[HUN] Kerekes páncélozott harcjárművek beszerzése

Inkább egy rugalmasabb tipushoz kéne eljutni,mint a Patria.

Alapvetően igazad lenne. Épp csak nem a miénk az isten minden pénze. Arról kezdődött talán az értekezés, hogy lesz az 5 könnyű lövész zlj., valamint lesz 7 ezrednyi területvédelem. Jó lenne valami potensebb eszköz a teherautón kívül, a területvédelemi egységeknek is. Itt jött képbe a Fuchs, mint nagy példányszámban meglévő eszköz, amiből esetleg jó áron, több száz darabot is tudnánk venni. 5 könnyűlövész zlj-nak, valamint a területvédelemnek, szintén több száz darabos tétel kell. Első nekifutásra jó lehet egy normális használt harcjármű, ami már nyugati, lehetőleg német. Aztán ha felfut a hazai gyártás, lehet cserélni a régi eszközöket, fokozatosan. Illetve tartalékot képezni a letárolt eszközökből.
 
  • Tetszik
Reactions: Szittya and dkes
apc ből 3 kategória szerintem (átmenetileg) 20-30 év tök releváns.egy majdnem ifv képességű gumikerekes (ez szerintem zsákutca)
egy közel ifv tűzerővel rendelkező könnyebb gyórsabb frontból még közel ifv szinten védetté tehető kategória.
és egy olcsó jólvédett kis tűzerejű lehetőleg úszóképes. (mivel könnyű automata toronyal rendelkezhetne ez a kategória) az úszóképesség és a viszonylag még jó páncélozás és a könnyű fegyverzetű ellenfél ellen jó tűzerővel rendelkező típusra.

Mindig sok függ attól, milyen követelményeknek kell megfelelni. Páncélzat, mitől védjen ? Kézifegyverektől csak, vagy ATGM ellen is akár ? Fegyverzet mi legyen ? Egy könnyű torony nehéz és könnyű géppuskával elég ? Netán gépágyú + ATGM képeség kell ? Úszóképes legyen, vagy az felesleges ? Hol fog hadrendben lenni ? Első vonal, vagy nem annyira első vonal ? Stb.
 
Alapvetően igazad lenne. Épp csak nem a miénk az isten minden pénze. Arról kezdődött talán az értekezés, hogy lesz az 5 könnyű lövész zlj., valamint lesz 7 ezrednyi területvédelem. Jó lenne valami potensebb eszköz a teherautón kívül, a területvédelemi egységeknek is. Itt jött képbe a Fuchs, mint nagy példányszámban meglévő eszköz, amiből esetleg jó áron, több száz darabot is tudnánk venni. 5 könnyűlövész zlj-nak, valamint a területvédelemnek, szintén több száz darabos tétel kell. Első nekifutásra jó lehet egy normális használt harcjármű, ami már nyugati, lehetőleg német. Aztán ha felfut a hazai gyártás, lehet cserélni a régi eszközöket, fokozatosan. Illetve tartalékot képezni a letárolt eszközökből.
Őőőőő,ezt most nem értem.Ha egy rugalmas tervezet lenne,pláne családelvű ez a ködös 8x8,akkor occsó APC-től a kerekes IFV-ig le tudná fedni az igényeket (Mbombe pont ilyen koncepció,csak egyszerűen nincs befejezve).
Szittyák mik lesznek,még nem tudjuk.De a területvédelem várhatóan gyengén képzett erőinek nem kell semmiféle komoly járgány,inkább csak valami praktikus könnyű terepjáró.KB ilyenformán
image0.png
 
De a területvédelem várhatóan gyengén képzett erőinek nem kell semmiféle komoly járgány,inkább csak valami praktikus könnyű terepjáró.

Nem tudjuk mi a végső cél velük. Feltételezhetően az aktív erők segítésére is bevetnék őket is háborús helyzetben. Sőt, ez egyértelmű, tekintve a haderőnk méretét. Azért én nekik is adnék legalább olyan harcjárművet, ami véd az ellenség kézifegyvereinek tüzétől és tüzérségi repeszektől.
 
