Az eredeti Szu-35-össel, még több, is, mint egy évtizedet szöszöltek. 1982-ben kezdődött a projekt, hogy az alap Szu-27-est annak gyártási megindulása előtt már arra szintre fejlesszék, ahová eredetileg szerették volna. 1988-ban szállt fel az első ilyen félig-meddig kész T-10M, az első Szu-27M 1992.re lett kész, ekkor a nagy pénszerzős, kikönyökölős játékban átnevezték Szu-35-re, majd 1995-ben a Military Technologyban megjelent interjúban olvasta Pjotr Gyenyekinnel, az akkri vezérkari főnökkel készült interjúban, hogy 1996-tól megkezdik a rendszersítést. Én vártam és csak vártam, közben valóban elkészült 3 azaz 3 szériagép, melyek egyből ahogy voltak, mentek is Aktyubinszkba. Ekkor már elkészült 12 prototpus, illetve nullszéria. Tehát 1998 augusztusára, az orosz államcsőd idejére lényegében megkezdődött a Szu-35-ös sorozatgyártása. Taps. Ennyi is volt, mivel abban az évben a harmadik példány után le is állt. A gépeket Aktyubinszkban 2001-ig tesztelték, majd az utolsó export próbálkozások 2002-ig folytak, amikor is a Szu-37-esnek nevezeett 711-es példányt is visszalakították Szu-35 standardra, de komolyabb kormányvezérlő rendszerrel. Ez az egy példány lett a promógép, kapta is az ívet brutálisan, míg decemberben a levegőben ketté nem tört, Zsukovszkijtól nem messze. A 2003-as brazil tenderen még megpróbálkoztak, de élböl kiestek a "műfajidegen" ajánlatukkal, miivel oda a Rafale-Typhoon- Gripen kategória nevezhetett. 22 évvel az indulás után állították le végleg a Szu-35-öst.