Ezt mindig elmantrázom, hogy a Szu-30-asból két külön világ létezik, két külön gyártóval. De többet már nem fogom, mert ahogy boki fentebb leírta, mostantól csak egyféle Szu-30-as lesz, mivel a KnAAZ-féle Szu-30-as gyártása a napokban leállt. Ez egy Szu-27PU-n alapuló multirole verzió volt, majdnem hasonló, mint a Szu-27SzM család, tehát a régi radar új modulokkal, 12 fegyvertartó, MMPP Szaljut AL-31FM-1 hajtómű és ez még levegőben is utántölthető. Ennek export változata van Venezuelában, Vietnámban, Kínában, Indonéziában, Angolában és még pár helyen. A legolcsóbb multirole verzió, ami kétüléses és Szuhoj.
A másik verzió a Szu-30MKI/MKA/MKM és az orosz honi Szu-30SzM, Ez az Irkutnál készül/készült, vektorálós NPO Szaturn AL-31FP hajtóművek, előszárnyak, full digitális FbW kontroll, mereven beépített PESA rendszerű Barsz radar, 12 fegyvertartó, illetve az export gépeken külföldi elektronika (is).
A KnAAZ Szu-30-asa a könyebb, egyszerűbb, 17,6 tonnás szerkezeti tömegű, 11.5-12.5-13.5 tonnás tolóerejű verzió (Venezuelának van a lecsökkentett tolóerejű, Kínának és a többieknek a normál és az orosz légierőnek Szu-30M2 néven a növelt teljesítményű változat).
Az Irkut-féle a nehezebb, 18,5 tonnás szerkezeti tömegű, de tolóerővektoros, 12.8 tonnás tolóerejű verzió, ami jobban manőverezik és avionikailag is komplexebb.
Mind a kettő az MK család két külön ága. Kezdetben volt a Szu-27UB, amiből légiutántöltéssel lett a PVO-s Szu-27PU, majd ebből lett a Szu-30 egy átnevezéssel, amiből léterjött a multirole Szu-30M, aminek az export verziója a Szu-30MK (M: "több funkciós", K: kommerszant - export).
Ebből lett a kínai MKK, venezuela MKV, illetve sok más vevőnek az MK2. 2009-től az MK2 hazai változata lett az M2, mivel ez nem export.
1997-ben jött létre a másik ág az 1996-os farnborough-i szalonon megkötött indiai-orosz üzlet eredményeként, ahol is az indiai fél az ott szereplő Szu-30MK és Szu-37 vegyítését rendelte meg. Erre az Irkut vállalkozott és létrejött a Szu-30MKI, ami megörökölte a Szu-37-es kacsaszárnyát, vektorálós hajtóműveit (csak 32-fokra elforgatva) és az MNPK Avionika által kifejleszett és továbbfejlesztett FbW rendszerét, nomeg a Barsz radart. Ehhez kérte még az indiai fél az angol és izraeli elektronikát.
A Szu-30MKI-ből lett az izraeli elektronika mellőzésével, francia hozzáadásával az algériai Szu-30MKA, illetve ebből fejlődött ki svéd elektronikai további hozzáadásával a maláj Szu-30MKM. Ez a legnehezebb változat, Jól látható, hogy a két muszlim ország rendeléséből az izraeli komponensek elmaradtak.
Putyin utasítására - mondván, nonszensz, hogy exportra jobb gépeket gyárt az orosz hadiipar, mint a hazai légierőnek (de ez a 90-es évek óta tudott volt) - létrejött (a fenti Szu-30M2-vel egy időben) a Szu-30SzM, amiben lényegében a francia HUD-okat megtartva minimalizálták a külföldi avionikát, emiatt valamivel könyebb lett a gép.
A KnAAZ-felé Szu-35-ös a Szu-30MKM-el azonos tömegű, de együléses gép, ami külsőre nagyon hasonlít egy együléses Szu-27Sz-re, de szerkezetileg nagy mértékben eltérő kialakítású. A közel 19 tonnás gép túl azon, hogy az Irkut-féle Szu-30-asok FbW rendszerének a továbbfejlesztésvel van felszerelve, olyan komoly tényleges (gépbe épített) tolóerővel rendelkezik, hogy a repülési képességei a Gromov-os, kísérleti Szu-27-eseket (ilyennel repült Kvocsur is) idézi.
Elsőnek úgy tűnik ebből, hogy a Szu-30 és -35 konkurenciái egymásnak. Ráadásul családon belül.
Igen és nem csak ez az előnye, hanem az építési minőség. A KnAAZ-nál végeztt munka minősége több helyen is kérdéses, különösen a lemezes tevékenységet illetően. Ennek fényében a két legfejlettebb technológia gyártása itt elég nagy kihívás.
