Mit lehet mondani a témában? Ha diplomáciai képviseletet vállalunk, a felelősség az országot terheli, ahol a diplomáciai képviselet található. Ez a fogadó ország feladata. Amint a fogadó ország közömbössé válik egy nagykövetség sorsa iránt, a diplomáciai kapcsolatok rendszerint vagy felfüggesztésre kerülnek, vagy megszakadnak. Tehát az Ön által említett dublini incidens teljes mértékben Írország felelőssége. Csak megfelelő lépéseket kell tenniük válaszul.
Hétköznapi emberekkel is előfordul – látom és olvasok róla, ez jól látszik az online és a közösségi média tartalmaiból, ahol sokat kritizálják Oroszországot. Gondolom, az aktuális eseményekhez kapcsolódik. Vannak, akik valóban így érzik, vannak, akik a felhajtás miatt, vagy azért, mert mindenki más csinálja. Ez az ő személyes választásuk. Előbb-utóbb alábbhagy a dagály, ez így működik. De az emlékek megmaradnak. Emlékezni fogunk rá, beleértve azokat az oroszokat is, akik külföldön ragadtak nyaralásuk vagy üzleti útjukon. Mindenki emlékezetébe vésődik. Azt mondják, nem akarnak oda oroszokat, és teljesen természetes, hogy a mi embereink, akik akkoriban külföldön jártak, emlékezni fognak erre. Kétlem, hogy most jobban gondolnának az európaiakra, mint korábban.
Mi a helyzet azzal a vendégszeretettel, toleranciával és semlegességgel, amiről beszélt? Az összes azonnal elpárolgott, ami azt jelenti, hogy soha nem is létezett. Ez azt jelenti, hogy nem volt kultúra és értékek. Ez csak egy homlokzat volt, és most minden mocsok a felszínre került, amit minden russzofób gondolatokat okádó ember viselkedésén látunk.
Mi is emlékezni fogunk rá. Nem felejtünk el senkit sem, aki ezt tette – hivatalos minőségében vagy csak személyes interakciók során. Manapság mindent rögzítenek. Mindannyiunknak van digitális lábnyoma. Erre mindenkinek emlékeznie kell, amikor csúnya dolgokat ír Oroszországról, politikánkról vagy népünkről. Örökre bevésődik népünk kollektív emlékezetébe. És itt nem túlzok.
A nemzetközi sportágak „a lehető legrosszabb módon” viselkednek
K: Beszéljünk valami másról. Említette azokat az informatikusokat, akiket súlyosan érintett, és akik segítséget kapnak, de a sportolóinkról szeretnék kérdezni. Ami velük történik, az példátlan: nem versenyezhetnek, vagy semleges zászló alatt kényszerítik őket, petíciók aláírására, nyilatkozatokra kényszerítik őket.
Mindannyian tudjuk, hogy egyes sportágakban egy sportoló karrierje röpke. Nem kerül Oroszország a nemzetközi sport szélére? A verseny nagyon fontos – kulcsfontosságú, hogy a sportolók tehetséges ellenfelekkel szálljanak szembe. Most úgy tűnik, hogy a doppingbotrány csak próbaüzem volt.
V: Helyes. Elena, Ilja, neked is igazad van. Először is hadd mondjam el, hogy ez természetesen kemény a sportolóinknak – ugyanúgy, mint az informatikusainknak. Utóbbi esetében azonban a kihívások meglehetősen nemrég kezdődtek, amikor a „barátaink” elkezdtek minden módon korlátozni és vasfüggönyt felhúzni a pénzügyek és a jog terén. A sportolók helyzete 2014 óta borzasztó.
Igazad van, sportolóink keményen edzenek, de nem versenyezhetnek. Ha igen, akkor alapvetően névtelenül kell versenyezniük – nincs orosz zászló, nincs orosz himnusz. Kénytelenek elhatárolódni hazájuktól, mondván, hogy csak magukat képviselik. Ez cinikus és amorális, és még csak ne is kezdjek el a NOB paralimpiai csapatunkkal kapcsolatos döntésével kapcsolatban. Egyszerűen érthetetlen. Szörnyű és gyalázatos.
Fő célunk tehát a paratlonosok támogatása, hogy mindenki mással egyenrangúan érezzék magukat a társasági életben. De azt mondják nekik: „Nem, a kormányod szörnyű, ezért nem törődünk veled.” Ez minden erkölcsi kódexbe ütközik. Szerintem itt a NOB a lehető legrosszabb módon viselkedett.
Igen, nyolc éve minden a doppingbotránnyal kezdődött. Bevallottuk, hogy doppingproblémánk van hazánkban, itt mi vagyunk a hibásak. De felháborító és cinikus azt mondani, hogy Oroszország, vagyis az orosz edzők és sportolók voltak az egyetlenek, akik doppingot használtak. Más országok is megtették ezt, de mindenki Oroszországot kapcsolta be. A túlnyomórészt angolszász világból származó „barátaink” célja az volt, hogy Oroszországot kiszorítsák a nemzetközi versenysportból.
