[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
Kár, hogy a mobilnetet a szolgáltatók építették ki és semmi köze a metrószerelvényekhez, de szép demagóg fasság volt. :)

Mármint kinek a részéről?

Tudom, hogy a mobilnetnek nincs köze a metrószerelvényekhez, arra céloztam, hogy míg a mai mobiltelefon nyomogatós korszakban arra van ész, erő és akarat, hogy még a metróalagútban is legyen mobilnet, de arra már nincs sem ész, erő és akarat, hogy maga a metrókocsik is működjenek.
Oda is temérdek IT-t nyomnak bele (a metrókocsi vezérlésébe), akkor is, ha nincs rá szükség, mert akkor az többlet-megrendelés és pénz a fejlesztőknek. Ennyi.
Csak éppen ennek folyományaként amíg a primitív szovjet metrókocsik tudtak közlekedni a hideg fagyos télben, addig a modern Alstom már nem tud.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Ezer éves ruszki szarnál, meg ezer éves ruszki bizber van, amit hozzá terveztek.

Nem teljesen biztos, de esélyes, hogy a 3-asmetróban is svájci Integra licenc biztber van, az AVR-t meg talán a franciák hozták hozzá.

Lehet, hogy nem mindenki tudja, de az AVR-nek köszönhetően a 3-ason a metró „vezeti magát”, (vagyis kiolvassa, hogy mi van a programszőnyegben és ennek alapján tudja, hogy épp „hol van és mit kell csinálnia”) A járművezetőnek annyi a dolga, hogy kezeli az ajtókat, meg elindítja a vonatot az állomásról és felügyeli, hogy a jelzéseknek megfelelően dolgozik-e a rendszer. Aztán a következő állomáson az ajtókat nyitja-zárja és megint indítja a vonatot. Persze lehetséges nem automata üzemmódban is használni a metrót.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and arbalest
Nyugi, nem sérül a lelki világgom, bármi is legyen a véleményed.
Csak keményen. Szedd nyugodtan darabjaira az egészet.
Bevezetésként kezdjük kezdjük azzal, hogy erről a történelmi áttekintésről mely Alvin és Heidi Toffler írópáros követett el nekem leginkább Fukuyama jut eszembe aki akkora hülyeséget írt, hogy később ő maga is meglepődött rajta.
A Maslow féle piramis ugyan egy ökörség, mert az ember reakcióinak egy jó részét nem, hogy nem magyarázza de még csak üdítő kivételként sem képes értelmezni azonban arra alkalmas, hogy belássuk az elemi fiziológiai igények kielégítése nélkül nem létezik élet.
Képletesen minden gazdaság működése csakis lépcsőzetesen képzelhető el, olyan piramis aminek vagy csak alja van de se közepe se teteje, vagy csak alja van és teteje de nincs közepe, esetleg csak teteje van de se alja se közepe olyan nincs. Külön lehet választani a gyűjtögető, a környezettel még teljes ökonomikus egységben működő életmódot a többitől, mert a mezőgazdaság bármilyen kis mértékű is, a művelése már mindenképpen a környezet mesterséges átalakításával jár. Ez a kezdetektől, a szinte teljes visszaforgatástól a mai totálisan mesterséges környezet kialakításáig minden esetben a saját helyén és szintjén, az adott gazdasági, technikai szinten annak az adott környezetnek a teljes lerablásával járt. Termőföldek öntözéses tönkretétele, az erdők teljes kiirtása a mediterránumban, stb.
Ezzel a lépcsőfokonként újabb eszközöknek, forrásoknak a bevonásával eljutottunk a mai idilli állapotig ahonnan is az eddig jól bevált eszközeinkkel nincs tovább.
Azt az egyszerű leckét, hogy globális krízishelyzetekben azoknak a technikája szokott eredményesebb lenni akik nem ezt az utat követik hanem megmaradnak a hagyományos anyagi és mentális eszközeik alkalmazásánál és a fejlődésük során anakronisztikusnak tűnő módon megőrzik ezeket is azt mindig el akarják felejtetni velünk. Mint tudjuk az emberiség egy tíz fő körüli nagyságrendű csoportból nőt ki. Ezt nem kellene elfelejteni. Képesnek kell lenni arra, hogy adott esetben ki tudd ásni a krumplit, tüzet gyújtani, eredményesen vadászni, megnyúzni egy nyulat.
Itt egy paradigmaváltásnak kellene következnie ami nem nagyon látszik sikerülni.
Az összes ilyen tanulmány hibáját abban látom, hogy mindegyik szemérmesen- és nyilvánvalóan szándékosan- elkendőzi azt az egyszerű tényt, hogy a történelmi jelentőségű lépcsőfokok kivétel nélkül akkor következtek amikor az információátadás terén bekövetkező kardinális változások lehetővé tettek egy nagyságrendnyi erőforrás megspórolását.
Beszéd kialakulása, írás megjelenése, könyvnyomtatás elterjedése, vizuális információközvetítő rendszerek, pc.internet.
Ez az utóbbi alapjaiban különbözik minden eddigitől. Ezzel ugyanis megszűnik az információk központi előállítása és rendszerbetöltése.
Innentől bárki bármilyen információt rögzíthet,tölthet fel, vihet be a rendszerbe. Ilyen még nem volt az emberiség történetében.
Abban tökéletesen igazat tudok adni, hogy a tech szektor elérte azt a szintet ami tökéletesen meg fogja változtatni a világunkat.
Csak nem ott, nem úgy, nem azokét, nem azért.
 
