Szu-27 / Szu-30 / Szu-33 / Szu-35 Flanker (Szuhoj)

Illetve lehet, hogy félre értjük egymást, én kimondottan a TVC gyakorlat megszerzésénél gondoltam a szép lassan, eleinte komoly korlátozással engedélyezett repülésre. Ha egy fiatal pilóta először kerül 35-ösre, egyértelmű, hogy jó ideig nem engedik használni a TVC-t.

Á! Most már értelek! Biztos, hogy csak a fokozatosság elvén működik a dolog.
Amiért felvetettem ezt a dolgot, az az, hogy gyanúm szerint a VKSz Szu-35Sz-en repülő pilótáinak 99%-a nem tudja kihasználni a gépében rejlő lehetőséget. Gondolok itt a TVC-re, és az abból adódó extrém manőverezőképességre. Akkor pedig mi értelme az egésznek? Tudom, hogy a manőverező légiharc háttérbe szorul a BVR mögött, de akkor meg pláne minek erőlködnek vele? Ez gáz!
És ha e mellé még odatesszük az orosz politikusok és katonai "szakértők" kijelentéseit, hogy a 35Sz felér (optimistább verzióban jobb is) a nyugati 5. gen (F-22/23) gépekkel, és nincs is szükség a Szu-57-es nagyobb példányszámú rendszeresítésére, akkor NAGY gáz van!
A Szu-35Sz igazi erénye szerintem nem a TVC, azt el is lehetne engedni. Hanem az, hogy végre megindultak a modern elektronikus rendszerek és korszerű(bb) fegyverzet használata felé. Ha tényleg létezik és működik a szárny belépőélébe épített centiméteres AESA radar, amivel képes felderíteni a csökkentett észlelhetőségű gépeket (ne feledjük nem csak az USAF/USN, de a szomszádos Kína és Japán is rendszeresített ilyeneket!) az sokkal nagyobb dobás, mint a TVC!
 
A TVC folyamatosan működik,nincs olyan,hogy nincs rá kiképezve mert akkor magára a gépre sem lenne.Azoknak a manővereknek légi harcban kb semmi értelmük nincs amit egy bemutatón látsz.
 
Nem tudom. Ezért írtam, hogy az F-22-nek sincs gyakorló változata, ráadásul nekik Szu-30SzM-hez hasonló opciójuk sincs, valahogy mégis megoldják.
"A G-ket egy szimulátor sem tudja visszaadni."
Ez csak elhatározás kérdése.

Érdekes dolgokról beszélgettek.
 
A TVC folyamatosan működik,nincs olyan,hogy nincs rá kiképezve mert akkor magára a gépre sem lenne.Azoknak a manővereknek légi harcban kb semmi értelmük nincs amit egy bemutatón látsz.

Tudom!
Akkor ismét kérdezem: mi értelme van a TVC-nek egy harci gépen, ha az általa nyújtott lehetőséget nem lehet kihasználni a gyakorlatban?

És van olyan, mert a kopasz hadnagy repüli a 35Sz-t, de NINCS olyan oktatógép, amin megtanulná kihasználni a TVC-t! De nem is értem, ezt hogy gondoltad. Szerinted minden pilóta aranykoszorús 1. osztályú minősítéssel születik? De még ő sincs teljesen "kiképezve", hiszen nincs oktató és berepülő minősítése! Az, hogy valaki repülhet egy típust "érvényes vizsgája van rá", csak azt jelenti, hogy képes A-ból B-be elrepülni vele, szép napos időben. És ezt a "tudását" is újra és újra vizsgán kell bizonyítania. Ez még messze áll a "minden időben harcfeladatra bevethető" minősítéstől!

Hogy értsd a dilemmámat: megtanulsz vezetni egy kormányváltós Ladán. Aztán elmagyarázzák, hogy mi az az ABS, meg a a többi hárombetűs kütyü, és, hogy milyen jók. Aztán beültetnek egy korszerű utcai autóba. Amíg rá nem jössz, hogyan működik a botváltó, meg, hogy van 5. sebesség is, addig a sok modern hárombetűs teljesen fölösleges, mert úgyis csak 20 km/h-val fogsz gurulni. Nem lenne okosabb oktatóval venni pár órát?

