Hosszú távon a Jaszeny/M és Haski fogja biztosítani az orosz vadásztengeralattjáró flottát.
Tengerészeti atomreaktorok
- Téma indítója Tcat
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
T
Törölt tag 1945
Guest
Rolls-Royce PWR-1 (licenszben gyártott Westinghouse S5W ASFR)
1958-ban kötötték meg az USA-UK MDA-t (Mutual Defence Agreement - kölcsönös védelmi megállapodás) ami alapján a Britek kaptak egy komplett Westinghouse S5W ASFR reaktort, valamint a Rolls-Royce tervdokumentációt és licenszet a lemásolására.
A megállapodás részét képezte még a reaktorhoz 10 évre való dúsított urán üzemanyag is.
Szintén a megállapodás alapján 5.4 tonna Britek által előállított plutóniumért cserébe az Amerikaiak 6.7kg tríciumot (Savannah River Site egy éves termelése) adtak, a Brit hidrogénbombához.
A fentieken túl 7.5 tonna dúsított urán üzemanyagot is kaptak a Brittek a saját maguk által licenszben gyártott tengeralattjáró reaktoraikhoz.
Az HMS Dreadnought S5W reaktorával 1963-ban állt szolgálatba, gyakorlatilag megfelelt az amerikai Skipjack osztálynak.
1963 S101 HMS Dreadnought
A két brit tengeralattjáró reaktor típus szárazföldi változatai a Dounreay komplexumban. A harmadik nagyobb épület egy plutónium termelő reaktor.
1965-ben a Skót tengerparton készült el a DSP-1 (Dounreay Submarine Prototype-1), amit már a Rolls-Royce által épített, az amcsi S5W ASFR licensze alapján.
A Valiant osztály két példánya már a Rolls-Royce által épített PWR-1 reaktorral lett felszerelve.
Az HMS Dreadnought tapasztalatai alapján, a britek egy tutajra (rafting) helyezték a gépészetet, hogy elszigeteljék annak rezgését a hajótesttől.
Az amerikai atomtengeralattjárók atyjának számító Hyman G. Rickover admirális, amikor értesült a Valiant osztály javasolt rafting rendszeréről (még a USS George Washington első útja előtt), elutasította a koncepciót, a gépészet felesleges túlbonyolításnak vélte.
A Valiant osztály így csendesebb lett, mint a Skipjack osztály, bár az amcsik gyorsan átvették a brit ötletet és ők is alkalmazták a Tresher osztálytól.
1966 S102 HMS Valiant
1967 S103 HMS Warspite
Egy amerikai ellátóhajó, egy úszó daru, és egy úszódokk, és pár rakétahordozó a Skóciai Holy Loch öbölben
Az 1962-es Nassau-i egyezmény alapján a Skóciai Holy Loch öblének használatáért, az amerikai rakétahordozó tengeralattjárókat itt töltötték fel, és itt cseréltek legénységet, így nem kellett a Norvég tengeren való őrjáratozás után visszahajózni az USA-ba, a britek megkapták a 4600km hatótávolságú Polaris-A3T ballisztikus rakéta rendszert.
A három brit fejlesztésű 200kt hatóerejű MRV töltet egyetlen cél körül robbant, a három becsapódó fej állítható, maximum 70km távolságban egymástól.
HMS Resolution
Resolution osztályból négy egység készült, a különbség gyakorlatilag a Valiant vadász-tengeralattjáró testébe betoldott 2x8db ballisztikus-rakétát hordozó tubusokat tartalmazó rekeszt jelentette.
1967 S22 HMS Resolution
1968 S23 HMS Repulse
1968 S26 HMS Renown
1969 S27 HMS Revenge
A hajótesttől elszigetelt gépészet által a Resolution osztály csendesebb volt, mint az amerikai George Washington típus, és fel volt még szerelve az automatikus lebegést lehetővé tévő rendszerrel is.
1982-ben reagálva a Moszkva körüli szovjet ABM rendszer megjelenésére, a Polaris-A3TK Chevaline modernizáció folyamán a háromból az egyik töltetet lecserélték csaliszóróra, ami 27db a harci részek radarképéhez hasonló szögvisszaverőt szórt ki.
A maradék két, immáron 225kt hatóerejű harci rész 3DQP három dimenziós fenolos kvarc burkolatú hővédő pajzsot kapott, ami egyben kiváló neutron elnyelő anyag, így javítja a fej, ABM rakéta neutron töltete elleni védettségét.
A 3DQP-t az amcsik licenszelték is a britektől, majd némi botrányt váltott ki hogy a megoldás tisztázatlan módon a franciákhoz is eljutott.
A Churchill osztálynál először került brit tengeralattjárón alkalmazásra a vékony húrú hajócsavar, ami az elszigetelt gépészeten kívül tovább csökkentve az egységek zajszintjét.
1970 S46 HMS Churchill
1971 S48 HMS Conqueror
1971 S50 HMS Courageous
A Swiftsure osztály hat hajójából a névadó egységet kivéve, mind megkapta a világon először alkalmazott, és a BAE Systems által fejlesztett propulzort, ami tovább csökkentette az egységek zajszintjét, és 23 évvel előzte meg az amerikai SSN-21 USS Seawolf-ot.
1973 S126 HMS Swiftsure
1974 S108 HMS Sovereign
1976 S109 HMS Superb
1978 S104 HMS Sceptre
1979 S105 HMS Spartan
1981 S106 HMS Splendid
A gépészet főbb elemei:
1db PWR-1 78MW hőteljesítményű nyomottvizes reaktor
2db gőzturbina, 15’000LE mechanikai teljesítménnyel
Becsüljük meg a Swiftsure osztály maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 82.9m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.8m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (82.9m x 9.8m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.2 = 30 csomó
A fenti végsebességgel a hetvenes évek szovjet TСЭТ-71 " Дельфин" elektromos torpedóját már el lehetett kerülni, és persze a zajos 705-ös Alfákat, és 671 Victorokat már messziről lehetett észlelni, és anélkül megközelíteni, hogy azok a Swiftsure-t passzív szonárjukon meghallották volna.
Az УСЭТ-80 "Тамга" elektromos torpedó megjelenése, és elterjedésére azonban már fenyegetést jelentett a brit hajók számára.
A Trafalgar osztály hét egységének hajóteste külső hangszigetelést kapott, ami öt évvel előzte meg a 688i osztályt.
1983 S107 HMS Trafalgar
1984 S87 HMS Turbulent
1985 S88 HMS Tireless
1987 S90 HMS Torbay
1989 S91 HMS Trenchant
1990 S92 HMS Talent
1991 S93 HMS Triumph
Jelenleg már csak az utolsó három Trafalgar osztályú hajó (S91 HMS Trenchant, S92 HMS Talent, S93 HMS Triumph) áll rendszerben a PWR-1 meghajtással szerelt egységek közül.
A Készülő Astute osztály hajóival váltják őket a tervek szerint 2019, 2021, 2022-ben.
Események a PWR-1 reaktorral szerelt egységek történetéből:
1964 júniusában az S26 HMS Renown építése közben kiderült, hogy az orr rész méretét 2.5cm-el elmérték, majd a minőség ellenörzés a primer körben fémdarabokat talált.
A hibák kijavítása fél éves csúszást okozott, így az HMS Repulse megelőzte a Renown-t.
S101 HMS Deadnought elsüllyeszti az Essberger Chemist szállítóhajót. A középső képen jól látható, hogy az egyik torpedó a cél mellé - mögé ment.
1967 júniusában az Azori szigetektől délre az S101 HMS Dreadnought négy torpedót indított a sérülten hánykolódó német Essberger Chemist szállítóhajóra, aminek 600t aceton és alkohol szállítmánya robbanással fenyegette az Azori szigeteket, partra sodródás esetén.
1968 októberében az S103 HMS Warspite egy szovjet Echo-II –es tengeralattjárót követett, majd neki ütközött.
Az ütközés után lemerülve hazahajózott.
1971 márciusában az S101 HMS Dreadnought első brit tengeralattjáróként felszínre emelkedett az Északi Sarkon.
1976 májusában Liverpool előtt az S103 HMS Warspite szenvedte el a Royal NAVY legkomolyabb atomtengeralattjárót érintő balesetét.
A dízel generátor termében keletkezett tűz, amit csak négy és fél órás kűzdelem után tudtak eloltani.
A kapitány felkészült a hajó elsüllyesztésére, amennyiben a tűz a reaktort fenyegette volna.
Tim Cannon főhadnagyot Queen's Gallantry Medal-al tüntették ki a tűz oltásában vállalt hősies magatartásáért.
1978-ban az S27 HMS Revenge szekunder körének tömítettsége megszűnt.
A legénység egy tagja bátorság érdemérmet kapott, mert végig kúszott a nagynyomású forró gőzfelhő alatt a generátorteremben, és megtalálta a hiba helyét.
1977 elején a Barents tengeren az S126 HMS Swiftsure sikeresen és fotózta le a még bejáratáson lévő Kijev hordozó hajócsavarját, és vette fel teljes akusztikus hanglenyomatát.
1977-ben az S102 HMS Valiant egy szovjet tengeralattjárót követett a Földközi tenger keleti medencéjében, amikor a hűtővíz csővezetéke eltört, és sós víz öntötte el a reaktor rekeszt.
A reaktort leállították, a tengervizet kipumpálták, a hibás csővezetéket megjavították, majd a reaktort újra indítva folytatták küldetésüket.
1981 május 23-án a Kola öbölben a kikötőjéből éppen kifutó szovjet Pr667BDR (Delta III) K-211 rakétahordozónak nekiment a követésére kirendelt S104 HMS Sceptre.
A reaktor automatikájának vészleállítását a kapitány felülbírálta (battleshort), majd a súlyosan sérült hajó vízalatt hazatért.
1981 májusában Cornwall partjainál az S102 HMS Valiant primer körében volt enyhe szivárgás.
1958-ban kötötték meg az USA-UK MDA-t (Mutual Defence Agreement - kölcsönös védelmi megállapodás) ami alapján a Britek kaptak egy komplett Westinghouse S5W ASFR reaktort, valamint a Rolls-Royce tervdokumentációt és licenszet a lemásolására.
A megállapodás részét képezte még a reaktorhoz 10 évre való dúsított urán üzemanyag is.
Szintén a megállapodás alapján 5.4 tonna Britek által előállított plutóniumért cserébe az Amerikaiak 6.7kg tríciumot (Savannah River Site egy éves termelése) adtak, a Brit hidrogénbombához.
A fentieken túl 7.5 tonna dúsított urán üzemanyagot is kaptak a Brittek a saját maguk által licenszben gyártott tengeralattjáró reaktoraikhoz.
Az HMS Dreadnought S5W reaktorával 1963-ban állt szolgálatba, gyakorlatilag megfelelt az amerikai Skipjack osztálynak.
1963 S101 HMS Dreadnought
A két brit tengeralattjáró reaktor típus szárazföldi változatai a Dounreay komplexumban. A harmadik nagyobb épület egy plutónium termelő reaktor.
1965-ben a Skót tengerparton készült el a DSP-1 (Dounreay Submarine Prototype-1), amit már a Rolls-Royce által épített, az amcsi S5W ASFR licensze alapján.
A Valiant osztály két példánya már a Rolls-Royce által épített PWR-1 reaktorral lett felszerelve.
Az HMS Dreadnought tapasztalatai alapján, a britek egy tutajra (rafting) helyezték a gépészetet, hogy elszigeteljék annak rezgését a hajótesttől.
Az amerikai atomtengeralattjárók atyjának számító Hyman G. Rickover admirális, amikor értesült a Valiant osztály javasolt rafting rendszeréről (még a USS George Washington első útja előtt), elutasította a koncepciót, a gépészet felesleges túlbonyolításnak vélte.
A Valiant osztály így csendesebb lett, mint a Skipjack osztály, bár az amcsik gyorsan átvették a brit ötletet és ők is alkalmazták a Tresher osztálytól.
1966 S102 HMS Valiant
1967 S103 HMS Warspite
Egy amerikai ellátóhajó, egy úszó daru, és egy úszódokk, és pár rakétahordozó a Skóciai Holy Loch öbölben
Az 1962-es Nassau-i egyezmény alapján a Skóciai Holy Loch öblének használatáért, az amerikai rakétahordozó tengeralattjárókat itt töltötték fel, és itt cseréltek legénységet, így nem kellett a Norvég tengeren való őrjáratozás után visszahajózni az USA-ba, a britek megkapták a 4600km hatótávolságú Polaris-A3T ballisztikus rakéta rendszert.
A három brit fejlesztésű 200kt hatóerejű MRV töltet egyetlen cél körül robbant, a három becsapódó fej állítható, maximum 70km távolságban egymástól.
HMS Resolution
Resolution osztályból négy egység készült, a különbség gyakorlatilag a Valiant vadász-tengeralattjáró testébe betoldott 2x8db ballisztikus-rakétát hordozó tubusokat tartalmazó rekeszt jelentette.
1967 S22 HMS Resolution
1968 S23 HMS Repulse
1968 S26 HMS Renown
1969 S27 HMS Revenge
A hajótesttől elszigetelt gépészet által a Resolution osztály csendesebb volt, mint az amerikai George Washington típus, és fel volt még szerelve az automatikus lebegést lehetővé tévő rendszerrel is.
1982-ben reagálva a Moszkva körüli szovjet ABM rendszer megjelenésére, a Polaris-A3TK Chevaline modernizáció folyamán a háromból az egyik töltetet lecserélték csaliszóróra, ami 27db a harci részek radarképéhez hasonló szögvisszaverőt szórt ki.
A maradék két, immáron 225kt hatóerejű harci rész 3DQP három dimenziós fenolos kvarc burkolatú hővédő pajzsot kapott, ami egyben kiváló neutron elnyelő anyag, így javítja a fej, ABM rakéta neutron töltete elleni védettségét.
A 3DQP-t az amcsik licenszelték is a britektől, majd némi botrányt váltott ki hogy a megoldás tisztázatlan módon a franciákhoz is eljutott.
A Churchill osztálynál először került brit tengeralattjárón alkalmazásra a vékony húrú hajócsavar, ami az elszigetelt gépészeten kívül tovább csökkentve az egységek zajszintjét.
1970 S46 HMS Churchill
1971 S48 HMS Conqueror
1971 S50 HMS Courageous
A Swiftsure osztály hat hajójából a névadó egységet kivéve, mind megkapta a világon először alkalmazott, és a BAE Systems által fejlesztett propulzort, ami tovább csökkentette az egységek zajszintjét, és 23 évvel előzte meg az amerikai SSN-21 USS Seawolf-ot.
1973 S126 HMS Swiftsure
1974 S108 HMS Sovereign
1976 S109 HMS Superb
1978 S104 HMS Sceptre
1979 S105 HMS Spartan
1981 S106 HMS Splendid
A gépészet főbb elemei:
1db PWR-1 78MW hőteljesítményű nyomottvizes reaktor
2db gőzturbina, 15’000LE mechanikai teljesítménnyel
Becsüljük meg a Swiftsure osztály maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 82.9m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.8m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (82.9m x 9.8m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.2 = 30 csomó
A fenti végsebességgel a hetvenes évek szovjet TСЭТ-71 " Дельфин" elektromos torpedóját már el lehetett kerülni, és persze a zajos 705-ös Alfákat, és 671 Victorokat már messziről lehetett észlelni, és anélkül megközelíteni, hogy azok a Swiftsure-t passzív szonárjukon meghallották volna.
Az УСЭТ-80 "Тамга" elektromos torpedó megjelenése, és elterjedésére azonban már fenyegetést jelentett a brit hajók számára.
A Trafalgar osztály hét egységének hajóteste külső hangszigetelést kapott, ami öt évvel előzte meg a 688i osztályt.
1983 S107 HMS Trafalgar
1984 S87 HMS Turbulent
1985 S88 HMS Tireless
1987 S90 HMS Torbay
1989 S91 HMS Trenchant
1990 S92 HMS Talent
1991 S93 HMS Triumph
Jelenleg már csak az utolsó három Trafalgar osztályú hajó (S91 HMS Trenchant, S92 HMS Talent, S93 HMS Triumph) áll rendszerben a PWR-1 meghajtással szerelt egységek közül.
A Készülő Astute osztály hajóival váltják őket a tervek szerint 2019, 2021, 2022-ben.
Események a PWR-1 reaktorral szerelt egységek történetéből:
1964 júniusában az S26 HMS Renown építése közben kiderült, hogy az orr rész méretét 2.5cm-el elmérték, majd a minőség ellenörzés a primer körben fémdarabokat talált.
A hibák kijavítása fél éves csúszást okozott, így az HMS Repulse megelőzte a Renown-t.
S101 HMS Deadnought elsüllyeszti az Essberger Chemist szállítóhajót. A középső képen jól látható, hogy az egyik torpedó a cél mellé - mögé ment.
1967 júniusában az Azori szigetektől délre az S101 HMS Dreadnought négy torpedót indított a sérülten hánykolódó német Essberger Chemist szállítóhajóra, aminek 600t aceton és alkohol szállítmánya robbanással fenyegette az Azori szigeteket, partra sodródás esetén.
1968 októberében az S103 HMS Warspite egy szovjet Echo-II –es tengeralattjárót követett, majd neki ütközött.
Az ütközés után lemerülve hazahajózott.
1971 márciusában az S101 HMS Dreadnought első brit tengeralattjáróként felszínre emelkedett az Északi Sarkon.
1976 májusában Liverpool előtt az S103 HMS Warspite szenvedte el a Royal NAVY legkomolyabb atomtengeralattjárót érintő balesetét.
A dízel generátor termében keletkezett tűz, amit csak négy és fél órás kűzdelem után tudtak eloltani.
A kapitány felkészült a hajó elsüllyesztésére, amennyiben a tűz a reaktort fenyegette volna.
Tim Cannon főhadnagyot Queen's Gallantry Medal-al tüntették ki a tűz oltásában vállalt hősies magatartásáért.
1978-ban az S27 HMS Revenge szekunder körének tömítettsége megszűnt.
A legénység egy tagja bátorság érdemérmet kapott, mert végig kúszott a nagynyomású forró gőzfelhő alatt a generátorteremben, és megtalálta a hiba helyét.
1977 elején a Barents tengeren az S126 HMS Swiftsure sikeresen és fotózta le a még bejáratáson lévő Kijev hordozó hajócsavarját, és vette fel teljes akusztikus hanglenyomatát.
1977-ben az S102 HMS Valiant egy szovjet tengeralattjárót követett a Földközi tenger keleti medencéjében, amikor a hűtővíz csővezetéke eltört, és sós víz öntötte el a reaktor rekeszt.
A reaktort leállították, a tengervizet kipumpálták, a hibás csővezetéket megjavították, majd a reaktort újra indítva folytatták küldetésüket.
1981 május 23-án a Kola öbölben a kikötőjéből éppen kifutó szovjet Pr667BDR (Delta III) K-211 rakétahordozónak nekiment a követésére kirendelt S104 HMS Sceptre.
A reaktor automatikájának vészleállítását a kapitány felülbírálta (battleshort), majd a súlyosan sérült hajó vízalatt hazatért.
1981 májusában Cornwall partjainál az S102 HMS Valiant primer körében volt enyhe szivárgás.
T
Törölt tag 1945
Guest
1982 április 2-án Argentína elfoglalta a Falkland szigeteket bízva abban, hogy a Britek elengedik a Londontól 12’000km-re eső szigetek sorsát.
Válaszul az okkupációra, még aznap elindultak a szigetek felé a bevetésre alkalmas Brit atomtengeralattjárók.
1982 április 12-én elsőként ért a Falkland szigetekhez a Gibraltár kikötőjéből kifutott S105 HMS Spartan James Taylor parancsnoksága alatt, ahol Stanley a főváros megfigyelése közben észlelte a kikötő elaknásítását.
1982 április 14-én ért a Falkland szigetekhez az S106 HMS Splendid Roger Lane-Nott parancsnoksága alatt, aminek az Atlanti óceán északi részén egy szovjet Victor-II vadász követését kellett félbeszakítania, hogy kevesebb mint két hét alatt a háborús zónába érjen.
1982 április 19-én ért a Falkland szigetekhez az S48 HMS Conqueror Chris Wreford Brown parancsnoksága alatt, 15 nappal a Skóciai Faslane-i támaszpontból való kifutása után, SBS egységekkel a fedélzetén.
Brit tengeralattjárók zóna kiosztása a Falkland szigetek körül, 1982-ben.
Hogy a Britek elkerüljék a blue-on-blue incidens lehetőségét, a NATO-ban begyakorolt eljárás szerint, zónákra osztották a Falkland szigetek körüli vizeket.
Mindegyik zónában csak egyetlen Brit atomtengeralattjáró tartózkodhatott így az korlátozás nélkül tüzelhetett felszín alatt haladó célokra, a felszínieket viszont csak parancsra semmisíthették meg.
A két csendesebb, propulzorral felszerelt egység, az S106 HMS Splendid és az S105 HMS Spartan állt a szigetektől keletre elhelyezkedő Britt felszíni kötelék, és az észak-nyugatra fekvő nagyobb Argentin kikötők közzé, míg az S48 HMS Conqueror dél-nyugat felől az esetleges bekerítést volt hivatott megakadályozni.
Érdekes módon a tengeralattjárók nem tartoztak Woodward admirális a felszíni flotta parancsnoka alá, őket műholdas kapcsolaton keresztül, Britanniából vezették.
Mindegyik tengeralattjárónak naponta többször is kommunikálnia kellett a parancsnoksággal, ami a hajó lelassítását, periszkóp mélységbe való felmerülést, és a teleszkópos műholdas antenna felszín fölé kitolását jelentette.
