T-14 Armata

"akkor is elmondhatjuk azt, hogy az oroszok végre meg merték lépni azt a koncepcióváltást, amit nyugaton már évek óta kerülgetnek"

GrGLy

"nyugaton már évek óta kerülgetnek"

Azért mert szépen állták a találatot a nyugati 60 tonnás vasak míg az oroszoknál úgy szétpukkant a t-72 egy gagyi rpg-7 találattól mint egy lufi.
Nyugaton nem volt rá szükség és ők már 2003-ban jobb koncepciót is mutattak be.
 
Ja értem, ezek itt akkor most érvek akarnak lenni, igaz? Lufi, az...
 
Úgy mellesleg honnan jön már megint ez a 60 tonna? Valami könyvben le van írva, hogy 60 tonna alatt szar a harckocsi, vagy mi? Mi a hatvan tonna koncepciója?

Azzal remélem azért tisztában vagyunk, hogy a minél nagyobb tömeg = minél nagyobb hátrány, mivel hozza magával azt, hogy a nagyobb tömeget nagyobb erőkkel kell mozgatni, ami több üzemanyagot igényel, amely megint tömegnövekedéshez vezet, ami... Nem mellesleg minél nehezebb valami, annál nagyobb a felülete, amit - ki gondolta volna - védeni kell, ami meg megint tömeg, bármennyire is kerámia, meg kompozit, meg duroplaszt.

"
Azért mert szépen állták a találatot a nyugati 60 tonnás vasak míg az oroszoknál úgy szétpukkant a t-72 egy gagyi rpg-7 találattól mint egy lufi.
Nyugaton nem volt rá szükség és ők már 2003-ban jobb koncepciót is mutattak be.

Ezt meg mindig is szerettem. És azok a nagyonhatvantonnásvasas nyugati tankok mikor találkoztak modern orosz tankkal és nem fapados T-55-ösökkel meg T-72-esekkel? A nyugati tankok nagy része csókolommal köszönhet a 72-esnek, annyira új fejlesztések, egy papper alól meg huszonéves fejjel nekem se fáradtság kirúgni a botot.
 
T-99 Armata 1/72 méretben:
notice.jpg

armata%20parts%20total%20.jpg

armatabox400.jpg

Itt lehet megrendelni: http://www.sharkit.com/sharkit/armata/armata.htm

Összerakva a makett:
http://www.youtube.com/watch?v=SRVZjp1YKj0

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240284.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1358979.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240275.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240292.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240295.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240321.jpeg
 
Azért valami esztétikusabb tornyot öszehozhattak volna, értem én, hogy nincs benne a legénység de azért valami formát adhattak volna neki, mert ocsmány. A hatékonyságát viszont nem kétlem így sem, viszont nem valami szemrevaló.
 
Elnézést kérek fip7-től, amiért csak így bemásolom egy korábbi hsz-ét, de idevág.

Azért mert szépen állták a találatot a nyugati 60 tonnás vasak míg az oroszoknál úgy szétpukkant a t-72 egy gagyi rpg-7 találattól mint egy lufi.

"Azt hoztad föl példának, hogy mennyi orosz MBT-t kilőttek a konfliktusokban. Tudom, a nyugati cuccoknak jobb a PR-ja, de nézzük már meg youtube-n azokat az iraki videókat! A "legyőzhetetlen" M1A2-ők is úgy hullottak, mint az őszi falevelek, mert a modern pct. fegyvereket vagy a nagy hatóerejű IED-eket azok sem bírják, pont úgy mint az orosz vasak!

Az meg, hogy 91'-ben az öbölháborúban mi történt nem releváns, "majom" verziójú , full fapados T-72-esek, és egy valag kínai eredetű ősrégi harckocsi csapott össze a teljes légi fölényben lévő, 1000+ modern MBT-t kiállító NATO erőkkel totál sík terepen. És láss csodát, fölényesen nyert a NATO....
Én ebből azért nem indulnék ki MBT vs. MBT ügyben.

Itt Európában a tipikus lőtávolság 1500 méter. Azt mondtad, hogy a modern nyugati MBT-k erre vannak felkészítve, az oroszoknak semmi esélye. Miből gondolod, hogy egy ilyen összetett terepen face to face küzdelem alakulna ki? Oldalról, ilyen távon kb. 100%-os hatékonysággal lőnék ki egymást!
(felderítési képességekről előző oldalon tettem be képet)

Szemből se sokkal másabb a helyzet, ugyanis pár dolgot végig kell gondolnunk.
1. Igazak azok az információk, hogy egy modern nyugati MBT-nek szemből 1000 mm RHA egyenértékű a páncélzata, a T-90-nek meg 700 mm RHA + 400 mm add hozzá a robbanó reaktív páncél.
2. Igazak azok a hírek, mi szerint egy DM53-as német pct. lövedék 2 km-ről képes átlőni 900 mm RHA-t. És igazak azok a hírek, hogy az oroszok legjobb lövedékei képesek 2 km-ről 7-800 mm RHA-t átlőni.

Most ebből két dolog következik:
1. Senki sem tudja kilőni szemből a másikat.
2. Mindenki ki tudja szemből lőni a másikat.
Én azt a "vegyes" képet, hogy a ruszkik hazudnak, de a "nyugatiak bezzeg" nem fogadom el! Vagy mindenki túl sokat mond, hogy saját magát fényezze, vagy mind a kettő hazudik, hogy a valóságot palástolja.
Előző oldalakon kifejtettem, hogy a csúcs Leopárd 2A7 kivételével, a legtöbb nyugati MBT páncélzata hasonló védelmet nyújthat, mint a T-90A/MS tankoké. Hasonló felhasznált anyagok mellet, hasonló Súly/védendő felület adatok mellet meglepne ha nem így lenne!"

Nyugaton nem volt rá szükség és ők már 2003-ban jobb koncepciót is mutattak be.

Ezzel kicsit szeretnék vitába szállni. Az USÁ-ban elkészült egy prototípus, a fejlesztést azonban leállították. A többi nagy nyugati harckocsigyártó nemzetnél, a németeknél, franciáknál, briteknél semmi sem történt. A két legújabb "Nyugati" harckocsi, a japán Type-10 és a dél-koreai K-2 is ugyanazt a koncepciót követi, mint az M-1 és a Leo-2. A K-2 ha jól tudom, ráadásul az M-1 alapjain lett kifejlesztve, továbbfejlesztve. Magyarán kis túlzással a nyugati harckocsi fejlesztés 30-40 éve egy helyben toporog, a meglévő technikát csiszolják csak tovább. Az oroszok mertek tovább lépni, hogy ez bejön-e hosszú távon, az majd elválik. Ha bejön, könnyen lehet, hogy új harckocsi fejlesztési, építési versenyt indíthat el.
 
Megy itt az agyalás. 70 t harkocsik elemi hátrányait sokan nem értik. Minnék nagyobb a tömeg annál nagyobb a talaj ellenálás annál korlázottabb az alkalmazhatósága a tankoknak, emelett a fogyasztás is nagyobb ami a gazdaságossági mutatóka rontja. Ehhez jön NATO vs orosz tankok közötti célfelület különbség. Az orosz tankok kisebb profilokkal rendelkeznek ezért nagyobb távolságból nehezebb eltalálni őket.
Ha a legénységet nézzük NATO tankok általában 4 fő orosz 3fő. Az hogy ember tölti az löveget nagyobb reakcióidőt, kisebb terhelhetőséget és nagyobb felületet jelent a hely igény miatt. Ergo azonos páncél védelem nagyobb profilt és tömeget eredményez.
Armatával jelek szerint az orosz mégtovább csökkenti a profilukat valamint a tank tömegközépontja is lejebb kerül ami növeli a stabilátást.
Igy állandó tömeg mellett megint csak nagyobb páncélozotság érhető el.
 
Első ami eszembe jut az a Falcon torony.
http://www.military-today.com/tanks/falcon_turret.htm
 
Én leginkább azt nem értem, hogy az oké, hogy a toronyban nincs senki, de attól még a kialakítás lehetne olyan, hogy védi az alatta levő testet, nem?
 
<blockquote rel="boki"> T-99 Armata 1/72 méretben:
notice.jpg

armata%20parts%20total%20.jpg

armatabox400.jpg

Itt lehet megrendelni: http://www.sharkit.com/sharkit/armata/armata.htm

Összerakva a makett:
http://www.youtube.com/watch?v=SRVZjp1YKj0

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240284.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1358979.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240275.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240292.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240295.jpeg

%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BA-%D0%90%D1%80%D0%BC%D0%B0%D1%82%D0%B0-geek-%D0%BF%D0%BE%D0%B4-%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%BC-%D0%B5%D1%89%D0%B5-1240321.jpeg

</blockquote>

Nem ugyanaz.
A T-14 egy animácio, melynél felhasználák az ismert informáciokat az Armatárol.
 
Azért már elég sok informácio ismert az Armatárol, a kérdés a torony lesz(hogy fog kinézni). De bírjátok már ki májusig , nem kell május 9-ig várni. Lesznek képek május elején. :))
 
Azért már elég sok informácio ismert az Armatárol, a kérdés a torony lesz(hogy fog kinézni). De bírjátok már ki májusig , nem kell május 9-ig várni. Lesznek képek május elején. :))
FSZB-s info? :)
 
Én leginkább azt nem értem, hogy az oké, hogy a toronyban nincs senki, de attól még a kialakítás lehetne olyan, hogy védi az alatta levő testet, nem?

Milyen alatta lévő testet?
 
Így fantáziarajz alapján kissé csalódást keltő lenne. A harckocsi szinte azonos a most futó modellekkel, a torony oldalait levágták, és a vágás helyén levasalták függőlegesre. A toronyban nincs senki helyette felraktak egy forgatható periszkópot. Kérdés, hol tárolják a lőszert (toronyban, lent "küzdőtérben"?), de a nyugati mintájú torony mögötti robbanásbiztos lőszerteret nem vették át, így a Donyeckből érkező lerobbant tornyos képek jöhetnek ezután is. A tornyon nem sok nyoma kifinomult érzékelőknek, vagy aktív védelmi rendszernek. Legalább a torony "lefűrészelt" része helyére tennének valami belülről távvezérelhető és oldalra is kiforgatható mechanizmust, amire a feladat jellegétől függően külső fegyverek (gépágyú, légvédelmi rakéta, gránátvető) vagy belülről távirányítható felderítő UAV drón lenne felszerelhető.

De ebben így semmi újszerű nincs.
 
Milyen alatta lévő testet?

Mackensen:

Az alvázra értette

Felülről nézd meg a m1a2 vagy a revolution-t és felülről lefedi az alvázat .
És ha megnézed a Python által belinkelt kis gagyi izét makettet akkor felülről nem védi semmi.
 
Azok nem azért védik az alvázat, mert arra tervezték őket, hanem azért meg olyan nagyok. Az, hogy eltakarják másodlagos.
Azámomra az fura, hogy elöl űlnek. Egy radikálisabb megoldásra számítottam: elöl motor, torony és végül a kűzdőtér.