A Szu-35 avionikai csomagja tudtommal a Szu-30 felett áll. (Hogy melyiket ki gyártja nem tudom, de ez gyártó kapacitás kérdése is.) A Szu-30 az MK széria leszármazottja, a Szu-35 csak külsőleg hasnoló hozzá. A teljes sárkány tudtommal át lett tervezve, hogy az F-15D vs F-15E-nél volt. Nem véletlenül lett nehezebb. A Szu-34 totál eltérő kategória, olyan long range STF, mint az F-111F volt vanno. Az F-15E sem kurta lábú, de az F-111F-nek nincs a közelében hatósugárban.
Ezt mindig elmantrázom, hogy a Szu-30-asból két külön világ létezik, két külön gyártóval. De többet már nem fogom, mert ahogy boki fentebb leírta, mostantól csak egyféle Szu-30-as lesz, mivel a KnAAZ-féle Szu-30-as gyártása a napokban leállt. Ez egy Szu-27PU-n alapuló multirole verzió volt, majdnem hasonló, mint a Szu-27SzM család, tehát a régi radar új modulokkal, 12 fegyvertartó, MMPP Szaljut AL-31FM-1 hajtómű és ez még levegőben is utántölthető. Ennek export változata van Venezuelában, Vietnámban, Kínában, Indonéziában, Angolában és még pár helyen. A legolcsóbb multirole verzió, ami kétüléses és Szuhoj.
A másik verzió a Szu-30MKI/MKA/MKM és az orosz honi Szu-30SzM, Ez az Irkutnál készül/készült, vektorálós NPO Szaturn AL-31FP hajtóművek, előszárnyak, full digitális FbW kontroll, mereven beépített PESA rendszerű Barsz radar, 12 fegyvertartó, illetve az export gépeken külföldi elektronika (is).
A KnAAZ Szu-30-asa a könyebb, egyszerűbb, 17,6 tonnás szerkezeti tömegű, 11.5-12.5-13.5 tonnás tolóerejű verzió (Venezuelának van a lecsökkentett tolóerejű, Kínának és a többieknek a normál és az orosz légierőnek Szu-30M2 néven a növelt teljesítményű változat).
Az Irkut-féle a nehezebb, 18,5 tonnás szerkezeti tömegű, de tolóerővektoros, 12.8 tonnás tolóerejű verzió, ami jobban manőverezik és avionikailag is komplexebb.
Mind a kettő az MK család két külön ága. Kezdetben volt a Szu-27UB, amiből légiutántöltéssel lett a PVO-s Szu-27PU, majd ebből lett a Szu-30 egy átnevezéssel, amiből léterjött a multirole Szu-30M, aminek az export verziója a Szu-30MK (M: "több funkciós", K: kommerszant - export).
Ebből lett a kínai MKK, venezuela MKV, illetve sok más vevőnek az MK2. 2009-től az MK2 hazai változata lett az M2, mivel ez nem export.
1997-ben jött létre a másik ág az 1996-os farnborough-i szalonon megkötött indiai-orosz üzlet eredményeként, ahol is az indiai fél az ott szereplő Szu-30MK és Szu-37 vegyítését rendelte meg. Erre az Irkut vállalkozott és létrejött a Szu-30MKI, ami megörökölte a Szu-37-es kacsaszárnyát, vektorálós hajtóműveit (csak 32-fokra elforgatva) és az MNPK Avionika által kifejleszett és továbbfejlesztett FbW rendszerét, nomeg a Barsz radart. Ehhez kérte még az indiai fél az angol és izraeli elektronikát.
A Szu-30MKI-ből lett az izraeli elektronika mellőzésével, francia hozzáadásával az algériai Szu-30MKA, illetve ebből fejlődött ki svéd elektronikai további hozzáadásával a maláj Szu-30MKM. Ez a legnehezebb változat, Jól látható, hogy a két muszlim ország rendeléséből az izraeli komponensek elmaradtak.
Putyin utasítására - mondván, nonszensz, hogy exportra jobb gépeket gyárt az orosz hadiipar, mint a hazai légierőnek (de ez a 90-es évek óta tudott volt) - létrejött (a fenti Szu-30M2-vel egy időben) a Szu-30SzM, amiben lényegében a francia HUD-okat megtartva minimalizálták a külföldi avionikát, emiatt valamivel könyebb lett a gép.
A KnAAZ-felé Szu-35-ös a Szu-30MKM-el azonos tömegű, de együléses gép, ami külsőre nagyon hasonlít egy együléses Szu-27Sz-re, de szerkezetileg nagy mértékben eltérő kialakítású. A közel 19 tonnás gép túl azon, hogy az Irkut-féle Szu-30-asok FbW rendszerének a továbbfejlesztésvel van felszerelve, olyan komoly tényleges (gépbe épített) tolóerővel rendelkezik, hogy a repülési képességei a Gromov-os, kísérleti Szu-27-eseket (ilyennel repült Kvocsur is) idézi.