  • Tetszik
Reactions: haubagoi
Bevezetésként kezdjük kezdjük azzal, hogy erről a történelmi áttekintésről mely Alvin és Heidi Toffler írópáros követett el nekem leginkább Fukuyama jut eszembe aki akkora hülyeséget írt, hogy később ő maga is meglepődött rajta.

Nem, nagyon messze állnak Fufuyama gondolataitól. Itt lehet, hogy én vagyok a hibás, hogy nem fektettem elég hangsúlyt arra, hogy bővebben kifejtsem a meglátásaikat, de a lényeg, hogy ők egyáltalán nem zárják le a történelmet, hanem épp ellenkezőleg egy nagyon is dinamikusat festenek elénk.

A Maslow féle piramis ugyan egy ökörség, mert az ember reakcióinak egy jó részét nem, hogy nem magyarázza de még csak üdítő kivételként sem képes értelmezni azonban arra alkalmas, hogy belássuk az elemi fiziológiai igények kielégítése nélkül nem létezik élet.

Most hallokk először erről a piramisról, de ha szerinted is ökörség akkor ne eröltessük.

Képletesen minden gazdaság működése csakis lépcsőzetesen képzelhető el, olyan piramis aminek vagy csak alja van de se közepe se teteje, vagy csak alja van és teteje de nincs közepe, esetleg csak teteje van de se alja se közepe olyan nincs. Külön lehet választani a gyűjtögető, a környezettel még teljes ökonomikus egységben működő életmódot a többitől, mert a mezőgazdaság bármilyen kis mértékű is, a művelése már mindenképpen a környezet mesterséges átalakításával jár. Ez a kezdetektől, a szinte teljes visszaforgatástól a mai totálisan mesterséges környezet kialakításáig minden esetben a saját helyén és szintjén, az adott gazdasági, technikai szinten annak az adott környezetnek a teljes lerablásával járt. Termőföldek öntözéses tönkretétele, az erdők teljes kiirtása a mediterránumban, stb.
Ezzel a lépcsőfokonként újabb eszközöknek, forrásoknak a bevonásával eljutottunk a mai idilli állapotig ahonnan is az eddig jól bevált eszközeinkkel nincs tovább.
Azt az egyszerű leckét, hogy globális krízishelyzetekben azoknak a technikája szokott eredményesebb lenni akik nem ezt az utat követik hanem megmaradnak a hagyományos anyagi és mentális eszközeik alkalmazásánál és a fejlődésük során anakronisztikusnak tűnő módon megőrzik ezeket is azt mindig el akarják felejtetni velünk. Mint tudjuk az emberiség egy tíz fő körüli nagyságrendű csoportból nőt ki. Ezt nem kellene elfelejteni. Képesnek kell lenni arra, hogy adott esetben ki tudd ásni a krumplit, tüzet gyújtani, eredményesen vadászni, megnyúzni egy nyulat.