Mivel jelentős távolságban voltak a NATO tervezett hadműveleti területétől, a kommunikációs műhold sávszélessége nagyon alacsony volt, így 20~30 percig is eltartott egy-egy SITREPS (Situation Report) elküldése.
Az S106 HMS Splendid parancsnoka dühöngött is e miatt; 103 SITREPS üzenetet küldtem a háború alatt, ami pont 102-vel több volt a szükségesnél, egy tengeralattjáróknak teljes rádió csendben kellene üzemelnie.
1982 április 30-án az S48 HMS Conqueror, észlelte a szigetektől dél-nyugatra hajózó argentin ARA General Belgrano cirkálót, ami a háborús zóna határán kívül hajózott, így nem kapott tűzparancsot.
1982 május 2-án az HMS Hermes fedélzetéről indított egyik Harrier, a szigetektől északra megtalálta az Argentin flotta fő csoportosítását, az ARA 25 de Mayo repülőgép hordozó köteléket.
Mivel lelepleződött az argentin bekerítő hadművelet, kiadták a tengeralattjárók számára a parancsot az argentin hajók elsüllyesztésére.
Az S48 HMS Conqueror periszkóppal megcélzott, és 1400m távolságból indított, három nem irányított Mk.8-as torpedóval elsüllyesztette az általa napok óta követett argentin ARA General Belgrano cirkálót, 323 argentín tengerész életét követelve.
Az S105 HMS Spartan ugyan megkapta az ARA 25 de Mayo repülőgép hordozó koordinátáit, de üldözéséhez át kellett volna hajóznia az S106 HMS Splendid zónájába…
Woodward admirális a felszíni flotta parancsnoka (amúgy vérbeli tengeralattjárós) ugyan javasolta a szabályok megváltoztatását, miszerint mindegyik Brit tengeralattjáró a saját zónáján kívül is tevékenykedhessen parancsnokának belátása szerint, cserébe felszín alatti célokra egyáltalán nem tüzelhetnek volna, de a parancsnokság ezt nem engedélyezte.
… így végül az S105 HMS Spartan az Argentín zászlóshajót kénytelen volt futni hagyni.
Az S106 HMS Splendid csak némi késéssel kapta meg a hordozó kötelék koordinátáit, majd az elkövetkező napokban egészen az Argentín partokig, egyedüliként macska-egér harcot vívott* az Argentin tengeralattjáró elhárító repülőkkel és helikopterekkel, amik végül a szigetektől észak-nyugati irányban visszavonuló értékes köteléket végül sikeresen hazakísérték.
Eközben az S48 HMS Conqueror tehetetlenül szemlélte a szigetektől délre zajló Argentin hajóforgalmat, mivel a parancsnokság megtiltotta az esetlegesen az ARA General Belgrano túlélőit kereső hajókra való tüzelést.
1982 május 15-én a Skóciai Faslane-i támaszpontból való kifutása után 12 nappal ért a Falkland szigetekhez az S102 HMS Valiant, és Patagónia partjainál lesben állva, 300 esetben figyelmeztette a brit flottát Argentin gépek felszállására.
Május 23-án egy sérülten hazatérő Dagger által oldott bombák túl közel robbantak a part közelében a lemerült Valiant-hoz, némi sérülést okozva a hajótesten.
1982 május 28-án ért a Falkland szigetekhez az S50 HMS Courageous, alighanem idejét ő is az Argentín szárazföldi repterek megfigyelésével töltötte.
1982-ben az S103 HMS Warspite csak háború után ért a Falkland szigetekhez, ahol 112 napon át őrjáratozott.
Ez volt az első brit tengeralattjáró akkoriban, ami már el volt látva Sub Harpoon rakétákkal.
1982 nyarán szovjet felségvizeken az S48 HMS Conqueror, egy hajmeresztő akcióban sikeresen szerzett meg egy szovjet vontatott szonár prototípust.
1990 novemberében a Skóciai partoknál az S91 HMS Trenchant merülés közben beleakadt az Antares halászhajó hálójába, és a víz alá húzta azt, a fedélzeten tartózkodó mind a négy halász életét követelve.
1991-ben a S22 HMS Resolution a leghosszabb elrettentési őrjáratán vett részt, ami 108 napig tartott.
Az őrjárat után egy héten belül újra kifutott, mivel a többi egység bevetésre alkalmatlan állapotban volt.
1992 áprilisában az S87 HMS Turbulent kapcsolótermében tűz volt, amit csak három óra alatt sikerült eloltani.
Az eset után 24 tengerészt szállítottak kórházba, füstmérgezéssel.
1993-ban az S93 HMS Triumph víz alatt hajózott Ausztráliába, a 66’000km hosszú utat minden külső segítség nélkül, egyedül tette meg.
Ez az út jelenleg is rekord a Royal NAVY-nél.
1998-ban az S91 HMS Trenchant gőzkörének tömítettsége megszűnt, a reaktort le kellett állítani.
1999 márciusában az Adriai tengerről az S106 HMS Splendid Tomahawk robotrepülőket indít Koszovói szerb célpontokra.
Az egész konfliktus alatt összesen 20db robotrepülőt indított.
2000-ben az S88 HMS Tireless PWR-1 reaktor primer hűtőkörében alakult ki szivárgás, a hajó dízel motorja segítségével jutott vissza Gibraltárra, ahol javították.
Ezeket a hőfáradásos repedéseket több Trafalgar és Swiftsure egység PWR-1 reaktor csövein is megtalálták.
2001-ben az S107 HMS Trafalgar és az S93 HMS Triumph indított Tomahawk robotrepülőket Afganisztáni taliban célpontokra.
2003 márciusában az S106 HMS Splendid Tomahawk robotrepülőket indít Iraki célpontokra.
A kapitányt a Britt Birodalom Érdemérmével tüntetik ki az akció után.
2003 márciusában az S87 HMS Turbulent 30db Tomahawk robotrepülőt indított Iraki célpontokra.
2003 májusában a Jeges tengeren az S88 HMS Tireless 60m mélységben haladva jéghegynek ütközött.
2007 márciusában az ICEX-07 gyakorlaton az Északi-sarki jég alatt hajózó S88 HMS Tireless orrában egy oxigén generátor gyertya felrobbant, két tengerész életét követelve.
A hajó áttörte a jeget, és a baleset harmadik sérültjét légi úton az Alaszkai Anchorage kórházába szállították.
2010 Júliusa és 2011 májusa között az S88 HMS Tireless rekord hosszúságú, 10 hónapos (253 napos) bevetést teljesített.
Áthajózott a Szuezi csatornán, vigyázta a francia Charled de Gaulle hordozót, miközben annak gépei Afganisztánt támadták, majd az Ománi öbölben gyakorlatozott Ausztrál és Francia fregattokkal.
Meglátogatta Goát Indiában, az Emirátusokat, és Krétát.
2011 márciusában az S93 HMS Triumph 6db Tomahawk robotrepülőt indított Líbiai célpontokra.
2011 májusában az Indiai óceánon az S87 HMS Turbulent légkondicionáló berendezése tönkre ment.
A hajó a felszínen úszott, az óceán vize 42°C-os volt, így a belső terek pillanatok alatt 60°C-osra melegedtek, 100%-os páratartalom mellett.
A legénység 26 tagja kapott hőgutát, amiből 8 állapota életveszélyes volt.
A Turbulent végül 200m mélységbe merült, hogy lehűtse a belső tereit.
Későbbi vizsgálat megállapította, hogy a hűtővíz nyílásokat kagylók blokkolták.
2013 májusától az S91 HMS Trenchant rekord hosszúságú, 11 hónapos (335 napos) bevetést teljesített.
Meglátogatta az Emirátusokat, Diego Garcia szigetét az Indiai óceánon, Bahraint, Jordániát, Krétát, és Gibraltárt.
2014-ben az Indiai óceánon az S88 HMS Tireless résztvett a Maláj légitársaság eltűnt MH370-es járatának sikertelen keresésében.
*S106 HMS Splendid az egyetlen általam ismert atomtengeralattjáró, ami ellen több torpedót is bevetettek éles harchelyzetben.
Lehet, hogy megérne pár posztot valamikor.
Amiről a holnapi poszt szól, azt viszont 43 éven át mind a szovjet, mind az amerikai illetékesek cáfolták, hogy valaha is megtörtént…
Válaszul az okkupációra, még aznap elindultak a szigetek felé a bevetésre alkalmas Brit atomtengeralattjárók.
1982 április 12-én elsőként ért a Falkland szigetekhez a Gibraltár kikötőjéből kifutott S105 HMS Spartan James Taylor parancsnoksága alatt, ahol Stanley a főváros megfigyelése közben észlelte a kikötő elaknásítását.
1982 április 14-én ért a Falkland szigetekhez az S106 HMS Splendid Roger Lane-Nott parancsnoksága alatt, aminek az Atlanti óceán északi részén egy szovjet Victor-II vadász követését kellett félbeszakítania, hogy kevesebb mint két hét alatt a háborús zónába érjen.
1982 április 19-én ért a Falkland szigetekhez az S48 HMS Conqueror Chris Wreford Brown parancsnoksága alatt, 15 nappal a Skóciai Faslane-i támaszpontból való kifutása után, SBS egységekkel a fedélzetén.
Brit tengeralattjárók zóna kiosztása a Falkland szigetek körül, 1982-ben.
Hogy a Britek elkerüljék a blue-on-blue incidens lehetőségét, a NATO-ban begyakorolt eljárás szerint, zónákra osztották a Falkland szigetek körüli vizeket.
Mindegyik zónában csak egyetlen Brit atomtengeralattjáró tartózkodhatott így az korlátozás nélkül tüzelhetett felszín alatt haladó célokra, a felszínieket viszont csak parancsra semmisíthették meg.
A két csendesebb, propulzorral felszerelt egység, az S106 HMS Splendid és az S105 HMS Spartan állt a szigetektől keletre elhelyezkedő Britt felszíni kötelék, és az észak-nyugatra fekvő nagyobb Argentin kikötők közzé, míg az S48 HMS Conqueror dél-nyugat felől az esetleges bekerítést volt hivatott megakadályozni.
Érdekes módon a tengeralattjárók nem tartoztak Woodward admirális a felszíni flotta parancsnoka alá, őket műholdas kapcsolaton keresztül, Britanniából vezették.
Mindegyik tengeralattjárónak naponta többször is kommunikálnia kellett a parancsnoksággal, ami a hajó lelassítását, periszkóp mélységbe való felmerülést, és a teleszkópos műholdas antenna felszín fölé kitolását jelentette.
Mivel jelentős távolságban voltak a NATO tervezett hadműveleti területétől, a kommunikációs műhold sávszélessége nagyon alacsony volt, így 20~30 percig is eltartott egy-egy SITREPS (Situation Report) elküldése.
