Rheinmetall Lynx

Ok, akkor addig marad hogy a hull nem változik. :)
Én azt írtam eddig is, hogy a hull és a track marad uaz, a torony jo sanszzal valtozik, a drivepack meg a fegyverzet biztosan. Ez így egy másik Lynx verzió. Ha a kasztni és vele a track stb is átalakul, akkor valóban már csak rokon jármű lesz.

Egyébként karoghattok akármennyit, már az is igen impresszív, hogy a világ legerősebb hadserege a megmaradt két opció közé egyiknek a Lynxre épülő tervet választotta.

Az amerikai kodja már most is más, XM30 a program neve, a végén a termék majd kap valami mást.
Faszán leírtad amit én is pár kommentel korábban (vagyis szinte semmennyire nem fog egyezni a miénkkel és még a neve is más lesz), de akkor meg lehurrogtál!
Igaz hogy mindenki más is ezt mondta, de szokás szerint bunkó stílusban nyomtad tovább. Aztán most meg mégis... :D

Igazból Magyarországnak tök mindegy ha ez az RM járgány fut-e be az USA-ban vagy sem, mert kb. nulla közünk lesz hozzá. Ha az első néhány példányhoz vihetünk pár komponenst, akkor az már nagy szerencse lesz.
 
Szoval szerintem a Lynx jelen formajaban nem uti meg a kozeljovo varhato igenyeinek mercejet.Nem lesz alkalmas HIFV feladatokra,modern harcteren .
Sz egesz programot le kene alkitani,mint feladatra alkalmatlant.Jobban jarunk,mint a vadi uj gepeket upgradelni veg nelkul draga penzert.
Vagy ujra korulnezunk,es rendes osszehasonlito tenderen rendelunk masik tipust,vagy megvarjuk a jenki valtozat kifejleszteset,es arra valtjuk at a megrendeledt.
 
Faszán leírtad amit én is pár kommentel korábban (vagyis szinte semmennyire nem fog egyezni a miénkkel és még a neve is más lesz), de akkor meg lehurrogtál!
Igaz hogy mindenki más is ezt mondta, de szokás szerint bunkó stílusban nyomtad tovább. Aztán most meg mégis... :D
Ebbol pont semmit nem ertek megint. Ugyanazt irom kezdettol fogva, fogalmam sincs, mirol beszelsz... mondjuk nem is kulonosebben izgat. :D

Igazból Magyarországnak tök mindegy ha ez az RM járgány fut-e be az USA-ban vagy sem, mert kb. nulla közünk lesz hozzá. Ha az első néhány példányhoz vihetünk pár komponenst, akkor az már nagy szerencse lesz.
Ennek megint mi a lof@sz koze van barmihez itt... erthetetlen ez az inkoherens, csapongo orbakolas, sorry.
 
Át lett alakítva a hull (az a magyarban felépítmény vagy pàncèltest) van egy 1:1 mock up belőle. Van róla egy csomo cikk.
Egyet linkelhetnel, mert amit lattam, ott nem volt egyelore semmi difi. Ugyanannyi gorgore is emlekszem, gondolom, akkor a hossza sem valtozott?

A hidropneumatikus felfüggesztés miatt a lánc is és a görgők sem ugyanazok.

Ezt nem ertem...

A torony is másik lance 50 néven fut.
Az varhato is volt, de kivancsi leszek, mennyiben ter majd el a Lance 2-tol...
 
Át lett alakítva a hull (az a magyarban felépítmény vagy pàncèltest) van egy 1:1 mock up belőle. Van róla egy csomo cikk.
A hidropneumatikus felfüggesztés miatt a lánc is és a görgők sem ugyanazok.

A torony is másik lance 50 néven fut.

Magyarán kamm megint benézte, és ez bizony egy új IFV. :rolleyes:
A leírtak alapján ez akkora változás, mint a K21 vs. Redback IFV. Utóbbi is nyomokban tartalmazhat K21 technikát, de nagyon nem az.
Szóval ezzel szerintem el is döntötted a vitát Negan javára.
 
Hat meg a CV Mk4, ami mar duplajanal jar a cseheknel... es meg nem is gyartjak! :D

Mondjuk nagy munkája volt ebben a Cseheknek....
Ha jól emlékszem Kriss írta, hogy a CV90 nem lett volna drágább a Lynxnél amikor szerződtünk.
(Majd kijavít ha tévedek)
De szerintem műszakilag a CV90, mint létező harcjármű, kevésbé lett volna kockázatos.
Mind ezt nagyobb tűzerővel, és jobb páncél védelemmel. (Tudtommal Level VI.)
 