Ha itt a gazdaság három szektoráról van szó, akkor nincs kihagyva egyik sem. Ezek gyakorlatilag végigkísérik az emberi történelmet. Az agrár társadalmakban is volt "ipar", meg "szolgáltató szektor". Az agrár társadalmakban is voltak kovácsok, hajóépítők akik valamilyen szinten iparnak tekinthetőek és voltak fogadók, meg vádnorkomédiások, gésák, hetérák stb. akik szolgáltatásokat nyújtottak. De ettől eltekintve a társadalmad legnagyobb része földművelésből élt. A gazdasági elited pedig szintén a földhöz kötődött.
A modern ipari társadalmakban is megtalálható mind a három szektorod, azzal a különbséggel, hogy a társadalmad legnagyobb része az iparban dolgozik. Az gazdasági elit esetében meg szerepcsere zajlott le. A földhöz köthető gazdasági elitet felváltotta az iparhoz köthető gazdasági elit.
Az írópáros a munkáiban meg arra tér ki, hogy jelen pillanatban az informatikai forradalmaknak köszönhetően egy hasonló változás zajlik le. A társadalom legnagyobb része a szolgáltató szektorban dolgozik, a gazdasági elitben egy hasonló folamat zajtódik meg mint az agrár-ipari átmenetben, csak jelenleg az ipari gazdasági elit kezd teret veszíteni a tech és szolgáltató cégek elitjével szemben. Én ennek természetesen politikai következményei is vannak.

Beszéd kialakulása, írás megjelenése, könyvnyomtatás elterjedése, vizuális információközvetítő rendszerek, pc.internet.
Ez az utóbbi alapjaiban különbözik minden eddigitől. Ezzel ugyanis megszűnik az információk központi előállítása és rendszerbetöltése.
Innentől bárki bármilyen információt rögzíthet,tölthet fel, vihet be a rendszerbe. Ilyen még nem volt az emberiség történetében.
Abban tökéletesen igazat tudok adni, hogy a tech szektor elérte azt a szintet ami tökéletesen meg fogja változtatni a világunkat.
Csak nem ott, nem úgy, nem azokét, nem azért.

Egyelőre nem tudjuk előrejelezni, hogy milyen változások lesznek konkréten, de azt tudjuk hogy lesznek.
 
Haubagoi barátunk megmondta hogy Netanju odáig lesz trump papáért.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Netanjaut meglátva mindig olyan érzésem van mintha egy vámpír lenne, Basescunál is így van.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and fip7
@melampo

"A Maslow féle piramis ugyan egy ökörség, mert az ember reakcióinak egy jó részét nem, hogy nem magyarázza de még csak üdítő kivételként sem képes értelmezni azonban arra alkalmas, hogy belássuk az elemi fiziológiai igények kielégítése nélkül nem létezik élet."

????

Maslow egy modellt alkotott, ami eleg jol hasznalhato, de mint minden modell, nem szaz szazalekos.
Hulyesegnek nevezni finoman szolva eros.

Arrol nem is beszelve, hogy nem feladata az emberek reakcioinak magyarazata, mivel a motivaciokrol (szuksegletekrol) szol.
 
Lehet, hogy túlzásnak tartod de részemről nem tartok igényt arra a magyarázatra amit én magam is képes vagyok megadni. Kíváncsi lennék viszont az evésről is megfeledkező zeneszerző, a tudós, valamint az öngyilkos merénylő és az éhségsztájkot folytató motivációjára. Nemkülönben arra, hogy bizonyos szakmák képviselői a környezetükben lezajló események hatására az általuk is jól látható életveszély ellenére miért hajlandók a szinte biztos halálba menni. Ezek a reakciók szerintem kissé ellentmondanak a modell szerint elvárhatóaknak.
Azt, hogy ha sokáig nem eszem éhes leszek és megpróbálok szert tenni valamilyen táplálékra azt én is tudom. Meg valószínűleg mások is.
Ehhez eddig sem volt szükség Maslow modelljére. Amire használjuk arra felesleges, amire használni fontos lenne arra meg szart ér.
 