  • Tetszik
Reactions: Szittya and kaktusz
Nem tudjuk mi a végső cél velük. Feltételezhetően az aktív erők segítésére is bevetnék őket is háborús helyzetben. Sőt, ez egyértelmű, tekintve a haderőnk méretét. Azért én nekik is adnék legalább olyan harcjárművet, ami véd az ellenség kézifegyvereinek tüzétől és tüzérségi repeszektől.
Csak akadályoznák a hivatásos erőket a manőverező harcban.Területvédelmi erőknek egyáltalán nem az a feladatuk,hogy a manőverező harcban vegyenek részt.Semmi keresnivalójuk nincs ott.
 
Nem érted szerintem. Nem egy első vonalbeli dandár valamelyik lövész alakulata lenne ilyen esetben egy területvédelmi egység. Viszont a szárnyak fedezésére, hátsó vonalak biztosítására, esetleges megszálló feladatokra, kis erejű ellenség elleni harctevékenységre, mindenképp alkalmaznák őket is. Háborúban ne gondold hogy nagy a választási lehetőség.
 
Szárnyak fedezésére használhatatlanok,egyes speciális eseteket kivéve.Többi is elég esetleges.Bizonyos helyzetekben igen,más esetekben meg nem.
Túl sokat vársz el tőlük.
 
Mindig sok függ attól, milyen követelményeknek kell megfelelni. Páncélzat, mitől védjen ? Kézifegyverektől csak, vagy ATGM ellen is akár ? Fegyverzet mi legyen ? Egy könnyű torony nehéz és könnyű géppuskával elég ? Netán gépágyú + ATGM képeség kell ? Úszóképes legyen, vagy az felesleges ? Hol fog hadrendben lenni ? Első vonal, vagy nem annyira első vonal ? Stb.
igazából a kategoriák bontásánál ezt én már talán meg is tettem :D.
hogy a család melyik tagja kb mire lehet kiélezni.
pl lynx ifv (tehát ifv tulajdonságok elvárása) plusz egyéb variánsok lehetőségének biztosítása.
Boxer. ez nekünk nem kell. de kellene rólla a mission modul. lynx tornyával nagymértékben kompatibilis toronnyal azonos elektronikai készlettel. már összefűzve a boxer és a lynx.
ha mi összekötnénk a boxert egy boxer lightal. nevezzük 8x8 as nak. ami a boxer főelemeit tartalmazza (persze nem az összeset. sőt lehet ami itt máár a lynxel is közös vagy egy része közös.) ez egy képbeillő fejlesztés lenne. szerintem.
erre a 8x8 asra lenne igény ithon németbe és máshol is a világba bizonyos mértékig. (önmagába nem bomba üzlet.) DE
ha van alatta egy 6x6 os ami nagymértékben tartalmaz elemeket a 8x8 ból. az már a 8x8 ast sikeresíti.
plussz nekünk szükséges lenne olcsó könnyű mindenes gépre.
de hogy teljessé váljon a kép a 6x6 osnak SZERINTEM a 4x4 es gidránon keljen hogy alapuljon a 8x8 ból kiemelt elemekkel mixelve (esetleg valami apróság abv rendszer elektronika hasonló mehet közösen lynx boxer 8x8 as 6x6 os 4x4 esben is.) ezzel azt a pár alkatrészt sikerterrmékké tennénk hisz így elég szép gyártási szám kerekedne. csak pár hiányzó részt kellene kifejleszteni amugy meg lego lenne natonak hála cserekompatibilis.
ha natokompatibilis akkor az sok mással cserekompatibilis.
 
Szárnyak fedezésére használhatatlanok,egyes speciális eseteket kivéve.Többi is elég esetleges.Bizonyos helyzetekben igen,más esetekben meg nem.
Túl sokat vársz el tőlük.

A környező országokban csak a szabadcsapatok MBT -kkel, IFV, APC és tüzérséggel (!!) grasszálnak. A regulárisokról és a tartalékosokról nem is beszélve. Azaz a mi tartalékosainknak pl. néhány Hilux megy egy-két AK lehet kevés lenne azért ...
 