Az S106 HMS Splendid parancsnoka dühöngött is e miatt; 103 SITREPS üzenetet küldtem a háború alatt, ami pont 102-vel több volt a szükségesnél, egy tengeralattjáróknak teljes rádió csendben kellene üzemelnie.
1982 április 30-án az S48 HMS Conqueror, észlelte a szigetektől dél-nyugatra hajózó argentin ARA General Belgrano cirkálót, ami a háborús zóna határán kívül hajózott, így nem kapott tűzparancsot.
1982 május 2-án az HMS Hermes fedélzetéről indított egyik Harrier, a szigetektől északra megtalálta az Argentin flotta fő csoportosítását, az ARA 25 de Mayo repülőgép hordozó köteléket.
Mivel lelepleződött az argentin bekerítő hadművelet, kiadták a tengeralattjárók számára a parancsot az argentin hajók elsüllyesztésére.
Az S48 HMS Conqueror periszkóppal megcélzott, és 1400m távolságból indított, három nem irányított Mk.8-as torpedóval elsüllyesztette az általa napok óta követett argentin ARA General Belgrano cirkálót, 323 argentín tengerész életét követelve.
Az S105 HMS Spartan ugyan megkapta az ARA 25 de Mayo repülőgép hordozó koordinátáit, de üldözéséhez át kellett volna hajóznia az S106 HMS Splendid zónájába…
Woodward admirális a felszíni flotta parancsnoka (amúgy vérbeli tengeralattjárós) ugyan javasolta a szabályok megváltoztatását, miszerint mindegyik Brit tengeralattjáró a saját zónáján kívül is tevékenykedhessen parancsnokának belátása szerint, cserébe felszín alatti célokra egyáltalán nem tüzelhetnek volna, de a parancsnokság ezt nem engedélyezte.
… így végül az S105 HMS Spartan az Argentín zászlóshajót kénytelen volt futni hagyni.
Az S106 HMS Splendid csak némi késéssel kapta meg a hordozó kötelék koordinátáit, majd az elkövetkező napokban egészen az Argentín partokig, egyedüliként macska-egér harcot vívott* az Argentin tengeralattjáró elhárító repülőkkel és helikopterekkel, amik végül a szigetektől észak-nyugati irányban visszavonuló értékes köteléket végül sikeresen hazakísérték.
Eközben az S48 HMS Conqueror tehetetlenül szemlélte a szigetektől délre zajló Argentin hajóforgalmat, mivel a parancsnokság megtiltotta az esetlegesen az ARA General Belgrano túlélőit kereső hajókra való tüzelést.
1982 május 15-én a Skóciai Faslane-i támaszpontból való kifutása után 12 nappal ért a Falkland szigetekhez az S102 HMS Valiant, és Patagónia partjainál lesben állva, 300 esetben figyelmeztette a brit flottát Argentin gépek felszállására.
Május 23-án egy sérülten hazatérő Dagger által oldott bombák túl közel robbantak a part közelében a lemerült Valiant-hoz, némi sérülést okozva a hajótesten.
1982 május 28-án ért a Falkland szigetekhez az S50 HMS Courageous, alighanem idejét ő is az Argentín szárazföldi repterek megfigyelésével töltötte.
1982-ben az S103 HMS Warspite csak háború után ért a Falkland szigetekhez, ahol 112 napon át őrjáratozott.
Ez volt az első brit tengeralattjáró akkoriban, ami már el volt látva Sub Harpoon rakétákkal.
1982 nyarán szovjet felségvizeken az S48 HMS Conqueror, egy hajmeresztő akcióban sikeresen szerzett meg egy szovjet vontatott szonár prototípust.
1990 novemberében a Skóciai partoknál az S91 HMS Trenchant merülés közben beleakadt az Antares halászhajó hálójába, és a víz alá húzta azt, a fedélzeten tartózkodó mind a négy halász életét követelve.
1991-ben a S22 HMS Resolution a leghosszabb elrettentési őrjáratán vett részt, ami 108 napig tartott.
Az őrjárat után egy héten belül újra kifutott, mivel a többi egység bevetésre alkalmatlan állapotban volt.
1992 áprilisában az S87 HMS Turbulent kapcsolótermében tűz volt, amit csak három óra alatt sikerült eloltani.
Az eset után 24 tengerészt szállítottak kórházba, füstmérgezéssel.
1993-ban az S93 HMS Triumph víz alatt hajózott Ausztráliába, a 66’000km hosszú utat minden külső segítség nélkül, egyedül tette meg.
Ez az út jelenleg is rekord a Royal NAVY-nél.
1998-ban az S91 HMS Trenchant gőzkörének tömítettsége megszűnt, a reaktort le kellett állítani.
1999 márciusában az Adriai tengerről az S106 HMS Splendid Tomahawk robotrepülőket indít Koszovói szerb célpontokra.
Az egész konfliktus alatt összesen 20db robotrepülőt indított.
2000-ben az S88 HMS Tireless PWR-1 reaktor primer hűtőkörében alakult ki szivárgás, a hajó dízel motorja segítségével jutott vissza Gibraltárra, ahol javították.
Ezeket a hőfáradásos repedéseket több Trafalgar és Swiftsure egység PWR-1 reaktor csövein is megtalálták.
2001-ben az S107 HMS Trafalgar és az S93 HMS Triumph indított Tomahawk robotrepülőket Afganisztáni taliban célpontokra.
2003 márciusában az S106 HMS Splendid Tomahawk robotrepülőket indít Iraki célpontokra.
A kapitányt a Britt Birodalom Érdemérmével tüntetik ki az akció után.
2003 márciusában az S87 HMS Turbulent 30db Tomahawk robotrepülőt indított Iraki célpontokra.
2003 májusában a Jeges tengeren az S88 HMS Tireless 60m mélységben haladva jéghegynek ütközött.
2007 márciusában az ICEX-07 gyakorlaton az Északi-sarki jég alatt hajózó S88 HMS Tireless orrában egy oxigén generátor gyertya felrobbant, két tengerész életét követelve.
A hajó áttörte a jeget, és a baleset harmadik sérültjét légi úton az Alaszkai Anchorage kórházába szállították.
2010 Júliusa és 2011 májusa között az S88 HMS Tireless rekord hosszúságú, 10 hónapos (253 napos) bevetést teljesített.
Áthajózott a Szuezi csatornán, vigyázta a francia Charled de Gaulle hordozót, miközben annak gépei Afganisztánt támadták, majd az Ománi öbölben gyakorlatozott Ausztrál és Francia fregattokkal.
Meglátogatta Goát Indiában, az Emirátusokat, és Krétát.
2011 márciusában az S93 HMS Triumph 6db Tomahawk robotrepülőt indított Líbiai célpontokra.
2011 májusában az Indiai óceánon az S87 HMS Turbulent légkondicionáló berendezése tönkre ment.
A hajó a felszínen úszott, az óceán vize 42°C-os volt, így a belső terek pillanatok alatt 60°C-osra melegedtek, 100%-os páratartalom mellett.
A legénység 26 tagja kapott hőgutát, amiből 8 állapota életveszélyes volt.
A Turbulent végül 200m mélységbe merült, hogy lehűtse a belső tereit.
Későbbi vizsgálat megállapította, hogy a hűtővíz nyílásokat kagylók blokkolták.
2013 májusától az S91 HMS Trenchant rekord hosszúságú, 11 hónapos (335 napos) bevetést teljesített.
Meglátogatta az Emirátusokat, Diego Garcia szigetét az Indiai óceánon, Bahraint, Jordániát, Krétát, és Gibraltárt.
2014-ben az Indiai óceánon az S88 HMS Tireless résztvett a Maláj légitársaság eltűnt MH370-es járatának sikertelen keresésében.
*S106 HMS Splendid az egyetlen általam ismert atomtengeralattjáró, ami ellen több torpedót is bevetettek éles harchelyzetben.
Lehet, hogy megérne pár posztot valamikor.
Amiről a holnapi poszt szól, azt viszont 43 éven át mind a szovjet, mind az amerikai illetékesek cáfolták, hogy valaha is megtörtént…
Ez ugye névleges hőteljesítmény? A használat során a teljesítmény csökken, a sugárzás meg nő. Nem? 25 év alatt mennyivel csökkenhet?Afrikantov KTP-6-85 (OK-650KPM)
Az új, negyedik generációsnak is nevezett (első nem szovjet, hanem orosz tervezésű) meghajtás némileg növelt 200MW hőteljesítményű reaktort alkalmaz, viszont üzemideje várhatóan eléri a hajók tervezett élettartalmát 25~30 évet, így utántöltésük nem szükséges.
A KTP-6-85 (OK-650KPM) meghajtás, propulzort a vadász egységeknél egyenlőre nem, viszont a korábbiaknál is csendesebb turbó-elektromos lopakodó üzemmódra nyújt lehetőséget.
Alacsony sebességű lopakodásnál a fő gőzturbinát leállítják, és a kuplung szétkapcsolása után a hajócsavart az elektromotor direktben hajtja, hasonlóan a SSN-685 USS Glenard P. Lipscomb korábban bemutatott üzemmódjához.
Ekkor a Pr885M csendesebb, mint elődei, hiszen sem a fő gőzturbina, sem a fordulatszám reduktor, sem a keringtető szivattyú nem működik, a primer kör természetes cirkulációjú, a gőzfejlesztőből csak a segéd gőzturbinát üzemeltetik, amely a generátorokat hajtja, amik az elektromos motort táplálják.
A 2013-ban rendszerbe állt K-560 Szeverodvinszbe még a régi OK-650V meghajtás került, mivel utódja nem készült el időben.
A Pr885M Jászeny-M osztály már az új, KTP-6-85 (OK-650KPM) meghajtást kapja.
Ugyan kísérleteztek a propulzor bevezetésével, de a tervezett nyolc Jászeny-M egység első tagja a K-561 Kazan még a régi “Toshiba” vékony húrú hajócsavarral készült.
2025-ig hat Pr885M Jászeny-M egységet terveznek megépíteni, távlatilag pedig összesen nyolc egységgel számolnak, az egyetlen példányban készült Pr885 Jászeny K-560 Szeverodvinszk-on felül.
Így hosszútávon összesen 20 korszerű orosz vadásztengeralattjáró egység; 11db Pr971M (Improved Akula), 1db Pr885 Jászeny, és 8db Pr885M Jászeny-M állhatna szembe az addigra tervezett 48db Virginiával.
Pr955 (Borey) alul, Pr955M (Borey-A) felül
A teljesen újonnan épített, és a negyedik generációs KTP-6-85 (OK-650KPM) meghajtást alkalmazó K-549 Knjáz Vladimír Pr955 (Borey-A) oszályú egység építését 2012-ben kezdték, és 2019-ben áll hadrendbe.
Jelenleg még négy egység építése zajlik.
Tervek szerint nyolc rakétahordozó egység; 3db Pr955 (Borey), és 5db Pr955M (Borey-A) készül el, amiből négy az északi, négy a csendes óceáni flottához kerül.
Holnap következnek a világ legcsendesebb tengeralattjárói…
Hoszzútávon azt jelenti 2030 után. Akkor már lesznek Ladák és tervezik az új DE tengókat is.
A "propulzornak" nem csak előnyei vannak, hanem hátrányai is. Rosszabb a hatásfoka, így elvesz a végsebességből. Akiknek óceánokon át kell akciózniuk, azoknak ez még nagyobb hátrány. Ugye, a honi kikötőből a bevetési területre való átkelés ideje mind a hasznos időből veszik el, így lassabb tengeralattjáróból több kell.Rolls-Royce PWR-1 (licenszben gyártott Westinghouse S5W ASFR)
1958-ban kötötték meg az USA-UK MDA-t (Mutual Defence Agreement - kölcsönös védelmi megállapodás) ami alapján a Britek kaptak egy komplett Westinghouse S5W ASFR reaktort, valamint a Rolls-Royce tervdokumentációt és licenszet a lemásolására.
A megállapodás részét képezte még a reaktorhoz 10 évre való dúsított urán üzemanyag is.
Szintén a megállapodás alapján 5.4 tonna Britek által előállított plutóniumért cserébe az Amerikaiak 6.7kg tríciumot (Savannah River Site egy éves termelése) adtak, a Brit hidrogénbombához.
A fentieken túl 7.5 tonna dúsított urán üzemanyagot is kaptak a Brittek a saját maguk által licenszben gyártott tengeralattjáró reaktoraikhoz.
Az HMS Dreadnought S5W reaktorával 1963-ban állt szolgálatba, gyakorlatilag megfelelt az amerikai Skipjack osztálynak.
1963 S101 HMS Dreadnought
A két brit tengeralattjáró reaktor típus szárazföldi változatai a Dounreay komplexumban. A harmadik nagyobb épület egy plutónium termelő reaktor.
1965-ben a Skót tengerparton készült el a DSP-1 (Dounreay Submarine Prototype-1), amit már a Rolls-Royce által épített, az amcsi S5W ASFR licensze alapján.
A Valiant osztály két példánya már a Rolls-Royce által épített PWR-1 reaktorral lett felszerelve.
Az HMS Dreadnought tapasztalatai alapján, a britek egy tutajra (rafting) helyezték a gépészetet, hogy elszigeteljék annak rezgését a hajótesttől.
Az amerikai atomtengeralattjárók atyjának számító Hyman G. Rickover admirális, amikor értesült a Valiant osztály javasolt rafting rendszeréről (még a USS George Washington első útja előtt), elutasította a koncepciót, a gépészet felesleges túlbonyolításnak vélte.
A Valiant osztály így csendesebb lett, mint a Skipjack osztály, bár az amcsik gyorsan átvették a brit ötletet és ők is alkalmazták a Tresher osztálytól.
1966 S102 HMS Valiant
1967 S103 HMS Warspite
Egy amerikai ellátóhajó, egy úszó daru, és egy úszódokk, és pár rakétahordozó a Skóciai Holy Loch öbölben
Az 1962-es Nassau-i egyezmény alapján a Skóciai Holy Loch öblének használatáért, az amerikai rakétahordozó tengeralattjárókat itt töltötték fel, és itt cseréltek legénységet, így nem kellett a Norvég tengeren való őrjáratozás után visszahajózni az USA-ba, a britek megkapták a 4600km hatótávolságú Polaris-A3T ballisztikus rakéta rendszert.
A három brit fejlesztésű 200kt hatóerejű MRV töltet egyetlen cél körül robbant, a három becsapódó fej állítható, maximum 70km távolságban egymástól.
HMS Resolution
Resolution osztályból négy egység készült, a különbség gyakorlatilag a Valiant vadász-tengeralattjáró testébe betoldott 2x8db ballisztikus-rakétát hordozó tubusokat tartalmazó rekeszt jelentette.
1967 S22 HMS Resolution
1968 S23 HMS Repulse
1968 S26 HMS Renown
1969 S27 HMS Revenge
A hajótesttől elszigetelt gépészet által a Resolution osztály csendesebb volt, mint az amerikai George Washington típus, és fel volt még szerelve az automatikus lebegést lehetővé tévő rendszerrel is.
1982-ben reagálva a Moszkva körüli szovjet ABM rendszer megjelenésére, a Polaris-A3TK Chevaline modernizáció folyamán a háromból az egyik töltetet lecserélték csaliszóróra, ami 27db a harci részek radarképéhez hasonló szögvisszaverőt szórt ki.
A maradék két, immáron 225kt hatóerejű harci rész 3DQP három dimenziós fenolos kvarc burkolatú hővédő pajzsot kapott, ami egyben kiváló neutron elnyelő anyag, így javítja a fej, ABM rakéta neutron töltete elleni védettségét.
A 3DQP-t az amcsik licenszelték is a britektől, majd némi botrányt váltott ki hogy a megoldás tisztázatlan módon a franciákhoz is eljutott.
A Churchill osztálynál először került brit tengeralattjárón alkalmazásra a vékony húrú hajócsavar, ami az elszigetelt gépészeten kívül tovább csökkentve az egységek zajszintjét.
1970 S46 HMS Churchill
1971 S48 HMS Conqueror
1971 S50 HMS Courageous
A Swiftsure osztály hat hajójából a névadó egységet kivéve, mind megkapta a világon először alkalmazott, és a BAE Systems által fejlesztett propulzort, ami tovább csökkentette az egységek zajszintjét, és 23 évvel előzte meg az amerikai SSN-21 USS Seawolf-ot.
1973 S126 HMS Swiftsure
1974 S108 HMS Sovereign
1976 S109 HMS Superb
1978 S104 HMS Sceptre
1979 S105 HMS Spartan
1981 S106 HMS Splendid
A gépészet főbb elemei:
1db PWR-1 78MW hőteljesítményű nyomottvizes reaktor
2db gőzturbina, 15’000LE mechanikai teljesítménnyel
Becsüljük meg a Swiftsure osztály maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 82.9m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.8m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (82.9m x 9.8m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.2 = 30 csomó
A fenti végsebességgel a hetvenes évek szovjet TСЭТ-71 " Дельфин" elektromos torpedóját már el lehetett kerülni, és persze a zajos 705-ös Alfákat, és 671 Victorokat már messziről lehetett észlelni, és anélkül megközelíteni, hogy azok a Swiftsure-t passzív szonárjukon meghallották volna.
Az УСЭТ-80 "Тамга" elektromos torpedó megjelenése, és elterjedésére azonban már fenyegetést jelentett a brit hajók számára.
A Trafalgar osztály hét egységének hajóteste külső hangszigetelést kapott, ami öt évvel előzte meg a 688i osztályt.
1983 S107 HMS Trafalgar
1984 S87 HMS Turbulent
1985 S88 HMS Tireless
1987 S90 HMS Torbay
1989 S91 HMS Trenchant
1990 S92 HMS Talent
1991 S93 HMS Triumph
Jelenleg már csak az utolsó három Trafalgar osztályú hajó (S91 HMS Trenchant, S92 HMS Talent, S93 HMS Triumph) áll rendszerben a PWR-1 meghajtással szerelt egységek közül.
A Készülő Astute osztály hajóival váltják őket a tervek szerint 2019, 2021, 2022-ben.
Események a PWR-1 reaktorral szerelt egységek történetéből:
1964 júniusában az S26 HMS Renown építése közben kiderült, hogy az orr rész méretét 2.5cm-el elmérték, majd a minőség ellenörzés a primer körben fémdarabokat talált.
A hibák kijavítása fél éves csúszást okozott, így az HMS Repulse megelőzte a Renown-t.
S101 HMS Deadnought elsüllyeszti az Essberger Chemist szállítóhajót. A középső képen jól látható, hogy az egyik torpedó a cél mellé - mögé ment.
1967 júniusában az Azori szigetektől délre az S101 HMS Dreadnought négy torpedót indított a sérülten hánykolódó német Essberger Chemist szállítóhajóra, aminek 600t aceton és alkohol szállítmánya robbanással fenyegette az Azori szigeteket, partra sodródás esetén.
1968 októberében az S103 HMS Warspite egy szovjet Echo-II –es tengeralattjárót követett, majd neki ütközött.
Az ütközés után lemerülve hazahajózott.
1971 márciusában az S101 HMS Dreadnought első brit tengeralattjáróként felszínre emelkedett az Északi Sarkon.
1976 májusában Liverpool előtt az S103 HMS Warspite szenvedte el a Royal NAVY legkomolyabb atomtengeralattjárót érintő balesetét.
A dízel generátor termében keletkezett tűz, amit csak négy és fél órás kűzdelem után tudtak eloltani.
A kapitány felkészült a hajó elsüllyesztésére, amennyiben a tűz a reaktort fenyegette volna.
Tim Cannon főhadnagyot Queen's Gallantry Medal-al tüntették ki a tűz oltásában vállalt hősies magatartásáért.
1978-ban az S27 HMS Revenge szekunder körének tömítettsége megszűnt.
A legénység egy tagja bátorság érdemérmet kapott, mert végig kúszott a nagynyomású forró gőzfelhő alatt a generátorteremben, és megtalálta a hiba helyét.
1977 elején a Barents tengeren az S126 HMS Swiftsure sikeresen és fotózta le a még bejáratáson lévő Kijev hordozó hajócsavarját, és vette fel teljes akusztikus hanglenyomatát.
1977-ben az S102 HMS Valiant egy szovjet tengeralattjárót követett a Földközi tenger keleti medencéjében, amikor a hűtővíz csővezetéke eltört, és sós víz öntötte el a reaktor rekeszt.
A reaktort leállították, a tengervizet kipumpálták, a hibás csővezetéket megjavították, majd a reaktort újra indítva folytatták küldetésüket.
1981 május 23-án a Kola öbölben a kikötőjéből éppen kifutó szovjet Pr667BDR (Delta III) K-211 rakétahordozónak nekiment a követésére kirendelt S104 HMS Sceptre.
A reaktor automatikájának vészleállítását a kapitány felülbírálta (battleshort), majd a súlyosan sérült hajó vízalatt hazatért.
1981 májusában Cornwall partjainál az S102 HMS Valiant primer körében volt enyhe szivárgás.
Erről az akcióról mit lehet tudni?
Volt már valahol a fórumon ilyen fotó hajócsavarról, elég közel kell menni. Azért az meredek lehet, egy hordozó mögött méterekre az örvények közt. Ilyenkor vizuálisan "vezetik" a tengót?
"megszünt a tömítettsége" Ez magyarul azt jelenti, hogy felrobbant a gőzcső. Volt szerencsén többször látni ilyet.Rolls-Royce PWR-1 (licenszben gyártott Westinghouse S5W ASFR)
1958-ban kötötték meg az USA-UK MDA-t (Mutual Defence Agreement - kölcsönös védelmi megállapodás) ami alapján a Britek kaptak egy komplett Westinghouse S5W ASFR reaktort, valamint a Rolls-Royce tervdokumentációt és licenszet a lemásolására.