  • Tetszik
Reactions: haubagoi
Nem, nagyon messze állnak Fufuyama gondolataitól. Itt lehet, hogy én vagyok a hibás, hogy nem fektettem elég hangsúlyt arra, hogy bővebben kifejtsem a meglátásaikat, de a lényeg, hogy ők egyáltalán nem zárják le a történelmet, hanem épp ellenkezőleg egy nagyon is dinamikusat festenek elénk.

Most hallokk először erről a piramisról, de ha szerinted is ökörség akkor ne eröltessük.

Ha itt a gazdaság három szektoráról van szó, akkor nincs kihagyva egyik sem. Ezek gyakorlatilag végigkísérik az emberi történelmet. Az agrár társadalmakban is volt "ipar", meg "szolgáltató szektor". Az agrár társadalmakban is voltak kovácsok, hajóépítők akik valamilyen szinten iparnak tekinthetőek és voltak fogadók, meg vádnorkomédiások, gésák, hetérák stb. akik szolgáltatásokat nyújtottak. De ettől eltekintve a társadalmad legnagyobb része földművelésből élt. A gazdasági elited pedig szintén a földhöz kötődött.
A modern ipari társadalmakban is megtalálható mind a három szektorod, azzal a különbséggel, hogy a társadalmad legnagyobb része az iparban dolgozik. Az gazdasági elit esetében meg szerepcsere zajlott le. A földhöz köthető gazdasági elitet felváltotta az iparhoz köthető gazdasági elit.
Az írópáros a munkáiban meg arra tér ki, hogy jelen pillanatban az informatikai forradalmaknak köszönhetően egy hasonló változás zajlik le. A társadalom legnagyobb része a szolgáltató szektorban dolgozik, a gazdasági elitben egy hasonló folamat zajtódik meg mint az agrár-ipari átmenetben, csak jelenleg az ipari gazdasági elit kezd teret veszíteni a tech és szolgáltató cégek elitjével szemben. Én ennek természetesen politikai következményei is vannak.

Egyelőre nem tudjuk előrejelezni, hogy milyen változások lesznek konkréten, de azt tudjuk hogy lesznek.
Lehet, hogy én nem voltam eléggé érthető. Azt próbáltam érzékeltetni, hogy a gazdaság, rendszerek stabilitása a változásokkal a gyűjtögetés befejezése óta minden lépéssel, a munkamegosztás, a specializálódás minden egyes fokozatával egyre sérülékenyebbek, érzékenyebbek, egyre sebezhetőbbek lettek. Minden egyes gazdasági változás a fejlődésen túl azzal járt, hogy a változtatást lehetővé tévő technikák, eszközök birtokosai idővel kezdték elhinni hogy ők mindenhatóak. Úgy gondolták, hogy nem csak ők szarták a spanyolviaszt hanem bármikor, akár minden nap képesek szarni egy kis rakással. Elfelejtették és minden alkalommal elfelejtik, hogy fundamentumok nélkül nincs építmény.
A társadalom legnagyobb része ma a szolgáltató szektorban dolgozik, azaz a materiális javak előállítóin élősködik. Ez a termelő réteg a vázolt fejlődéssel valóban egyre szűkebb, viszont nem szabadna elfelejteni, hogy bármilyen kis természeti, társadalmi vagy egyéb tetszőleges krach esetén a többiek megehetik a szolgáltatásaikat.
Birodalmak épültek és omlottak össze ugyanezen okból.
(Megjegyezném mielőtt vádak érnek, hogy internetes szolgáltatásból élek.)
 