Itt nem nagyon tűnik másnak a hull
 
Mondjuk nagy munkája volt ebben a Cseheknek....
Ha jól emlékszem Kriss írta, hogy a CV90 nem lett volna drágább a Lynxnél amikor szerződtünk.
(Majd kijavít ha tévedek)
De szerintem műszakilag a CV90, mint létező harcjármű, kevésbé lett volna kockázatos.
Mind ezt nagyobb tűzerővel, és jobb páncél védelemmel. (Tudtommal Level VI.)
A kis küzdőtér? Az csak a PUMA-nál hátrány annyira, hogy kihangsúlyozzuk, mert ha állítólag a PUMA nyomortanya akkor a CV90 nem is tudom micsoda?
 
Mivel Kriss benne van a programban inkább neki hiszek, ha nem gond. ;)
De azért lássuk már be, ha ugyan az a hull, de minden más akkor is egy új járműről beszélünk!
Más a torony, a motor, a váltó, a felfüggesztés (ehhez eleve módosított váz kell) , mások a görgők, a fegyver az érzékelők...
Ez olyan, mintha azt mondanád a kínai ZBD-04-re, hogy az egy BMP-3-as. Mivel a váza a BMP-3 licence, ahogyan a tornya is.... XD
 
A kis küzdőtér?

Ne fárassz már hülyeségekkel... Értem én, hogy neked lakóautóval lenne kényelmes háborúba menni, de a harcjármű azért van, hogy védjen, nem azért , hogy te terpeszkedjél benne, meg magaddal vidd a fél házat.
A világon sehol sem gond a CV90 küzdőtere, ahogyan a németek is elvannak a Pumában, az M2-nek, Warrirornak, de szerintem még a MArdernek sincs nagyobb küzdőre. Nem ok nélkül....
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre

Krisss benne van az XM30 programban? Menő. Akkor ő Maróth Gáspár
 
  • Tetszik
Reactions: perceptron and laca
Magyarán kamm megint benézte, és ez bizony egy új IFV. :rolleyes:
A leírtak alapján ez akkora változás, mint a K21 vs. Redback IFV. Utóbbi is nyomokban tartalmazhat K21 technikát, de nagyon nem az.
Szóval ezzel szerintem el is döntötted a vitát Negan javára.
A legnagyobb gond az,hogy nincs tisztaba a forumkozonseg nagyresze s HIFV harcaszatii szerepevel,ertelmevel.
HIFV ertelme az,hogy kozvetlen utkozetben,elokeszitett es kiepitett vedelemmel szemben is meg kell tudnia allnia a helyet.Kepesnek kell lennie áttörő feladatban valo reszvetelre.Ehez pedig tuzero rs vedettseg kell.Ha az adott karganynak nincs meg se a szulseges tuzereje,se a kellő vedettsege,akkor mi a frasznal vegyuk meg???
Ha csak ugy lehet hasznalni a varhato harci korulmenyek kozott,mint egy PSZHt,akkor minek vegyuk meg azt a meregdraga,qrvafragan uzemeltetheto gepet,mikor az altala ellathato feladatot egy joval olcsobb PSZH is kepes ellatni?
Fegyverzet gyongesege meg tolerálható,ha van eleg hk.IDF ezert nem erolteti az IFV rendszeresiteset,mert nekik van eleg tankjuk,ami kivaltja a loveszjarmuvek tuzerobeni hianyossagait.De nekunk nincs.
Vedettseget voszont nem lehet kivaltani.Ha noncs meg a szukseges vedettseg,akkor nincs meg.Es pont.
 
A hol
Ne fárassz már hülyeségekkel... Értem én, hogy neked lakóautóval lenne kényelmes háborúba menni, de a harcjármű azért van, hogy védjen, nem azért , hogy te terpeszkedjél benne, meg magaddal vidd a fél házat.
A világon sehol sem gond a CV90 küzdőtere, ahogyan a németek is elvannak a Pumában, az M2-nek, Warrirornak, de szerintem még a MArdernek sincs nagyobb küzdőre. Nem ok nélkül....
A cv-90 küzdőtere amúgy gond. A hollandok nagyon szidjàk. Pont ugyan az a baj vele, hogy könnyű málhafelszerelést hordó katonákra tervezték. És ez a MK IV-en is így van.
 
Ne fárassz már hülyeségekkel... Értem én, hogy neked lakóautóval lenne kényelmes háborúba menni, de a harcjármű azért van, hogy védjen, nem azért , hogy te terpeszkedjél benne, meg magaddal vidd a fél házat.
A világon sehol sem gond a CV90 küzdőtere, ahogyan a németek is elvannak a Pumában, az M2-nek, Warrirornak, de szerintem még a MArdernek sincs nagyobb küzdőre. Nem ok nélkül....
Nem fárasztanálak, ha nem lennél hozzá teljesen hülye.