A megállapodás részét képezte még a reaktorhoz 10 évre való dúsított urán üzemanyag is.
Szintén a megállapodás alapján 5.4 tonna Britek által előállított plutóniumért cserébe az Amerikaiak 6.7kg tríciumot (Savannah River Site egy éves termelése) adtak, a Brit hidrogénbombához.
A fentieken túl 7.5 tonna dúsított urán üzemanyagot is kaptak a Brittek a saját maguk által licenszben gyártott tengeralattjáró reaktoraikhoz.
Az HMS Dreadnought S5W reaktorával 1963-ban állt szolgálatba, gyakorlatilag megfelelt az amerikai Skipjack osztálynak.
1963 S101 HMS Dreadnought
A két brit tengeralattjáró reaktor típus szárazföldi változatai a Dounreay komplexumban. A harmadik nagyobb épület egy plutónium termelő reaktor.
1965-ben a Skót tengerparton készült el a DSP-1 (Dounreay Submarine Prototype-1), amit már a Rolls-Royce által épített, az amcsi S5W ASFR licensze alapján.
A Valiant osztály két példánya már a Rolls-Royce által épített PWR-1 reaktorral lett felszerelve.
Az HMS Dreadnought tapasztalatai alapján, a britek egy tutajra (rafting) helyezték a gépészetet, hogy elszigeteljék annak rezgését a hajótesttől.
Az amerikai atomtengeralattjárók atyjának számító Hyman G. Rickover admirális, amikor értesült a Valiant osztály javasolt rafting rendszeréről (még a USS George Washington első útja előtt), elutasította a koncepciót, a gépészet felesleges túlbonyolításnak vélte.
A Valiant osztály így csendesebb lett, mint a Skipjack osztály, bár az amcsik gyorsan átvették a brit ötletet és ők is alkalmazták a Tresher osztálytól.
1966 S102 HMS Valiant
1967 S103 HMS Warspite
Egy amerikai ellátóhajó, egy úszó daru, és egy úszódokk, és pár rakétahordozó a Skóciai Holy Loch öbölben
Az 1962-es Nassau-i egyezmény alapján a Skóciai Holy Loch öblének használatáért, az amerikai rakétahordozó tengeralattjárókat itt töltötték fel, és itt cseréltek legénységet, így nem kellett a Norvég tengeren való őrjáratozás után visszahajózni az USA-ba, a britek megkapták a 4600km hatótávolságú Polaris-A3T ballisztikus rakéta rendszert.
A három brit fejlesztésű 200kt hatóerejű MRV töltet egyetlen cél körül robbant, a három becsapódó fej állítható, maximum 70km távolságban egymástól.
HMS Resolution
Resolution osztályból négy egység készült, a különbség gyakorlatilag a Valiant vadász-tengeralattjáró testébe betoldott 2x8db ballisztikus-rakétát hordozó tubusokat tartalmazó rekeszt jelentette.
1967 S22 HMS Resolution
1968 S23 HMS Repulse
1968 S26 HMS Renown
1969 S27 HMS Revenge
A hajótesttől elszigetelt gépészet által a Resolution osztály csendesebb volt, mint az amerikai George Washington típus, és fel volt még szerelve az automatikus lebegést lehetővé tévő rendszerrel is.
1982-ben reagálva a Moszkva körüli szovjet ABM rendszer megjelenésére, a Polaris-A3TK Chevaline modernizáció folyamán a háromból az egyik töltetet lecserélték csaliszóróra, ami 27db a harci részek radarképéhez hasonló szögvisszaverőt szórt ki.
A maradék két, immáron 225kt hatóerejű harci rész 3DQP három dimenziós fenolos kvarc burkolatú hővédő pajzsot kapott, ami egyben kiváló neutron elnyelő anyag, így javítja a fej, ABM rakéta neutron töltete elleni védettségét.
A 3DQP-t az amcsik licenszelték is a britektől, majd némi botrányt váltott ki hogy a megoldás tisztázatlan módon a franciákhoz is eljutott.
A Churchill osztálynál először került brit tengeralattjárón alkalmazásra a vékony húrú hajócsavar, ami az elszigetelt gépészeten kívül tovább csökkentve az egységek zajszintjét.
1970 S46 HMS Churchill
1971 S48 HMS Conqueror
1971 S50 HMS Courageous
A Swiftsure osztály hat hajójából a névadó egységet kivéve, mind megkapta a világon először alkalmazott, és a BAE Systems által fejlesztett propulzort, ami tovább csökkentette az egységek zajszintjét, és 23 évvel előzte meg az amerikai SSN-21 USS Seawolf-ot.
1973 S126 HMS Swiftsure
1974 S108 HMS Sovereign
1976 S109 HMS Superb
1978 S104 HMS Sceptre
1979 S105 HMS Spartan
1981 S106 HMS Splendid
A gépészet főbb elemei:
1db PWR-1 78MW hőteljesítményű nyomottvizes reaktor
2db gőzturbina, 15’000LE mechanikai teljesítménnyel
Becsüljük meg a Swiftsure osztály maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 82.9m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.8m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (82.9m x 9.8m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.2 = 30 csomó
A fenti végsebességgel a hetvenes évek szovjet TСЭТ-71 " Дельфин" elektromos torpedóját már el lehetett kerülni, és persze a zajos 705-ös Alfákat, és 671 Victorokat már messziről lehetett észlelni, és anélkül megközelíteni, hogy azok a Swiftsure-t passzív szonárjukon meghallották volna.
Az УСЭТ-80 "Тамга" elektromos torpedó megjelenése, és elterjedésére azonban már fenyegetést jelentett a brit hajók számára.
A Trafalgar osztály hét egységének hajóteste külső hangszigetelést kapott, ami öt évvel előzte meg a 688i osztályt.
1983 S107 HMS Trafalgar
1984 S87 HMS Turbulent
1985 S88 HMS Tireless
1987 S90 HMS Torbay
1989 S91 HMS Trenchant
1990 S92 HMS Talent
1991 S93 HMS Triumph
Jelenleg már csak az utolsó három Trafalgar osztályú hajó (S91 HMS Trenchant, S92 HMS Talent, S93 HMS Triumph) áll rendszerben a PWR-1 meghajtással szerelt egységek közül.
A Készülő Astute osztály hajóival váltják őket a tervek szerint 2019, 2021, 2022-ben.
Események a PWR-1 reaktorral szerelt egységek történetéből:
1964 júniusában az S26 HMS Renown építése közben kiderült, hogy az orr rész méretét 2.5cm-el elmérték, majd a minőség ellenörzés a primer körben fémdarabokat talált.
A hibák kijavítása fél éves csúszást okozott, így az HMS Repulse megelőzte a Renown-t.
S101 HMS Deadnought elsüllyeszti az Essberger Chemist szállítóhajót. A középső képen jól látható, hogy az egyik torpedó a cél mellé - mögé ment.
1967 júniusában az Azori szigetektől délre az S101 HMS Dreadnought négy torpedót indított a sérülten hánykolódó német Essberger Chemist szállítóhajóra, aminek 600t aceton és alkohol szállítmánya robbanással fenyegette az Azori szigeteket, partra sodródás esetén.
1968 októberében az S103 HMS Warspite egy szovjet Echo-II –es tengeralattjárót követett, majd neki ütközött.
Az ütközés után lemerülve hazahajózott.
1971 márciusában az S101 HMS Dreadnought első brit tengeralattjáróként felszínre emelkedett az Északi Sarkon.
1976 májusában Liverpool előtt az S103 HMS Warspite szenvedte el a Royal NAVY legkomolyabb atomtengeralattjárót érintő balesetét.
A dízel generátor termében keletkezett tűz, amit csak négy és fél órás kűzdelem után tudtak eloltani.
A kapitány felkészült a hajó elsüllyesztésére, amennyiben a tűz a reaktort fenyegette volna.
Tim Cannon főhadnagyot Queen's Gallantry Medal-al tüntették ki a tűz oltásában vállalt hősies magatartásáért.
1978-ban az S27 HMS Revenge szekunder körének tömítettsége megszűnt.
A legénység egy tagja bátorság érdemérmet kapott, mert végig kúszott a nagynyomású forró gőzfelhő alatt a generátorteremben, és megtalálta a hiba helyét.
1977 elején a Barents tengeren az S126 HMS Swiftsure sikeresen és fotózta le a még bejáratáson lévő Kijev hordozó hajócsavarját, és vette fel teljes akusztikus hanglenyomatát.
1977-ben az S102 HMS Valiant egy szovjet tengeralattjárót követett a Földközi tenger keleti medencéjében, amikor a hűtővíz csővezetéke eltört, és sós víz öntötte el a reaktor rekeszt.
A reaktort leállították, a tengervizet kipumpálták, a hibás csővezetéket megjavították, majd a reaktort újra indítva folytatták küldetésüket.
1981 május 23-án a Kola öbölben a kikötőjéből éppen kifutó szovjet Pr667BDR (Delta III) K-211 rakétahordozónak nekiment a követésére kirendelt S104 HMS Sceptre.
A reaktor automatikájának vészleállítását a kapitány felülbírálta (battleshort), majd a súlyosan sérült hajó vízalatt hazatért.
1981 májusában Cornwall partjainál az S102 HMS Valiant primer körében volt enyhe szivárgás.
A szonárosban az egész ügy részletesen le van írva. Fényképekkel.
A 70es évek munkáspárti kormányai annyira elhanyagolták a haderőt, benne a az atomütőerőt is, hogy a faroklandi háború alatt egy SLBM tengeralattjáró sem volt bevethető. Valójában életveszélyesen elhanyagolt állapotban voltak. Állítólag móringról (a kikötőből) tudtak volna rakétát indítani, de hát tudjuk, ez a képesség mennyit ér.Rolls-Royce PWR-1 (licenszben gyártott Westinghouse S5W ASFR)
1958-ban kötötték meg az USA-UK MDA-t (Mutual Defence Agreement - kölcsönös védelmi megállapodás) ami alapján a Britek kaptak egy komplett Westinghouse S5W ASFR reaktort, valamint a Rolls-Royce tervdokumentációt és licenszet a lemásolására.
A megállapodás részét képezte még a reaktorhoz 10 évre való dúsított urán üzemanyag is.
Szintén a megállapodás alapján 5.4 tonna Britek által előállított plutóniumért cserébe az Amerikaiak 6.7kg tríciumot (Savannah River Site egy éves termelése) adtak, a Brit hidrogénbombához.
A fentieken túl 7.5 tonna dúsított urán üzemanyagot is kaptak a Brittek a saját maguk által licenszben gyártott tengeralattjáró reaktoraikhoz.
Az HMS Dreadnought S5W reaktorával 1963-ban állt szolgálatba, gyakorlatilag megfelelt az amerikai Skipjack osztálynak.