  • Tetszik
Reactions: haubagoi
Lehet, hogy túlzásnak tartod de részemről nem tartok igényt arra a magyarázatra amit én magam is képes vagyok megadni. Kíváncsi lennék viszont az evésről is megfeledkező zeneszerző, a tudós, valamint az öngyilkos merénylő és az éhségsztájkot folytató motivációjára. Nemkülönben arra, hogy bizonyos szakmák képviselői a környezetükben lezajló események hatására az általuk is jól látható életveszély ellenére miért hajlandók a szinte biztos halálba menni. Ezek a reakciók szerintem kissé ellentmondanak a modell szerint elvárhatóaknak.
Azt, hogy ha sokáig nem eszem éhes leszek és megpróbálok szert tenni valamilyen táplálékra azt én is tudom. Meg valószínűleg mások is.
Ehhez eddig sem volt szükség Maslow modelljére. Amire használjuk arra felesleges, amire használni fontos lenne arra meg szart ér.

Azon gondolkodtal mar, hogy a tuzolto is eszik meg az is, aki esetlegesen a halalba megy/felaldozna az eletet masert?;)

Szoval:

"evésről is megfeledkező zeneszerző, a tudós,"

Ez egy koznyelvi fordulat. Sem a zeneszerzo, sem a tudos nem feledkezik meg az evesrol.
Egyreszt azert, mert alapvetoen akkor eszunk, amikor ehesek vagyunk (ehsegerzetunk van), masreszt meg a zeneszerzo vagy a tudos ehen halna, ha nem enne. Megsem hal ehen.

Az tortenik, hogy az alkotas okozta elmeny olyan agyi jelensegeket triggerel, hogy szimplan elnyomasra kerul az ehsegerzet.
Ez nemcsak veluk tortenik meg, hanem "hetkoznapibb" emberekkel is; az egyes erzeteket kulonbozo helyzetekben kulonbozo erosseggel elhetjuk meg vagy figyelmen kivul is hagyhatjuk (hasonlo az agy fajdalom-kapu mechanizmusa is).

"valamint az öngyilkos merénylő"

Az ongyilkos merenylonek ket fajtaja van.

Az egyik szamara a tulvilagi elet udvozito a sok szuzzel, nekik ez egy lepes a jobb elet iranyaba, a hitenek megfelelo RACIONALIS dontes.
A masik valamiert, valamilyen ugyert aldozza fel magat ugy, hogy nem hisz a tulvilagban.
Ebben az esetben szinten tobb eset van.

1. Modosult tudatallapot, akarcsak a tudosnal (pl. betegseg)
2. Masok erdekeben cselekvo (elismeresre hajtas/nev fennmaradasa/leszarmazottak vagy csoport vedelme, stb.)
3. Narcisztikus/bosszuallo, stb. ( elismeres, vegso erv, stb.)
es igy tovabb.

Azonban meglepo modon az ebbe a csoportba tartozokra is teljesul Maslow elmelete eletuk tulnyomo reszeben, csak eljutnak addig - akar hit, akar betegseg, stb. kovetkezteben - , hogy ezt felulirjak.

"az éhségsztájkot folytato"

Az ehsegsztrajknak nem celja az ehhalal, szimpla figyelemfelhivo eszkoz. Akkor is, ha belehalnak. Valamiert szoktak az emberek ehsegsztrajkolni, onmagaban nem egy hobbi.

Az ember nemcsak egyenkent, hanem csoportalkotokent is ertelmezendo.
Senki nem gondolja az ego hazba gyerekeiert berohano fatert ongyilkosnak, meg akkor sem, ha adott esetben irracionalis dontest hoz.
Ugyanez igaz a harcolo katonara is; onmagukon tulmutato celokert harcol, meg akkor is, ha egyebkent szereti az eletet.
 
