Azért nem eszik olyan forrón a kását...
- Az infrastruktúra terén kell egy jóóóóóóóó hosszú felszállópálya.
- Meg a szükséges infrastruktúra, úgy mint hatalmas hangár a hatalmas gépnek.
- A hatalmas gépet ki is kell fejleszteni, a Virgin Orbit nem véletlenül egy kiszuperált 747-est használ - ez a legolcsóbb megoldás. A Stratolaunch féle Roc két kiszuperált 747-es darabjaiból, új sárkánnyal épült, és hozzávetőleg 300-350 millió dollárba került. Ez a hordozórakétán kívüli költség. Viszonyításképpen a RocketLab ennek a töredékéből (nagyjából 80-120 millió dollárból) valósította meg az Electron-t...
- Hogy mondjuk Los Angeles-ből az egyenlítőig eljuss, cirka 3700 km-et kell megtenned, de még Cape Canaveral-ból is jó 2700km-t. Egyenesen, légvonalban. Utóbbi esetén is oda-vissza 5400 km-ről beszélünk alsó hangon. Az út felét pedig teljes terheléssel tenné meg feltehetően a repülőgép. A StratoLaunch Roc hatósugara 1900 km teherrel, de még üresen se tudna Floridából az egyenlítőig és vissza repülni (Ferry Range: 4600 km). Egyszerűen nem éri meg erre építeni.
Nem véletlen, hogy úgy általában csak a kis hordozórakéták (Pegasus, Launcher One) esetében volt eddig opció, meglévő repülőgépek átalakításával (ie.: a fejlesztési költségeket minimalizálták). A StratoLaunch egy külön állatfaj, ők közvetlen megközelítést alkalmaztak - jól csődbe is mentek közben.
Ahhoz nagyon-nagyon tőkeerős cég kell, hogy a hordozórepülőgépes megoldást nagy méretben be merje vállalni. Nem meglepő, hogy a Rutan féle Tier 2 megközelítésnél is alapvetően azzal számoltak, hogy mondjuk egy jó 10 évvel az SpaceShipTwo sikeres indítása (és profitábilissá válása) után lehet reálisan foglalkozni vele. Aztán jöttek az SS2 problémái, és hopp, az egész kártyavár összeomlott.