1963 S101 HMS Dreadnought
A két brit tengeralattjáró reaktor típus szárazföldi változatai a Dounreay komplexumban. A harmadik nagyobb épület egy plutónium termelő reaktor.
1965-ben a Skót tengerparton készült el a DSP-1 (Dounreay Submarine Prototype-1), amit már a Rolls-Royce által épített, az amcsi S5W ASFR licensze alapján.
A Valiant osztály két példánya már a Rolls-Royce által épített PWR-1 reaktorral lett felszerelve.
Az HMS Dreadnought tapasztalatai alapján, a britek egy tutajra (rafting) helyezték a gépészetet, hogy elszigeteljék annak rezgését a hajótesttől.
Az amerikai atomtengeralattjárók atyjának számító Hyman G. Rickover admirális, amikor értesült a Valiant osztály javasolt rafting rendszeréről (még a USS George Washington első útja előtt), elutasította a koncepciót, a gépészet felesleges túlbonyolításnak vélte.
A Valiant osztály így csendesebb lett, mint a Skipjack osztály, bár az amcsik gyorsan átvették a brit ötletet és ők is alkalmazták a Tresher osztálytól.
1966 S102 HMS Valiant
1967 S103 HMS Warspite
Egy amerikai ellátóhajó, egy úszó daru, és egy úszódokk, és pár rakétahordozó a Skóciai Holy Loch öbölben
Az 1962-es Nassau-i egyezmény alapján a Skóciai Holy Loch öblének használatáért, az amerikai rakétahordozó tengeralattjárókat itt töltötték fel, és itt cseréltek legénységet, így nem kellett a Norvég tengeren való őrjáratozás után visszahajózni az USA-ba, a britek megkapták a 4600km hatótávolságú Polaris-A3T ballisztikus rakéta rendszert.
A három brit fejlesztésű 200kt hatóerejű MRV töltet egyetlen cél körül robbant, a három becsapódó fej állítható, maximum 70km távolságban egymástól.
HMS Resolution
Resolution osztályból négy egység készült, a különbség gyakorlatilag a Valiant vadász-tengeralattjáró testébe betoldott 2x8db ballisztikus-rakétát hordozó tubusokat tartalmazó rekeszt jelentette.
1967 S22 HMS Resolution
1968 S23 HMS Repulse
1968 S26 HMS Renown
1969 S27 HMS Revenge
A hajótesttől elszigetelt gépészet által a Resolution osztály csendesebb volt, mint az amerikai George Washington típus, és fel volt még szerelve az automatikus lebegést lehetővé tévő rendszerrel is.
1982-ben reagálva a Moszkva körüli szovjet ABM rendszer megjelenésére, a Polaris-A3TK Chevaline modernizáció folyamán a háromból az egyik töltetet lecserélték csaliszóróra, ami 27db a harci részek radarképéhez hasonló szögvisszaverőt szórt ki.
A maradék két, immáron 225kt hatóerejű harci rész 3DQP három dimenziós fenolos kvarc burkolatú hővédő pajzsot kapott, ami egyben kiváló neutron elnyelő anyag, így javítja a fej, ABM rakéta neutron töltete elleni védettségét.
A 3DQP-t az amcsik licenszelték is a britektől, majd némi botrányt váltott ki hogy a megoldás tisztázatlan módon a franciákhoz is eljutott.
A Churchill osztálynál először került brit tengeralattjárón alkalmazásra a vékony húrú hajócsavar, ami az elszigetelt gépészeten kívül tovább csökkentve az egységek zajszintjét.
1970 S46 HMS Churchill
1971 S48 HMS Conqueror
1971 S50 HMS Courageous
A Swiftsure osztály hat hajójából a névadó egységet kivéve, mind megkapta a világon először alkalmazott, és a BAE Systems által fejlesztett propulzort, ami tovább csökkentette az egységek zajszintjét, és 23 évvel előzte meg az amerikai SSN-21 USS Seawolf-ot.
1973 S126 HMS Swiftsure
1974 S108 HMS Sovereign
1976 S109 HMS Superb
1978 S104 HMS Sceptre
1979 S105 HMS Spartan
1981 S106 HMS Splendid
A gépészet főbb elemei:
1db PWR-1 78MW hőteljesítményű nyomottvizes reaktor
2db gőzturbina, 15’000LE mechanikai teljesítménnyel
Becsüljük meg a Swiftsure osztály maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 82.9m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.8m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (82.9m x 9.8m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.2 = 30 csomó
A fenti végsebességgel a hetvenes évek szovjet TСЭТ-71 " Дельфин" elektromos torpedóját már el lehetett kerülni, és persze a zajos 705-ös Alfákat, és 671 Victorokat már messziről lehetett észlelni, és anélkül megközelíteni, hogy azok a Swiftsure-t passzív szonárjukon meghallották volna.
Az УСЭТ-80 "Тамга" elektromos torpedó megjelenése, és elterjedésére azonban már fenyegetést jelentett a brit hajók számára.
A Trafalgar osztály hét egységének hajóteste külső hangszigetelést kapott, ami öt évvel előzte meg a 688i osztályt.
1983 S107 HMS Trafalgar
1984 S87 HMS Turbulent
1985 S88 HMS Tireless
1987 S90 HMS Torbay
1989 S91 HMS Trenchant
1990 S92 HMS Talent
1991 S93 HMS Triumph
Jelenleg már csak az utolsó három Trafalgar osztályú hajó (S91 HMS Trenchant, S92 HMS Talent, S93 HMS Triumph) áll rendszerben a PWR-1 meghajtással szerelt egységek közül.
A Készülő Astute osztály hajóival váltják őket a tervek szerint 2019, 2021, 2022-ben.
Események a PWR-1 reaktorral szerelt egységek történetéből:
1964 júniusában az S26 HMS Renown építése közben kiderült, hogy az orr rész méretét 2.5cm-el elmérték, majd a minőség ellenörzés a primer körben fémdarabokat talált.
A hibák kijavítása fél éves csúszást okozott, így az HMS Repulse megelőzte a Renown-t.
S101 HMS Deadnought elsüllyeszti az Essberger Chemist szállítóhajót. A középső képen jól látható, hogy az egyik torpedó a cél mellé - mögé ment.
1967 júniusában az Azori szigetektől délre az S101 HMS Dreadnought négy torpedót indított a sérülten hánykolódó német Essberger Chemist szállítóhajóra, aminek 600t aceton és alkohol szállítmánya robbanással fenyegette az Azori szigeteket, partra sodródás esetén.
1968 októberében az S103 HMS Warspite egy szovjet Echo-II –es tengeralattjárót követett, majd neki ütközött.
Az ütközés után lemerülve hazahajózott.
1971 márciusában az S101 HMS Dreadnought első brit tengeralattjáróként felszínre emelkedett az Északi Sarkon.
1976 májusában Liverpool előtt az S103 HMS Warspite szenvedte el a Royal NAVY legkomolyabb atomtengeralattjárót érintő balesetét.
A dízel generátor termében keletkezett tűz, amit csak négy és fél órás kűzdelem után tudtak eloltani.
A kapitány felkészült a hajó elsüllyesztésére, amennyiben a tűz a reaktort fenyegette volna.
Tim Cannon főhadnagyot Queen's Gallantry Medal-al tüntették ki a tűz oltásában vállalt hősies magatartásáért.
1978-ban az S27 HMS Revenge szekunder körének tömítettsége megszűnt.
A legénység egy tagja bátorság érdemérmet kapott, mert végig kúszott a nagynyomású forró gőzfelhő alatt a generátorteremben, és megtalálta a hiba helyét.
1977 elején a Barents tengeren az S126 HMS Swiftsure sikeresen és fotózta le a még bejáratáson lévő Kijev hordozó hajócsavarját, és vette fel teljes akusztikus hanglenyomatát.
1977-ben az S102 HMS Valiant egy szovjet tengeralattjárót követett a Földközi tenger keleti medencéjében, amikor a hűtővíz csővezetéke eltört, és sós víz öntötte el a reaktor rekeszt.
A reaktort leállították, a tengervizet kipumpálták, a hibás csővezetéket megjavították, majd a reaktort újra indítva folytatták küldetésüket.
1981 május 23-án a Kola öbölben a kikötőjéből éppen kifutó szovjet Pr667BDR (Delta III) K-211 rakétahordozónak nekiment a követésére kirendelt S104 HMS Sceptre.
A reaktor automatikájának vészleállítását a kapitány felülbírálta (battleshort), majd a súlyosan sérült hajó vízalatt hazatért.
1981 májusában Cornwall partjainál az S102 HMS Valiant primer körében volt enyhe szivárgás.
M
molnibalage
Guest
Mi volt az az egy, amit szükségesnek tartott?
Ki volt a macska és ki volt az egér? Fennállt a veszélye, hogy elkapják a brit tengót?
A Vörös Vihar könyvben is használtak erre tengót a jenkik. Ez a dolog 1985 táján már publikus volt? Hogyan keresték a gépeket? A reptér gondolom nem pont a parton volt.
Ehhez mekkora véletlen kell...
Viszont nem értem, hogy miért cipelte haza is? Már Falkland táján is ledobhatta volna.
Magán a szigeteken? Ebből lett a rajtaütés az egyik airstrip-en a semmi közepén?
https://en.wikipedia.org/wiki/Raid_on_Pebble_Island
Váltás személyzet nélkül? Hány kikötés volt?
42 fokos lehet a tengervíz? Egész egyszerűen minden térkép, amit találok kb. a 30-32 fokos skálánál véget ér.
Mint fent. Egyetlen személyzettel? Vagy ment utánuk a váltás kikötéskor? Mert gondolom 100-110 napnál több kaját nem tud vinni a tengó.
*
Akkor ez válasz a fenti kérdésemre, támadták. Jöjjön a poszt.
Tűkön ülök.
T
Törölt tag 1945
Guest
T
Törölt tag 1945
Guest
"2011 májusában az Indiai óceánon az S87 HMS Turbulent légkondicionáló berendezése tönkre ment.1982 április 2-án Argentína elfoglalta a Falkland szigeteket bízva abban, hogy a Britek elengedik a Londontól 12’000km-re eső szigetek sorsát.
Válaszul az okkupációra, még aznap elindultak a szigetek felé a bevetésre alkalmas Brit atomtengeralattjárók.
1982 április 12-én elsőként ért a Falkland szigetekhez a Gibraltár kikötőjéből kifutott S105 HMS Spartan James Taylor parancsnoksága alatt, ahol Stanley a főváros megfigyelése közben észlelte a kikötő elaknásítását.
1982 április 14-én ért a Falkland szigetekhez az S106 HMS Splendid Roger Lane-Nott parancsnoksága alatt, aminek az Atlanti óceán északi részén egy szovjet Victor-II vadász követését kellett félbeszakítania, hogy kevesebb mint két hét alatt a háborús zónába érjen.
1982 április 19-én ért a Falkland szigetekhez az S48 HMS Conqueror Chris Wreford Brown parancsnoksága alatt, 15 nappal a Skóciai Faslane-i támaszpontból való kifutása után, SBS egységekkel a fedélzetén.
Brit tengeralattjárók zóna kiosztása a Falkland szigetek körül, 1982-ben.
Hogy a Britek elkerüljék a blue-on-blue incidens lehetőségét, a NATO-ban begyakorolt eljárás szerint, zónákra osztották a Falkland szigetek körüli vizeket.
Mindegyik zónában csak egyetlen Brit atomtengeralattjáró tartózkodhatott így az korlátozás nélkül tüzelhetett felszín alatt haladó célokra, a felszínieket viszont csak parancsra semmisíthették meg.
A két csendesebb, propulzorral felszerelt egység, az S106 HMS Splendid és az S105 HMS Spartan állt a szigetektől keletre elhelyezkedő Britt felszíni kötelék, és az észak-nyugatra fekvő nagyobb Argentin kikötők közzé, míg az S48 HMS Conqueror dél-nyugat felől az esetleges bekerítést volt hivatott megakadályozni.
Érdekes módon a tengeralattjárók nem tartoztak Woodward admirális a felszíni flotta parancsnoka alá, őket műholdas kapcsolaton keresztül, Britanniából vezették.
Mindegyik tengeralattjárónak naponta többször is kommunikálnia kellett a parancsnoksággal, ami a hajó lelassítását, periszkóp mélységbe való felmerülést, és a teleszkópos műholdas antenna felszín fölé kitolását jelentette.
Mivel jelentős távolságban voltak a NATO tervezett hadműveleti területétől, a kommunikációs műhold sávszélessége nagyon alacsony volt, így 20~30 percig is eltartott egy-egy SITREPS (Situation Report) elküldése.
Az S106 HMS Splendid parancsnoka dühöngött is e miatt; 103 SITREPS üzenetet küldtem a háború alatt, ami pont 102-vel több volt a szükségesnél, egy tengeralattjáróknak teljes rádió csendben kellene üzemelnie.
1982 április 30-án az S48 HMS Conqueror, észlelte a szigetektől dél-nyugatra hajózó argentin ARA General Belgrano cirkálót, ami a háborús zóna határán kívül hajózott, így nem kapott tűzparancsot.
1982 május 2-án az HMS Hermes fedélzetéről indított egyik Harrier, a szigetektől északra megtalálta az Argentin flotta fő csoportosítását, az ARA 25 de Mayo repülőgép hordozó köteléket.
Mivel lelepleződött az argentin bekerítő hadművelet, kiadták a tengeralattjárók számára a parancsot az argentin hajók elsüllyesztésére.
Az S48 HMS Conqueror periszkóppal megcélzott, és 1400m távolságból indított, három nem irányított Mk.8-as torpedóval elsüllyesztette az általa napok óta követett argentin ARA General Belgrano cirkálót, 323 argentín tengerész életét követelve.
Az S105 HMS Spartan ugyan megkapta az ARA 25 de Mayo repülőgép hordozó koordinátáit, de üldözéséhez át kellett volna hajóznia az S106 HMS Splendid zónájába…
Woodward admirális a felszíni flotta parancsnoka (amúgy vérbeli tengeralattjárós) ugyan javasolta a szabályok megváltoztatását, miszerint mindegyik Brit tengeralattjáró a saját zónáján kívül is tevékenykedhessen parancsnokának belátása szerint, cserébe felszín alatti célokra egyáltalán nem tüzelhetnek volna, de a parancsnokság ezt nem engedélyezte.
… így végül az S105 HMS Spartan az Argentín zászlóshajót kénytelen volt futni hagyni.
Az S106 HMS Splendid csak némi késéssel kapta meg a hordozó kötelék koordinátáit, majd az elkövetkező napokban egészen az Argentín partokig, egyedüliként macska-egér harcot vívott* az Argentin tengeralattjáró elhárító repülőkkel és helikopterekkel, amik végül a szigetektől észak-nyugati irányban visszavonuló értékes köteléket végül sikeresen hazakísérték.
Eközben az S48 HMS Conqueror tehetetlenül szemlélte a szigetektől délre zajló Argentin hajóforgalmat, mivel a parancsnokság megtiltotta az esetlegesen az ARA General Belgrano túlélőit kereső hajókra való tüzelést.
1982 május 15-én a Skóciai Faslane-i támaszpontból való kifutása után 12 nappal ért a Falkland szigetekhez az S102 HMS Valiant, és Patagónia partjainál lesben állva, 300 esetben figyelmeztette a brit flottát Argentin gépek felszállására.
Május 23-án egy sérülten hazatérő Dagger által oldott bombák túl közel robbantak a part közelében a lemerült Valiant-hoz, némi sérülést okozva a hajótesten.
1982 május 28-án ért a Falkland szigetekhez az S50 HMS Courageous, alighanem idejét ő is az Argentín szárazföldi repterek megfigyelésével töltötte.
1982-ben az S103 HMS Warspite csak háború után ért a Falkland szigetekhez, ahol 112 napon át őrjáratozott.
Ez volt az első brit tengeralattjáró akkoriban, ami már el volt látva Sub Harpoon rakétákkal.
1982 nyarán szovjet felségvizeken az S48 HMS Conqueror, egy hajmeresztő akcióban sikeresen szerzett meg egy szovjet vontatott szonár prototípust.
1990 novemberében a Skóciai partoknál az S91 HMS Trenchant merülés közben beleakadt az Antares halászhajó hálójába, és a víz alá húzta azt, a fedélzeten tartózkodó mind a négy halász életét követelve.
1991-ben a S22 HMS Resolution a leghosszabb elrettentési őrjáratán vett részt, ami 108 napig tartott.
Az őrjárat után egy héten belül újra kifutott, mivel a többi egység bevetésre alkalmatlan állapotban volt.
1992 áprilisában az S87 HMS Turbulent kapcsolótermében tűz volt, amit csak három óra alatt sikerült eloltani.
Az eset után 24 tengerészt szállítottak kórházba, füstmérgezéssel.
1993-ban az S93 HMS Triumph víz alatt hajózott Ausztráliába, a 66’000km hosszú utat minden külső segítség nélkül, egyedül tette meg.
Ez az út jelenleg is rekord a Royal NAVY-nél.
1998-ban az S91 HMS Trenchant gőzkörének tömítettsége megszűnt, a reaktort le kellett állítani.
1999 márciusában az Adriai tengerről az S106 HMS Splendid Tomahawk robotrepülőket indít Koszovói szerb célpontokra.
Az egész konfliktus alatt összesen 20db robotrepülőt indított.
2000-ben az S88 HMS Tireless PWR-1 reaktor primer hűtőkörében alakult ki szivárgás, a hajó dízel motorja segítségével jutott vissza Gibraltárra, ahol javították.
Ezeket a hőfáradásos repedéseket több Trafalgar és Swiftsure egység PWR-1 reaktor csövein is megtalálták.
2001-ben az S107 HMS Trafalgar és az S93 HMS Triumph indított Tomahawk robotrepülőket Afganisztáni taliban célpontokra.
2003 márciusában az S106 HMS Splendid Tomahawk robotrepülőket indít Iraki célpontokra.
A kapitányt a Britt Birodalom Érdemérmével tüntetik ki az akció után.
2003 márciusában az S87 HMS Turbulent 30db Tomahawk robotrepülőt indított Iraki célpontokra.
2003 májusában a Jeges tengeren az S88 HMS Tireless 60m mélységben haladva jéghegynek ütközött.
2007 márciusában az ICEX-07 gyakorlaton az Északi-sarki jég alatt hajózó S88 HMS Tireless orrában egy oxigén generátor gyertya felrobbant, két tengerész életét követelve.
A hajó áttörte a jeget, és a baleset harmadik sérültjét légi úton az Alaszkai Anchorage kórházába szállították.
2010 Júliusa és 2011 májusa között az S88 HMS Tireless rekord hosszúságú, 10 hónapos (253 napos) bevetést teljesített.
Áthajózott a Szuezi csatornán, vigyázta a francia Charled de Gaulle hordozót, miközben annak gépei Afganisztánt támadták, majd az Ománi öbölben gyakorlatozott Ausztrál és Francia fregattokkal.
Meglátogatta Goát Indiában, az Emirátusokat, és Krétát.
2011 márciusában az S93 HMS Triumph 6db Tomahawk robotrepülőt indított Líbiai célpontokra.
2011 májusában az Indiai óceánon az S87 HMS Turbulent légkondicionáló berendezése tönkre ment.
A hajó a felszínen úszott, az óceán vize 42°C-os volt, így a belső terek pillanatok alatt 60°C-osra melegedtek, 100%-os páratartalom mellett.
A legénység 26 tagja kapott hőgutát, amiből 8 állapota életveszélyes volt.
A Turbulent végül 200m mélységbe merült, hogy lehűtse a belső tereit.
Későbbi vizsgálat megállapította, hogy a hűtővíz nyílásokat kagylók blokkolták.
2013 májusától az S91 HMS Trenchant rekord hosszúságú, 11 hónapos (335 napos) bevetést teljesített.
Meglátogatta az Emirátusokat, Diego Garcia szigetét az Indiai óceánon, Bahraint, Jordániát, Krétát, és Gibraltárt.
2014-ben az Indiai óceánon az S88 HMS Tireless résztvett a Maláj légitársaság eltűnt MH370-es járatának sikertelen keresésében.
*S106 HMS Splendid az egyetlen általam ismert atomtengeralattjáró, ami ellen több torpedót is bevetettek éles harchelyzetben.
Lehet, hogy megérne pár posztot valamikor.
Amiről a holnapi poszt szól, azt viszont 43 éven át mind a szovjet, mind az amerikai illetékesek cáfolták, hogy valaha is megtörtént…
A hajó a felszínen úszott, az óceán vize 42°C-o"
És a kapitánynak nem jutott eszébe előbb ez a zseniális ötlet?
T
Törölt tag 1945
Guest
A Brit tengók bizony váltás nélkül nyomják a hosszú bevetéseiket, baráti kikötőkben (azokat soroltam fel) van 1-1 nap eltáv, plusz fogyó készletek utántöltése.
Volt erről egy három részes BBC sorozat is, ahol pont az S87 HMS Turbulent 2011-es bevetését követték, Gibraltár-Ciprus-Líbia-Arab öböl, stb...
Érdemes megnézni, amíg elérhető.
T
Törölt tag 1945
Guest
Innen (25:20) érdemes megnézni, valami 225 ellenörzési lépést kell végrehajtani merülés előtt, hogy ne maradjon sorozott kiskatona például a toronyban...
T
Törölt tag 1945
Guest
T
Törölt tag 1945
Guest
Britek leginkább periszkóppal, nem véletlenül nyomják a perishert...
... Líbia fővárosa Tripoli az S87 HMS Turbulent periszkópján keresztül, szintén a második részben.
