Űrkutatás

.
.
Egyébként az inditás azért is csúszott mostanra, mert a 2013-ban gyártott Proton-M rakétában, és másik hasonlókban tavaly tavasszal nagyon komoly minőségbiztositási hibákat találtak. Kiderült, hogy valahogy ezekben is került azokból a "below-specifications" alkatrészekből (főleg csavarokból), amiket még 2015-16-ban (és előtte) gyártottak, és amiből nagy botrány volt akkor, amikor az ügy kirobbant.
.
A két műszakit, aki most észrevette, hogy ezekben a rakétákban is selejtes alkatrészek vannak, kitüntették. Az illetők a vizuális ellenőrzéskor vettek észre repedéseket, amik a selejtes alkatrészekben a vonatút okozta (!) vibrációkor keletkeztek.
.
.
És sajnos ezek szerint igy is maradt benne hiba.... :( A Proton és főleg a BRIZ-M fokozata sokadjára bizonyitotta, hogy mennyire problémás, a két Ekspress műhold téves pályán kötött ki, bár talán menthetőek.
 
  • Hűha
Reactions: gacsat
A 2020 novemberében megkezdett munka egy fontos állomásához érkezett. 2021. december 16-án a houstoni székhelyű Axiom Space űripari vállalattal aláírtam azt a megállapodást, amely keretében sor kerül egy magyar űrhajós kiválasztására, kiképzésére és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) történő felküldésére tudományos kutatások folytatása céljából.

Az aláírásra - amelyen részt vettek az USA külügyminisztériumának és gazdasági minisztériumának képviselői is - egy különleges helyszínen, az 1956-os menekült magyar-amerikai üzletemberről elnevezett, Steven F. Udvar-Hazy Repülési- és Űrmúzeumban (Steven Udvar-Hazy Air and Space Museum) került sor, a Discovery űrsikló árnyékában.

Köszönjük a Smithsonian Múzeum és Udvar-Hazy úr támogatását.

A határ a csillagos ég!

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
.
.
És sajnos ezek szerint igy is maradt benne hiba.... :( A Proton és főleg a BRIZ-M fokozata sokadjára bizonyitotta, hogy mennyire problémás, a két Ekspress műhold téves pályán kötött ki, bár talán menthetőek.
Két orosz "Express" műhold pályára állt

"Az indítás során a felső fokozat főhajtóművének öt tervezett beépítése valósult meg. Jelenleg mindkét orosz távközlési műholdat az indítási ügyfél vette át.

Az űrhajót két SPD-100V és egy SPD-140D hajtóművel indítják újra. Ez kombinálva van az eszközök működési pontra hozatalával, ami lehetővé teszi a műholdak normál üzembe helyezéséhez szükséges idő minimalizálását. Az Express-AMU7 műhold további telepítésének határideje legfeljebb 56 nap, az Express-AMU3 műhold esetében pedig legfeljebb 59 nap."

A műholdak a saját hajtóműveiket használják, hogy elérjék a végleges pályájukat.
 
És ez így is volt tervezve, vagy a saját élettartamukat eszik meg, hogy a helyükre jussanak?
 
  • Tetszik
Reactions: bel
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Azt az üzemanyagot, ami a műhold pályán tartását szolgálná. Legalább 56 napot elvett a műhold életéből.
Korábban volt gond a Briz-M végfokozattak, azért is csúszott az indítás. De végül a tervezett (nem végleges) pályájára állította a műholdokat 5 manővert követően.
Most a műholdak saját erőből mennek a végleges pályára, ami bevett gyakorlat. Az, hogy 56-59 nap mire elérik a végleges pályát nem azért van mert addig használják a hajtóművet, és nem lesz ennyivel rövidebb életűek. Épp ellenkezőleg általában a lassabb pályára állás az üzemanyag gazdaságosabb felhasználásának jele.
 
Azt az üzemanyagot, ami a műhold pályán tartását szolgálná. Legalább 56 napot elvett a műhold életéből.
Így volt megtervezve, nem extra, erőn felüli művelet. Így működik. Az sokkal rosszabb lenne, ha 1 nap alatt rendeződne a dolog, mert az sokkal nagyobb üzemanyag és tömeg vesztéssel járna.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed