ismétlődési frekvencia, azaz közel 1000 Hz. 50 km-en belül közel 3000 Hz. A radar pedig azért használja ki az adott távolsághoz tartozó maximumot, mert a pásztázás sebessége, vagy a nyaláb szélessége az impulzus ismétlődési frekvenciától függ. A pásztázási sebesség elméletben sem lehet nagyobb, mint az impulzus ismétlődési frekvencia és a nyalábszélesség szorzata, különben lefedetlen területek maradnak a pásztázás vonalában, hiszen a kisugárzás nem folyamatos. A gyakorlatban átfedés szükséges, tehát a pásztázási sebesség kisebb. A maximális pásztázási sebesség érdekében az impulzus ismétlődési frekvenciát is maximumon érdemes tartani. Ha viszont az impulzus ismétlődési frekvencia a maximumra van húzva, akkor a radar ciklusa egy gyors impulzusból áll (vevő blokkolva) és egy nagyságrenddel hosszabb szakaszból, amikor a vevő aktív. Majd azonnal ismétlődik ugyanez. Az impulzushosszt azért próbálják a minimumon tartani, mert az a távolsági felbontás korlátját jelenti. A hosszabb vételi szakaszban bármikor érkezhet visszavert jel, attól függően, hogy a cél milyen távol van. Tehát Molni leírásával ellentétben a működési időtartam túlnyomó részében a vevő "kapuja" aktív és csak a rövid impulzusok idejére van zárva. Molni szerint a besugárzásjelző blokkolva van azokban az időszakokban, amikor visszavert jel érkezhet és a vevő kapuja aktív. Amikor meg az adó aktív, akkor meg az generálhat jelet a besugárzásjelzőn. Tehát Molni leírásából az következne, hogy a besugárzásjelző gyakorlatilag állandóan blokkolva van. Ez természetesen nem igaz.
A valóságban a besugárzásjelző vevő soha nincs "zárva". Veszi a saját kisugárzást és a visszavert jeleket is. Egyszerűen csak eldobja feldolgozáskor a saját és visszavert jeleket. Ezt azért tudja megtenni, mert ma már gyakorlatilag minden radarimpulzus kódolt. Többe közt azért is, hogy a külső zajtól, vagy zavarástól a hasznos jelet meg lehessen különböztetni. Ahhoz, hogy a besugárzásjelző szűrését az LPI radar kihasználja, nem elég az ellenséges radar paramétereit mérni, hanem a kódot is meg kell fejteni. Azonban a kód változtatható. Ezen kívül ha a cél nem működteti a saját radarját, akkor az LPI radar sem működtethető a felfedezés veszélye nélkül, hiszen az LPI radar nem tudja, hogy a besugárzásjelző kiszűr-e valamilyen jelet és ha igen, akkor milyet. Ha a radar és a besugárzásjelző össze van kötve, akkor a besugárzásjelzőnek még csak az összes kisugárzottal azonos kódolású jelet sem kell kiszűrnie, pusztán csak azokat, amelyekre a radar azt mondja, hogy célként értékeli. Ilyenkor az LPI radar jele pontosan úgy működik, mint egy zavaró jel, azaz látszik a radaron, de hamis távolságot és/vagy irányt mutat. Ha az LPI radar nem minden impulzusnál az útvonalképző szűrő ablakán belüli jelet generál, akkor az ellenséges gép észre fogja venni, hogy vagy egy zavaró, vagy egy LPI radar működik a közelben. A radar tehát zavarjelként értékeli és kiszűri, amitől a besugárzásjelző hasznos jelként értékeli és méri az irányát.
Szóval az LPI radar nem olyan egyszerű dolog, mint Molni írta és a besugárzásjelző általában előnyben van, mert az LPI radar által kisugárzott jelet a besugárzásjelző mindenképpen fogni fogja.
Az meg pláne nem igaz, amit Mackensen írt, hogy „miután befogta a célt annyira lecsökkenti a teljesítményét, hogy még lássa a célpontot, de annak a besugárzásjelzője ne lépjen működésbe”. A besugárzásjelző már akkor kiszúrja a radart, amikor az még keresi a célt. A besugárzásjelzőt érő jelerősség több nagyságrenddel nagyobb, mint a radar vevőjére visszavert jel, hiszen nem a célról szóródott, hanem még a kisugárzott, koncentrált nyalábot kapja és a visszafelé úton való jelgyengülés sem érinti. Az a jel, ami túl gyenge a besugárzásjelzőnek, az garantáltan túl gyenge a radar vevőjének is.
?