Egy valós problémát fejtegető szokásos index színvonal, ami néha hatásvadász módon minimum megkérdőjelezhető/nem egyértelmű kérdésekben egyértelmű kijelentőmódot használ, kinyilatkoztat, megmond, faék egyszerűséggel támadva Trumpot, a faék egyszerűségű populista megoldásaiért. Néha meg csak simán csúsztatnak, direkt, egy valós alapproblémát felnagyítva, kifacsarva, eltorzítva. Arról nem is beszélve, ha csak fele olyan baj van náluk, az ebben a cikkben még majdnem direkt JÓNAK is beállított kibebarburált nagy eladósodásuk kapcsán, mint amiről tudni lehet, akkor Trump mesternek nagyon is igaza van, hogy megpróbál először RENDET rakni otthon, megóvni a még megmaradt hazai termelő potenciált, és lehetőleg visszacsábítani/kényszeríteni azt amit még lehet menteni, és nem ezt a rohadt fejlődést erőltetni minden áron!

Nem tudom ki hogy van vele, de az egyik liberális agymenés amivel engem ki lehet akasztani, ez a "fenntartható fejlődés". Mindig mindennek fejlődni kell!!! Bármi van! Akkor is ha már döglött a ló, annak jövőre gyorsabban kell futni, mert itt bizony fejlődésnek KELL LENNIE!!! Az USA kéremszépen alássan SZARBAN VAN. Nem Trump óta, évek óta. Mostanra nem a világgazdaság legstabilabb szereplője, hanem egy pénzügyi - társadalmi problémákkal/törésvonalakkal gazdagon ellátott ország, hiába tesznek a tisztelt indexes fiúk ilyen kijelentéseket, NAGYBETŰEL, BLIKKFANGOSAN, hogy "AMERIKA=STABILITÁS".

Ránk vonatkoztatva, hogy kicsit érezze magáénak ezt a cikket minden Magyar, és remegjen, azért próbálnak paráztatni konkrétan minket is: már látom előre, hogy mekkorát fogunk bukni mi Magyarok azon, hogy a hatalmas és erős gazdaságunk innentől majd esetleg lepattan a védővámokkal jobban védett amerikai piacról, hisz eddig TAROLTUNK ott náluk, és rajtuk kapaszkodtunk fel...

Persze arról nem ír a cikk, hogy egy hangyafasznyit több szart adnak el ők itt nálunk, mint mi náluk, s ha beleállunk egy vámos mutatványba oda vissza, akkor gyanúsan mi többet tudunk beszedni az itt eladott amerikai termékek után, mint ők tőlünk a náluk eladott magyar termékek után majd beszednek. Szóval csak a szokásos féligazságos/ordas hazugságos index low end színvonal, semmi extra.
 
Lehet, hogy én nem voltam eléggé érthető. Azt próbáltam érzékeltetni, hogy a gazdaság, rendszerek stabilitása a változásokkal a gyűjtögetés befejezése óta minden lépéssel, a munkamegosztás, a specializálódás minden egyes fokozatával egyre sérülékenyebbek, érzékenyebbek, egyre sebezhetőbbek lettek. Minden egyes gazdasági változás a fejlődésen túl azzal járt, hogy a változtatást lehetővé tévő technikák, eszközök birtokosai idővel kezdték elhinni hogy ők mindenhatóak. Úgy gondolták, hogy nem csak ők szarták a spanyolviaszt hanem bármikor, akár minden nap képesek szarni egy kis rakással. Elfelejtették és minden alkalommal elfelejtik, hogy fundamentumok nélkül nincs építmény.
A társadalom legnagyobb része ma a szolgáltató szektorban dolgozik, azaz a materiális javak előállítóin élősködik. Ez a termelő réteg a vázolt fejlődéssel valóban egyre szűkebb, viszont nem szabadna elfelejteni, hogy bármilyen kis természeti, társadalmi vagy egyéb tetszőleges krach esetén a többiek megehetik a szolgáltatásaikat.
Birodalmak épültek és omlottak össze ugyanezen okból.
(Megjegyezném mielőtt vádak érnek, hogy internetes szolgáltatásból élek.)

Miért élősködnének? Főleg úgy, hogy mondjuk az agrár szektorban a társadalom elenyésző része dolgozik. Viszont aki ott dolgozik az is rendesen meg van fizetve. Ha a rendszer omlik, ők is omlanak, mivel túl kevesen vannak, hogy egy akkora társadalmat ellásanak. Ők is ki vannak szolgáltatva úgy az iparnak mind a szolgáltatásoknak.
 
