Ha már mozi, Tomcat és palástorsó, akkor a Végső visszaszámlálás a nyerő, ahol az egyik gép egy ilyen dinamikus lassítással ül be az egyik "Zero" mögé. Látványos a jelenet is, meg ahogy felvették.
A Szu-35-re visszatérve, ahogy a gyári berepülőpilóta (ez az ember a KNAAPO saját pilótája, korábban a légierő delegáltja volt a Szu-35BM program kezdetén) magyarázza a makettel a rakéta elöli kitérést, az valóban nem sok jót ígér. Zanzásítva, illetve a légibemutatókon elég szűkre vett figurát felhasználva indokolja meg a szupermanőverezhetőség előnyét a rakétákkal szemben.
Ha egy ilyen gép a légibemutatókhoz hasonlóan egy pont körül forog és közben lassul, az még önmagában valóban kevés az üdvösséghez.
Az ilyen TVC-vel támogatott extrém irányváltásoknak, az az igazi előnyük, hogy egy légvédelmi, vagy közepes hatótávolságú légiharc rakéta esetében, amelyik már az égésvégi sebességről lassulóban repül az előre számított találkozási pont felé, folyton folyvást új pályakorrekciót kell végeznie, ami miatt a sebességvesztése az előre számítottnál nagyobb lehet.
Ha a már úton levő rakéta közel van, a műrepülő bemutató már nem sokat ér.
Közeledő rakéta ellenében viszont a várható találkozási pont a TVC segítségével jókora eltérésekkel áthelyezhető, ugyanakkor a hagyományos kormányzású gépekkel ellentétben rövid időn belül többször is.
Másik nagy előnyük, hogy a hátsó féllégtérből indított támadás esetén a jóval rövidebb fordulóidő miatt a támadó féllel szemben hamarabb lehet megkezdeni az ellentevékenységet.
A rövid hatótávolságú, úgynevezett dogfight helyzetekben pedig egyértelmű a fölény.
Összességében, ha nem is 100%-os a TVC előnye, mindenképpen egy olyan plusz, ami sok esetben jól jöhet. Akár védekezésnél, akár támadásnál.
Az ilyen hajtómű üzemeltetése pedig az indiai példát leszámítva nem sokkal bonyolultabb, vagy drágább, mint a többié. Ehhez nyilván hozzáadódik az időközben megnőtt tapasztalat mind a gyártási, mind az üzemeltetői oldalon.
Hajlok rá, hogy bár elsőre frappáns hasonlat, de ez a TVC mégse a variaszárny esete...
A Szu-35-re visszatérve, ahogy a gyári berepülőpilóta (ez az ember a KNAAPO saját pilótája, korábban a légierő delegáltja volt a Szu-35BM program kezdetén) magyarázza a makettel a rakéta elöli kitérést, az valóban nem sok jót ígér. Zanzásítva, illetve a légibemutatókon elég szűkre vett figurát felhasználva indokolja meg a szupermanőverezhetőség előnyét a rakétákkal szemben.
Ha egy ilyen gép a légibemutatókhoz hasonlóan egy pont körül forog és közben lassul, az még önmagában valóban kevés az üdvösséghez.
Az ilyen TVC-vel támogatott extrém irányváltásoknak, az az igazi előnyük, hogy egy légvédelmi, vagy közepes hatótávolságú légiharc rakéta esetében, amelyik már az égésvégi sebességről lassulóban repül az előre számított találkozási pont felé, folyton folyvást új pályakorrekciót kell végeznie, ami miatt a sebességvesztése az előre számítottnál nagyobb lehet.
Ha a már úton levő rakéta közel van, a műrepülő bemutató már nem sokat ér.
Közeledő rakéta ellenében viszont a várható találkozási pont a TVC segítségével jókora eltérésekkel áthelyezhető, ugyanakkor a hagyományos kormányzású gépekkel ellentétben rövid időn belül többször is.
Másik nagy előnyük, hogy a hátsó féllégtérből indított támadás esetén a jóval rövidebb fordulóidő miatt a támadó féllel szemben hamarabb lehet megkezdeni az ellentevékenységet.
A rövid hatótávolságú, úgynevezett dogfight helyzetekben pedig egyértelmű a fölény.
Összességében, ha nem is 100%-os a TVC előnye, mindenképpen egy olyan plusz, ami sok esetben jól jöhet. Akár védekezésnél, akár támadásnál.
Az ilyen hajtómű üzemeltetése pedig az indiai példát leszámítva nem sokkal bonyolultabb, vagy drágább, mint a többié. Ehhez nyilván hozzáadódik az időközben megnőtt tapasztalat mind a gyártási, mind az üzemeltetői oldalon.
Hajlok rá, hogy bár elsőre frappáns hasonlat, de ez a TVC mégse a variaszárny esete...