őőőő,megnézted,hogy a példa gyanánt berakott IVECO járgányon mik voltak rajzolva (és ha rákeresel,tényleges képeket,filmeket is találsz a gyakorlati használatrol)?HSN löveg,aknavető,sorozatvető,ATGM,gá,képen vontatva Model 56 tarack......A szabadcsapatok meg nem területvédelmi erők.
 
Igen, pontosan azon Iveco járgány mai megfelelőjét hoztam példának. Avagy a Hilux példám melyik része nem tetszik? :) Mostanában szereztünk is be egy adagot és tulajdonképpen lehet ahhoz is kapni mindenfélét (ezekhez is vannak "tényleges képeket,filmeket is találsz a gyakorlati használatrol"):

E2JAGkcXoAA4gzW
 
  • Tetszik
Reactions: Aladeen
ha nincs mire kiképezni embert akkor nem is lessz képzettebb... az hogy a tartalékosok jó része csak ak ra kap kiképzést és némi ismerkedés a géppuskával és a gránáttal. nem azt jelenti hogy ez a max ami kihozható lenne belőllük. (egy rpg is simán beleférne eggyeseknek.) de egy jó részének előéletből adódóan azért az rpg még megvan... de ha az rpg megvan az rgw is megcsinálható akár feltéve ha van rgw amég nincs addig az rpg...
de ez nem azért van mert az rgw re nem lehetne kiképezni azt aki rpg re kiképződik mert csak arra képes hanem arrra hogy mert az van.
ha lenne harcjármű lenne harcjárműves képzés (van ahol pl van.) de ha btr van akkor ugyan úgy nem várható el hogy úgy kezelje mint egy modern eszközt...
de ha le is kerülne modermn eszköz és a harcjármű vezetők nagyrésze csak a vezetésének alapjait sajátítsa el. az azt eredményezi hogyha szükség lenne a tartalékosoknak a tartalékosok nem csak aks szabadcsapat szintjén állnának. mert csak úgy tud képzettebb lenni ha kiképzik. és kiképzésre azért van lehetőség. (beszélek én akinek a képzéses napjainak száma már rég elfogyott idénre biztos nem hogy még jövő évre átvinni.)

Reactions: LMzek 2.0
Igen, pontosan azon Iveco járgány mai megfelelőjét hoztam példának. Avagy a Hilux példám melyik része nem tetszik? :) Mostanában szereztünk is be egy adagot és tulajdonképpen lehet ahhoz is kapni mindenfélét (ezekhez is vannak "tényleges képeket,filmeket is találsz a gyakorlati használatrol"):

E2JAGkcXoAA4gzW
Naja.Bár ezek elég barkács megoldások,de lehet ezt professzionálisabban is csinálni.
És végül is a csádi toyota war idején elég jol elverték a reguláris libiai csapatokat.
És pont azért működnek ezek egész jol,mert nem kell hozzájuk különösebb speciális kiképzés.De korszerű manővererőkkel szemben akkor sincs keresnivalójuk reguláris harcban.
 
ha nincs mire kiképezni embert akkor nem is lessz képzettebb... az hogy a tartalékosok jó része csak ak ra kap kiképzést és némi ismerkedés a géppuskával és a gránáttal. nem azt jelenti hogy ez a max ami kihozható lenne belőllük. (egy rpg is simán beleférne eggyeseknek.) de egy jó részének előéletből adódóan azért az rpg még megvan... de ha az rpg megvan az rgw is megcsinálható akár feltéve ha van rgw amég nincs addig az rpg...
de ez nem azért van mert az rgw re nem lehetne kiképezni azt aki rpg re kiképződik mert csak arra képes hanem arrra hogy mert az van.
ha lenne harcjármű lenne harcjárműves képzés (van ahol pl van.) de ha btr van akkor ugyan úgy nem várható el hogy úgy kezelje mint egy modern eszközt...
de ha le is kerülne modermn eszköz és a harcjármű vezetők nagyrésze csak a vezetésének alapjait sajátítsa el. az azt eredményezi hogyha szükség lenne a tartalékosoknak a tartalékosok nem csak aks szabadcsapat szintjén állnának. mert csak úgy tud képzettebb lenni ha kiképzik. és kiképzésre azért van lehetőség. (beszélek én akinek a képzéses napjainak száma már rég elfogyott idénre biztos nem hogy még jövő évre átvinni.)
a tartalékosok járnak már misszioba is a balkánra oda rendgeteg kiképzés belepréselhető. könnyűlövész harcászatba. még a kisérő harcjárművek is 4x4 6x6...
tehát a koszovoi bázist kihasználva a natopénzt könnyen páncélozott harcjárműves kiképzésre és könnyülövész harckiképzésre fordítanám a tartalékosok számára fokozottan... a szerb hadgyakorlat és a bakony akár több évszakba ahogy usa kiképzés is jó dolog és sokat ad. én egy lengyel eggyütmüködést is eltudnák képzelni nagyobb volumenbe. akár határ örizeti céllal. (az is egy jó ki és továbbképző hely lehetne)
 
