T-90

Ehhez képest a T-90A/M és a régebbi vasak köszönik, teszik a dolgukat ukrajnában, miközben a nyugati vasaknak nem nagyon akarózik menni :rolleyes:
Lehet ők még se olyan optimisták a képességeket tekintve, mint itt néhányan.

A rendszeresített tankok fele elveszett, mivel nem az összes ruszki tank támadott, így a bevetett tankok nagy részét kilőtték, elhagyták.
A gyenge minőségű harckocsi és páncélos technikát mennyiséggel próbálják pótolni, régi hagyományok alapján. Ezt tudja mindenki.
Ezért először a mennyiségi előnyét eliminalták a ruszkinak.

A nyugati és ukrán erőknek ehhez nem kellett nyugati harckocsi. Jól gazdálkodnak saját erejükkel.
;)
Így ráérnek majd később bevetni őket, amikor már még kevesebb tankja lesz a ruszkinak.
:)

A T-90- elérte a 72
-es korlátait:
  • Lassan tolat.
  • Közepes műszerezettség.
  • Korlátozott fegyverzet teljesítmény az osztott lőszer miatt.
  • APS továbbra sincs.
  • Reaktív védelem messze nem hozza azt, amit ígértek.
 
Nem jöttek bele eléggé, ennyi idő alatt nem is lehet, teljes haderőreform és a tábornoki kar lefejezése kellene ahhoz. Kb. amit az ukránoknál 2014 után megtettek. A régi főtisztek, tábornokok mentek, mint megbízhatatlanok, helyükre a NATO által kiképzett, politikailag megbízható (többnyire nyugatukrajnai) tisztikar került stb.
Mit tanult Oroszország a csecsen háborúkból? Szinte semmit, csak azt, hogy a tüzérséggel, légibombázással le kell rombolni mindent maguk előtt és úgy előrenyomulni csigalassan, ezt alkalmazták Groznij második ostroma idején is már. Szíriában is kb.
Ukrajnában a bombázást valamiért nem tudják alkalmazni, furcsa, hogy ennyire jó lenne az ukrán légvédelem, még Bahmutnál is. Marad a tüzérség. A hatalmas eredmény, hogy egy 20 km széles szakaszon több mint fél év alatt előre nyomultak pár faluval. Máshol meg ennyi kezdeményezésre sem képesek, sőt visszavonultak. Meglátjuk mire mennek 500 ezer emberrel, ha tényleg lesz annyi.
De míg a wagnerosok harcolnak, még ha hullanak is közben mint a legyek, kérdés, hogy a mozgósítottak nem fognak-e ugyanúgy "teljesíteni", mint a tavaly év eleji offenzíva idején a regulárisok.
Ez is egy vélemény .
 
Tény, hogy lassan, de kezdenek belejönni.Az ukràn csoda meg nem tartott sokáig, erőforràsok hijján. Nem harcolhatsz NATO módra, ha nincs legifölényed és az US erőforràsod. Ezt Kiev es a tàmogatói is benézték, szerintem.
De majd a Chally….
Aztán a LeoA4…
Stb.stb.
 
Tény, hogy lassan, de kezdenek belejönni.Az ukràn csoda meg nem tartott sokáig, erőforràsok hijján. Nem harcolhatsz NATO módra, ha nincs legifölényed és az US erőforràsod. Ezt Kiev es a tàmogatói is benézték, szerintem.
De majd a Chally….
Aztán a LeoA4…
Stb.stb.

Ügyes! :oops: Megszerezted Davosból a listát ??? ...Chally, Leo (1/2 ??), ...

Ugye nem vagyunk a listán kb. a lengyelek, románok után után, hogy "... magyarok, ...


.
 
Azért készülgetnek folyamatosan
tass_39124349_3e0.jpg

Azért jól látszik a képeken, hogy a való élet rákényszeríti az UVZ-t is arra, hogy az igénytelen reaktív készleteit, végre egy normális, jobban fedő dizájnra cserélje ki. Ezen a képen már szép munka van, szerintem. Sikerült elérniük a T-80BVM minőségét ezen a téren.
 
Az új töltőgépről pedig egy érdekes dolog:

"In the T-90A autoloader, the system was revised and digitized. The information on the type and location of the ammunition in the carousel is stored digitally in a separate device, and the shortest distance to reach the ammunition is determined by an algorithm. The absence of the old disc-type memory unit is confirmed in the photo below, although the crankshaft housing from the carousel that would have rotated the hard disc is still present as a "vestigial tail" of sorts. This is evidence that although the control system was overhauled, the T-72B carousel was retained. The issue of two-way rotation is resolved by the implementation of a sufficiently sophisticated control system. The carousel rotation motor itself is reversible and has always been capable of both clockwise and anti-clockwise rotation since the original version in the T-72 Ural, but due to the rather crude ammunition retrieval system, the reverse function of the motor had only been used for braking until then.






There are some claims that the T-72B3 uses the autoloader from the T-90A, and that this allows the T-72B3 to use more elongated APFSDS rounds. Currently available evidence shows that this is not the complete truth. A T-72B3 with the old T-72B memory unit (Red) and commander's control box (Yellow) can be see in the photo below.









This shows that the ammunition indexing and retrieval system is still based on the older T-72B, so the carousel must also be from the T-72B. However, it is clear that the system has been revised. Note that the old ammunition selector dial has been replaced with a new one. The photo below - this time showing the T-72B memory unit (Red) in a T-72B3 obr. 2016 - supports this theory. Even in 2016, the T-72B3 is evidently still using the old T-72B carousel, and even the same control box (Yellow) is used."

Szóval ne legyünk benne olyan biztosak, hogy minden B3 alkalmas a 3BM60 kezelésére.
 
A T-90- elérte a 72
-es korlátait:
  • Közepes műszerezettség.

Ezt miből állapítottad meg ?

  • Korlátozott fegyverzet teljesítmény az osztott lőszer miatt.

Honnan tudod, hogy a 3BM-42 Mangó / 3BM-48 Szvinyec / 3BM-59 Szvinyec-1 mikre képesek ?

  • APS továbbra sincs.

A Merkavákon és a kisszámú Abrams-en kívül hány harckocsi szaladgál a világon APS-esen ? Hány Chally 2-es ? Hány Leó 2-es ? Hány Ariete ? Hány Leclerc ?


  • Reaktív védelem messze nem hozza azt, amit ígértek.

A Kontakt-5 az nyíllövedékek ellen ad pluszvédelmet, nem a tandemes cuccok ellen, amikor azt fejlesztették, akkor még nem is voltak azok, és eddig hány tank vs tank ütközet volt ?
 
A felületre fogatott gumipárnát hogy hívják? Az nem gumibetét?
Az akkor a gumikitét.

Ukran harckocsiparancsnok elmenyei a T 90 ellen. Ugy mondja legalabb 3 tankra van szukseg ellene.
 
A gumibetét nem azt jelenti, hogy van egy gumipárnácska a felületére fogva, hanem, hogy a lánctag belsejében gumibevonagt van.
Csak amíg amiről te beszélsz az a lánc hangját csökkenti és élettartamát növeli úgy , hogy nem korlátozza a terepjáró képességet addig a @papajoe féle a közúti közlekedést hivatott elviselhetővé tenni és tönkre teszi a terepjáró képességet. Az , hogy melyiknek mi a pontos elnevezése én es kíváncsi vagyok.