A Szu-30M2 lényegében egy olyan Szu-27UB feladatkörű gép, ami az új idők szavára hallgatva multirole képességekkel és légiutántölthetőséggel is rendelkezik. Tudvalevő ugyanis, az orosz légierőnél mind a Szu-27Sz/P és UB gépek üzemideje kifutóban van, viszont elegendő Szu-30SzM-el kiváltani az összes UB-t nagyon drága lenne. De az igazi ok a KnAAZ saját lobbyzása a meglévő alkatrészek ellövésére és a lehető legtovább megúszni az amúgy is egyre fogyatkozó munkaerő átképzését.
Azonban a Szu-35Sz és T-50 gyártásának kizárólagosságával ez a lépés tovább már nem húzható. Amúgy a Szu-30MK és SzM gyártása a KnAAZ-nál mondhatni tájidegen aktus, mivel a kétüléses UB gépek gyártása korábban ( a kilencvenes évek elejéig) az Irkut feladata volt. Ugyanakkor ez a történet már két évtizede tart, így napjainkban elmondható, hogy a KnAAZ már hosszabb ideig gyártotta a saját kétülésesét (amihez a kötelező magasabb függőleges vezérsíkot is a Szu-27M programból emelték át), mint a gyártás kezdete előtt az Irkut az UB-t.
Ezek után kétüléses Flanker-verzió már csak az Irkutnál fog készülni, illetve a NAPO-nál, ahol a Szu-34-es egy ízig-vérig saját dizájn. Értsd: ezt a típust nem Moszkvában álmodták meg, hanem a Szu-24-eseket gyártó üzemben, talán innen is ered az egymás melletti üléselrendezés.
Nem is baj ez, mivel a Szu-24-esek váltótípusát talán itt lehetett a leghatékonyabban kifejleszteni.
Orosz vitézek, indulás háza, Kubinka felé....
Jól értem, hogy ezek a Vityazi-s SzM-ek új gyártású gépek? Mert a csapat megalakulása óta ez az első alkalom, hogy nem levedlett technikát kapnak a parádézáshoz.
91-ben már használt P-ket kaptak, 2003-ban az öt Szu-27M (Szu-35) gépből az egyik a demokon szétrepült 703-as:
.JPG)
a másik a Barsz radar tesztekhez használt 712-es:
.jpg)
Illetve a relatíve keveset repült három szériapéldány (itt az egyik)
.jpg)
volt. Ezekben nemhogy az élettartam nem volt se azonos, se elég, de még a kabinbelső is eltért, a gépek nehezek voltak, úgy az egész flotta nem felelt meg a Vityazi elképzeléseinek, programjának, stílusának.
A Szu-30SzM egy modern gép, ami nem egy könnyű verzió, de meglepően könnyen repülhető (bizonyos sebességeken pl. könnyebben mint a Szu-27-es) és ha minden igaz, végre új gyártású, így nincs rajtuk limit (a nálunk is járt Szu-27P és UB gépek esetében 2007 után már állásszög és g korlátot vezettek be, bár a Harang manőver engedélyezve volt, de a határolórendszer kikapcsolásával megrepülhető Kobra már nem), mi több, eleve tágabb határok között lehet manőverezni velük.
És külön előny, hogy szoros formációban repüléssel a hazai Sólymoknak már van vele tapasztalatuk. Nem véletlen, hogy a típusátképzést is velük repülték meg a Vitézek...
91-ben már használt P-ket kaptak, 2003-ban az öt Szu-27M (Szu-35) gépből az egyik a demokon szétrepült 703-as:
a másik a Barsz radar tesztekhez használt 712-es:
Illetve a relatíve keveset repült három szériapéldány (itt az egyik)
volt. Ezekben nemhogy az élettartam nem volt se azonos, se elég, de még a kabinbelső is eltért, a gépek nehezek voltak, úgy az egész flotta nem felelt meg a Vityazi elképzeléseinek, programjának, stílusának.
A Szu-30SzM egy modern gép, ami nem egy könnyű verzió, de meglepően könnyen repülhető (bizonyos sebességeken pl. könnyebben mint a Szu-27-es) és ha minden igaz, végre új gyártású, így nincs rajtuk limit (a nálunk is járt Szu-27P és UB gépek esetében 2007 után már állásszög és g korlátot vezettek be, bár a Harang manőver engedélyezve volt, de a határolórendszer kikapcsolásával megrepülhető Kobra már nem), mi több, eleve tágabb határok között lehet manőverezni velük.
És külön előny, hogy szoros formációban repüléssel a hazai Sólymoknak már van vele tapasztalatuk. Nem véletlen, hogy a típusátképzést is velük repülték meg a Vitézek...
Akkor is hiba erre pazarolni a kevés modern gépet ráadásul ezek a nagyobb harcértékűek.
Nem értek egyet: a Vitézek egy teljes értékű harci alakulat, amelyik mellékesen "műrepülget" is.