  • Tetszik
Reactions: honved
Naja.Bár ezek elég barkács megoldások,de lehet ezt professzionálisabban is csinálni.
És végül is a csádi toyota war idején elég jol elverték a reguláris libiai csapatokat.
És pont azért működnek ezek egész jol,mert nem kell hozzájuk különösebb speciális kiképzés.De korszerű manővererőkkel szemben akkor sincs keresnivalójuk reguláris harcban.

A kiindulópontot érdemes szem előtt tartani. Senki nem gondolta azt, hogy a "B vonalt" meg a tartalékosokat kellene az ellen élcsapatainak zavarni.

Ugyanakkor attól a kérdés adott, hogy ezeknek milyen járgány legyen még a Yörük/Gidrán vonalon kívül (Lynx vagy Boxer szintű RM 8x8 nem lesz Nekik az biztos) ? Pl. hosszú távon tervezzünk BTR -ekkel még? Avagy lefelé gondolkozunk és kipótoljuk Iveco/Hilux/akármivel és hozzájuk vágunk egy kazal AK -t és "jólleszazúgy"?

Avagy belefér egy könnyebb/olcsóbb, esetleg úszni is tudó (ez nem feltétel, de lehet ez is szempont) aránylag épkézláb némileg páncélozott 6x6 vagy 8x8 is amire szintén lehet aggatni mindenfélét? Itt a 6x6 vagy 8x8 alatt mondjuk olyasmit értek, hogy 2-3 kezszem + 8 fő deszant. Alapverziója nem is kellene, hogy 22-24 tonnánál nehezebb legyen (mondjuk egy KC-390/A400M tudja elvinni vagy egy C-17 -es kettőt - ez utóbbi esetben mindenestül).
 
a tartalékosok járnak már misszioba is a balkánra oda rendgeteg kiképzés belepréselhető. könnyűlövész harcászatba. még a kisérő harcjárművek is 4x4 6x6...
tehát a koszovoi bázist kihasználva a natopénzt könnyen páncélozott harcjárműves kiképzésre és könnyülövész harckiképzésre fordítanám a tartalékosok számára fokozottan... a szerb hadgyakorlat és a bakony akár több évszakba ahogy usa kiképzés is jó dolog és sokat ad. én egy lengyel eggyütmüködést is eltudnák képzelni nagyobb volumenbe. akár határ örizeti céllal. (az is egy jó ki és továbbképző hely lehetne) igazából az ÖTT sek elött rengetek képzési lehetőség van. igaz hogy ezt lehetne összébbszervezni esetleg utaztatni (ehhez jármű kell) meg objektumokkal kiegészíteni hogy a logisztikája is meglegyen szükség esetén... tehát ne csak lövész tartalékos legyen meg tüzér hks hanem legyen logisztikus. (irodáról a kiknyp gondoskodik objektumvédelemről is gondoskodhatna.(övt.) a toborzás kiképzés mellett...
de az ÖTT nagyon rendben szerintem.
az ömt nek kellene fejlődnie objektum védelem objektum üzemeltetés (raktár üzemeltetés ) és logisztikai fuvarozás közuti szállítás terén.
(az ÖMT t át kell alakítani objektum beliekké.) az ött manővernek.
ömt objektumörség objektum üzemeltetés gépjárműflotta üzemeltetés karbantartás (üzemi) akát ött s járművekét.
míg az ött az elvezényelhető helyörség. (csak a megnevezések így nem fednék a valóságot)
 
tehát egy esetleges mozgósítás esetén az ött a maga harcoló harc biztosító harc támogatóíval eggyütt összeállna több egységgé magasbb egységgé.
addig a hátramaradt ömt látná el a hátrahagyott körzet védelmét a késöbbi mozgósítottak vagy betoborzottak kiképzését (legalább egy párhetes egyenruhába szokktatót.) és a területen áthaladó logisztikai és biztosítási feladatokat. esetleges müszakijavításokat vagy ez irányú képességet biztosítani. araktározás és egyéb logisztikai feladatok mellett)
 