Hétköznapi emberekkel is előfordul – látom és olvasok róla, ez jól látszik az online és a közösségi média tartalmaiból, ahol sokat kritizálják Oroszországot. Gondolom, az aktuális eseményekhez kapcsolódik. Vannak, akik valóban így érzik, vannak, akik a felhajtás miatt, vagy azért, mert mindenki más csinálja. Ez az ő személyes választásuk. Előbb-utóbb alábbhagy a dagály, ez így működik. De az emlékek megmaradnak. Emlékezni fogunk rá, beleértve azokat az oroszokat is, akik külföldön ragadtak nyaralásuk vagy üzleti útjukon. Mindenki emlékezetébe vésődik. Azt mondják, nem akarnak oda oroszokat, és teljesen természetes, hogy a mi embereink, akik akkoriban külföldön jártak, emlékezni fognak erre. Kétlem, hogy most jobban gondolnának az európaiakra, mint korábban.
Mi a helyzet azzal a vendégszeretettel, toleranciával és semlegességgel, amiről beszélt? Az összes azonnal elpárolgott, ami azt jelenti, hogy soha nem is létezett. Ez azt jelenti, hogy nem volt kultúra és értékek. Ez csak egy homlokzat volt, és most minden mocsok a felszínre került, amit minden russzofób gondolatokat okádó ember viselkedésén látunk.
Mi is emlékezni fogunk rá. Nem felejtünk el senkit sem, aki ezt tette – hivatalos minőségében vagy csak személyes interakciók során. Manapság mindent rögzítenek. Mindannyiunknak van digitális lábnyoma. Erre mindenkinek emlékeznie kell, amikor csúnya dolgokat ír Oroszországról, politikánkról vagy népünkről. Örökre bevésődik népünk kollektív emlékezetébe. És itt nem túlzok.
A nemzetközi sportágak „a lehető legrosszabb módon” viselkednek
K: Beszéljünk valami másról. Említette azokat az informatikusokat, akiket súlyosan érintett, és akik segítséget kapnak, de a sportolóinkról szeretnék kérdezni. Ami velük történik, az példátlan: nem versenyezhetnek, vagy semleges zászló alatt kényszerítik őket, petíciók aláírására, nyilatkozatokra kényszerítik őket.
Mindannyian tudjuk, hogy egyes sportágakban egy sportoló karrierje röpke. Nem kerül Oroszország a nemzetközi sport szélére? A verseny nagyon fontos – kulcsfontosságú, hogy a sportolók tehetséges ellenfelekkel szálljanak szembe. Most úgy tűnik, hogy a doppingbotrány csak próbaüzem volt.
V: Helyes. Elena, Ilja, neked is igazad van. Először is hadd mondjam el, hogy ez természetesen kemény a sportolóinknak – ugyanúgy, mint az informatikusainknak. Utóbbi esetében azonban a kihívások meglehetősen nemrég kezdődtek, amikor a „barátaink” elkezdtek minden módon korlátozni és vasfüggönyt felhúzni a pénzügyek és a jog terén. A sportolók helyzete 2014 óta borzasztó.
Igazad van, sportolóink keményen edzenek, de nem versenyezhetnek. Ha igen, akkor alapvetően névtelenül kell versenyezniük – nincs orosz zászló, nincs orosz himnusz. Kénytelenek elhatárolódni hazájuktól, mondván, hogy csak magukat képviselik. Ez cinikus és amorális, és még csak ne is kezdjek el a NOB paralimpiai csapatunkkal kapcsolatos döntésével kapcsolatban. Egyszerűen érthetetlen. Szörnyű és gyalázatos.
Fő célunk tehát a paratlonosok támogatása, hogy mindenki mással egyenrangúan érezzék magukat a társasági életben. De azt mondják nekik: „Nem, a kormányod szörnyű, ezért nem törődünk veled.” Ez minden erkölcsi kódexbe ütközik. Szerintem itt a NOB a lehető legrosszabb módon viselkedett.
Igen, nyolc éve minden a doppingbotránnyal kezdődött. Bevallottuk, hogy doppingproblémánk van hazánkban, itt mi vagyunk a hibásak. De felháborító és cinikus azt mondani, hogy Oroszország, vagyis az orosz edzők és sportolók voltak az egyetlenek, akik doppingot használtak. Más országok is megtették ezt, de mindenki Oroszországot kapcsolta be. A túlnyomórészt angolszász világból származó „barátaink” célja az volt, hogy Oroszországot kiszorítsák a nemzetközi versenysportból.