Egyébként pedig az sem igaz, hogy folyamatosan működik, mert csak egy AZSz-t kell lekapcsolni a jobboldali kezelőpulton, és a TVC alaphelyzetbe (párhuzamos tengelyre a hmü.-vel) áll. Vészüzemmód. Az eredmény - némi túlzással - egy rohadt drága Szu-27-es. Ezt persze nem használják - vagy ki tudja...
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Tudom!
Akkor ismét kérdezem: mi értelme van a TVC-nek egy harci gépen, ha az általa nyújtott lehetőséget nem lehet kihasználni a gyakorlatban?
Ezt kérdezem 10+ éve, de az orosz fanok puszta skandáláson, hogy "Tévécé, Tévécé" és a hipremanőverezés mantrán kívül kevés valós érvet hoztak fel.

A három tengely körüli kormányozhatóságot javítja kis sebességen, HA a pilóta képes használni. Ez esetleg javíthatja a repbiztonságot, de mivel ez gépenként sok misi teljes élettartamban, akkor 100 gép esetén ennek sok gépen kéne megmentenie, ha gazdasági befektetésről beszéljünk.

gyébként pedig az sem igaz, hogy folyamatosan működik, mert csak egy AZSz-t kell lekapcsolni a jobboldali kezelőpulton, és a TVC alaphelyzetbe (párhuzamos tengelyre a hmü.-vel) áll. Vészüzemmód. Az eredmény - némi túlzással - egy rohadt drága Szu-27-es. Ezt persze nem használják - vagy ki tudja...
Lehet, hogy vészüzem, de off design használható is talán. A kérdés az, hogy ha minden rendesen működik, akkor a repülésvezérlő rendszer miként tolerálja ez. Mert vészüzemben a pilóta nem kezd bele attrakcióba. Hazamegy leszáll. Az, hogy lekapcsolod, majd nekiállsz alap légiharc manőverekhez akkor azért már más tészta, mert ott aztán lehet minden.
 
Tudom!
Akkor ismét kérdezem: mi értelme van a TVC-nek egy harci gépen, ha az általa nyújtott lehetőséget nem lehet kihasználni a gyakorlatban?

És van olyan, mert a kopasz hadnagy repüli a 35Sz-t, de NINCS olyan oktatógép, amin megtanulná kihasználni a TVC-t! De nem is értem, ezt hogy gondoltad. Szerinted minden pilóta aranykoszorús 1. osztályú minősítéssel születik? De még ő sincs teljesen "kiképezve", hiszen nincs oktató és berepülő minősítése! Az, hogy valaki repülhet egy típust "érvényes vizsgája van rá", csak azt jelenti, hogy képes A-ból B-be elrepülni vele, szép napos időben. És ezt a "tudását" is újra és újra vizsgán kell bizonyítania. Ez még messze áll a "minden időben harcfeladatra bevethető" minősítéstől!

Hogy értsd a dilemmámat: megtanulsz vezetni egy kormányváltós Ladán. Aztán elmagyarázzák, hogy mi az az ABS, meg a a többi hárombetűs kütyü, és, hogy milyen jók. Aztán beültetnek egy korszerű utcai autóba. Amíg rá nem jössz, hogyan működik a botváltó, meg, hogy van 5. sebesség is, addig a sok modern hárombetűs teljesen fölösleges, mert úgyis csak 20 km/h-val fogsz gurulni. Nem lenne okosabb oktatóval venni pár órát?