A kiindulópontot érdemes szem előtt tartani. Senki nem gondolta azt, hogy a "B vonalt" meg a tartalékosokat kellene az ellen élcsapatainak zavarni.

Ugyanakkor attól a kérdés adott, hogy ezeknek milyen járgány legyen még a Yörük/Gidrán vonalon kívül (Lynx vagy Boxer szintű RM 8x8 nem lesz Nekik az biztos) ? Pl. hosszú távon tervezzünk BTR -ekkel még? Avagy lefelé gondolkozunk és kipótoljuk Iveco/Hilux/akármivel és hozzájuk vágunk egy kazal AK -t és "jólleszazúgy"?

Avagy belefér egy könnyebb/olcsóbb, esetleg úszni is tudó (ez nem feltétel, de lehet ez is szempont) aránylag épkézláb némileg páncélozott 6x6 vagy 8x8 is amire szintén lehet aggatni mindenfélét? Itt a 6x6 vagy 8x8 alatt mondjuk olyasmit értek, hogy 2-3 kezszem + 8 fő deszant. Alapverziója nem is kellene, hogy 22-24 tonnánál nehezebb legyen (mondjuk egy KC-390/A400M tudja elvinni vagy egy C-17 -es kettőt - ez utóbbi esetben mindenestül).
No,ha ebbe most belelendülünk,a Vasembertől erre is kapunk egy rovatot.Talán kellene is.
Ha visszakeresed,én egy két szintű haderőszervezetet propagálok.Manővererők a Honvédség,jol felszerelve,hivatásos/szerződéses állomány.Ehez csatlakozhatna egy tartalékos rendszer,ami leszerelt,de legalább egy teljes időszaki szolgálat alatt jol kiképzett katonák korlátozott ideig a tagjai lehetnének.Nem zárom ki annak lehetőségét sem,hogy egy magát aktivan gyakorlatban tartó rész hosszabb ideig is a manővererők tartalékosa legyen.
A "második vonal" lenne egy alapvetően sorköteles,svájci mintájú milicia rendszerű Nemzetörség.Az átlag sorköteles kapna egy pár hónapos alapkiképzést,kb ilyen ez a puska eleje,ez meg a vége szintű minimális tudást adó valamit.Az itt megfogott emberek meg modulrendszerben önkéntes alapon képzhetné magát tovább.Ezen rész egy része minden bizonnyal el is jutna oda,hogy könnyűpáncélos gépesitett harcászatot tanuljon,és az alkalmazáshoz szükséges minimális gyakorlatot is elsajátitsa.Ez a rész lehetne alkalmas arra a feladatra,amit itt alapbol elvártok a területvédelmi tartalékosoktol,főleg,hogy ez a rész kiegészithető lenne a Honvédség tartalékos állományábol kikopó exszerződéses katonákkal.
A zöm azonban olyan harcos lesz,akik erre nem lesznek alkalmasak.Nekik egyszerűen kezelhető,de a saját körülményeik között kellő hatékonysággal használható felszerelést kell adni.Sem idő,sem pénz nem lesz komolyabb felszerelésre való kiképzésre,sem felszerelésre.
Mert ott vannak az anyagiak.Egy még oly olcsó APC is drága,drága az üzembe tartása.Drága a technikára való kiképzés,és a gyakorlatban tartás.Egyszerűen nem lesz rá pénz.alig működő járművekkel kiküldeni nem kellő képzetségű embereket megf netto öngyilkosság,csak golyófogok lesznek.
És végűl,a területvédelmi erő egyszerűen nem arra való,hogy a manővererők biztositó ereje legyen.