Egy valós problémát fejtegető szokásos index színvonal, ami néha hatásvadász módon minimum megkérdőjelezhető/nem egyértelmű kérdésekben egyértelmű kijelentőmódot használ, kinyilatkoztat, megmond, faék egyszerűséggel támadva Trumpot, a faék egyszerűségű populista megoldásaiért. Néha meg csak simán csúsztatnak, direkt, egy valós alapproblémát felnagyítva, kifacsarva, eltorzítva. Arról nem is beszélve, ha csak fele olyan baj van náluk, az ebben a cikkben még majdnem direkt JÓNAK is beállított kibebarburált nagy eladósodásuk kapcsán, mint amiről tudni lehet, akkor Trump mesternek nagyon is igaza van, hogy megpróbál először RENDET rakni otthon, megóvni a még megmaradt hazai termelő potenciált, és lehetőleg visszacsábítani/kényszeríteni azt amit még lehet menteni, és nem ezt a rohadt fejlődést erőltetni minden áron!

Nem tudom ki hogy van vele, de az egyik liberális agymenés amivel engem ki lehet akasztani, ez a "fenntartható fejlődés". Mindig mindennek fejlődni kell!!! Bármi van! Akkor is ha már döglött a ló, annak jövőre gyorsabban kell futni, mert itt bizony fejlődésnek KELL LENNIE!!! Az USA kéremszépen alássan SZARBAN VAN. Nem Trump óta, évek óta. Mostanra nem a világgazdaság legstabilabb szereplője, hanem egy pénzügyi - társadalmi problémákkal/törésvonalakkal gazdagon ellátott ország, hiába tesznek a tisztelt indexes fiúk ilyen kijelentéseket, NAGYBETŰEL, BLIKKFANGOSAN, hogy "AMERIKA=STABILITÁS".

Ránk vonatkoztatva, hogy kicsit érezze magáénak ezt a cikket minden Magyar, és remegjen, azért próbálnak paráztatni konkrétan minket is: már látom előre, hogy mekkorát fogunk bukni mi Magyarok azon, hogy a hatalmas és erős gazdaságunk innentől majd esetleg lepattan a védővámokkal jobban védett amerikai piacról, hisz eddig TAROLTUNK ott náluk, és rajtuk kapaszkodtunk fel...

Persze arról nem ír a cikk, hogy egy hangyafasznyit több szart adnak el ők itt nálunk, mint mi náluk, s ha beleállunk egy vámos mutatványba oda vissza, akkor gyanúsan mi többet tudunk beszedni az itt eladott amerikai termékek után, mint ők tőlünk a náluk eladott magyar termékek után majd beszednek. Szóval csak a szokásos féligazságos/ordas hazugságos index low end színvonal, semmi extra.

Pár hónap, esetgeg év és meglátjuk :D
 
Pár hónap, esetgeg év és meglátjuk :D
Nem biztos hogy meglátjuk, mert én azt gondolom, ha bele is bukik Trump abba, hogy megpróbál rendet tenni, az még nem biztos hogy mert nem sikerült neki, nem ez lett volna a helyes irány, illetve nem egy sokkal rosszabb következik be mondjuk 5 év múlva, ha a Hillary féle vonal nyer, és görgetik tovább a problémát, kifelé azt mutatva a jelenben, hogy minden nagyon faszányos, sunshine van és hepinessz, PC meg szivárvány, mindenki szeret mindenkit, USA CHINA két jó barát, love és frendshíp forevör, örökké prosperálni fog a világgazdaság, és csak megújulóból elvagyunk a világ végéig, ja meg a rasszok/vallások közt sincs semmi feszkó odahaza. De azért persze Assad must Go, és Oroszországot meg le kell győzni! Bármiáron. Szóval ha Trump papa bukik, akkor sem biztos hogy az a káosz lesz ami marad utána, a sokkal nagyobb rossz, mint ami lehetett volna a másik vonallal.
 
Status
Not open for further replies.