Egyébként pedig az sem igaz, hogy folyamatosan működik, mert csak egy AZSz-t kell lekapcsolni a jobboldali kezelőpulton, és a TVC alaphelyzetbe (párhuzamos tengelyre a hmü.-vel) áll. Vészüzemmód. Az eredmény - némi túlzással - egy rohadt drága Szu-27-es. Ezt persze nem használják - vagy ki tudja...
Csak van nekik valami TOP Gun szerű iskolájuk. Meg Red Flag gyakorlatuk.
Bár néha én is úgy érzem, hogy ez az egész egy kirakat, a pórnép meg alig van kiképezve. Egy kiképzett pilóta többet ér, mint a repülőgépe. Többe is kerül. Mondjuk kétezer repórába.
 
Csak majd 100 db van nekik biztos csak kirakat egy halom hülyével aki le alig tud vele levegőbe emelkedni.Mennyit gondolkoztál ezen a hülyeségen?
 
Tudom!
Akkor ismét kérdezem: mi értelme van a TVC-nek egy harci gépen, ha az általa nyújtott lehetőséget nem lehet kihasználni a gyakorlatban?

És van olyan, mert a kopasz hadnagy repüli a 35Sz-t, de NINCS olyan oktatógép, amin megtanulná kihasználni a TVC-t! De nem is értem, ezt hogy gondoltad. Szerinted minden pilóta aranykoszorús 1. osztályú minősítéssel születik? De még ő sincs teljesen "kiképezve", hiszen nincs oktató és berepülő minősítése! Az, hogy valaki repülhet egy típust "érvényes vizsgája van rá", csak azt jelenti, hogy képes A-ból B-be elrepülni vele, szép napos időben. És ezt a "tudását" is újra és újra vizsgán kell bizonyítania. Ez még messze áll a "minden időben harcfeladatra bevethető" minősítéstől!

Hogy értsd a dilemmámat: megtanulsz vezetni egy kormányváltós Ladán. Aztán elmagyarázzák, hogy mi az az ABS, meg a a többi hárombetűs kütyü, és, hogy milyen jók. Aztán beültetnek egy korszerű utcai autóba. Amíg rá nem jössz, hogyan működik a botváltó, meg, hogy van 5. sebesség is, addig a sok modern hárombetűs teljesen fölösleges, mert úgyis csak 20 km/h-val fogsz gurulni. Nem lenne okosabb oktatóval venni pár órát?

Egyébként pedig az sem igaz, hogy folyamatosan működik, mert csak egy AZSz-t kell lekapcsolni a jobboldali kezelőpulton, és a TVC alaphelyzetbe (párhuzamos tengelyre a hmü.-vel) áll. Vészüzemmód. Az eredmény - némi túlzással - egy rohadt drága Szu-27-es. Ezt persze nem használják - vagy ki tudja...

A probléma az,hogy ha nem használja ki a TVC-t a pilóta akkor észre sem veszi,hogy van.Ha átültetsz egy SZU-27P-ből egy pilótát SZU-35Sz-be pár óra alatt megszokja a gép irányítását(a típusátképzés nem ezért tart sokáig).Túlmisztifikálod ezt a TVC-re képezzük ki a pilótát témát.

Bár ha ezt vesszük alapul az USAF-nál is mindenki barom mert nem tudják kiképezni F-22-re a pilótákat...
 
Na. Én meg a fullos pilótákról beszéltem.

Fullos pótájuk is van elég még ha nem os az optimális mennyiség.Oroszország(meg a világ nagy része)nem SZA,hogy több gépük legyen mint pilóta!Egyébként ha nagyon tudni akarod az USAF-nál is pilótahiány van és ez csak roaszabb lesz.
 
  • Tetszik
Reactions: ghostrider
Vagy félre értek valamit és tényleg olyan szinten vagyunk,hogy azt hisszük kizárólag az a fullos pilóta aki ki van lépezve bemutató repülésre?Ha igen akkor nem nagyon van értelme ennek a beszélgetésnek.
 
Igen, részben félreérted. De földközeli műrepülést és több olyan manővert, amit airshow-n látsz, azt külön gyakorolják. Sok légierőben ezért dedikált bemutató pilóta van.