A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

bocs, de nem ti vizionáltok itt a fórumon is támadó román hordákat a Nagyalföldön?
bocs, de nem ti viz

Szerintem adjál nekik még több időt várjuk ki türelemmel mi lesz a koncepció,nem lehet ilyen rövid idő alatt csodákat várni,ahogy @krisss is írta még ő előtte sem tiszta, hogy mi lesz a koncepció,én rólam aztàn nem lehet azt mondani, hogy narancs tálib lennék, de azt látom, hogy a Fidesz alatt elindult egy olyan haderőfejlesztés amely a rendszerváltozás óta az első program arra, hogy egy profi ütőképes haderőt hozzunk létre és 2016-óta folyó haderőfejlesztéstől nem lehet elvárni még, hogy minden tekintetben kiforrott strúktúrákat lássunk, nemcsak az idő rövidsége miatt,hanem annak következtében is, hogy a Magyar Honvédséget minden tekintetben újjá kell építeni, és ezzel együtt egy technológiai ugrást kell végrehajtani,olyan körülmények között, hogy szerintem még pl a NATO sem tudja, hogy akkor a hadseregeknek milyen képességeknek is kellene megfelelni.A lengyelekkel való összehasonlïtást és példálózást én például azért nem nagyon szeretem, mert egyrészt sokkal hamarabb kezdték el nálunk a haderőfejlesztést és ők soha nem hagyták úgy lerohadni a haderejüket mint mi,és ráadásul ők teljesen más típusú fenyegetésre készülnek fel...
Nem, erős tőlzással itt annyi történt,eddig, hogy berohantunk a cukorkásboltba, ami tetszett az levettük a polcról, a boltos meg megígérte, he veszünk citomot, meg cukrot, akkor felállíthatunk limonádéstandot a ház előtt...
Ha minden tekintetben újjá kell építeni, akkor miért nem a struktúra, átalakytásával kezdtük, ld 50 plusz tábornok, vízfej, létszámjiány usw, usw... komolyan azt hiszitek a többezer megélhetési katonával, akik eddig is odaláncolták magukat az íróasztalhoz, amit a padlóhoz csavaroztak, lesz változás? Baszus ti itt Maróth és tsai menedzselését istenítitek, mikor az elmúlt években többször 100 milliárdos fejlesztési pénzeket nem tudtak elkölteni, -ld 2017- etc zárszámadás, amiből minden katonát el lehetett volna látni végre megfelelő személyi felszereléssel piacról kb ,másfél év alatt.. de ezt senki nem tartotta fontosnak...
 
Én személy szerint nem vízionálok román-ukrán-szerb hordákat, de azért abban egyetérthetünk, hogy egyik ország hadereje sem az orosz déli hadseregcsoport színtjén van, és kimondva vagy kimondatlanul a magyar hadsereget jelenleg ezen országok(főleg a román, ukrán) hadereje ellen fejlesztik csak megjegyzem nagy a párhuzam ebben a tekintetben az 1920-as 30-as évekkel....
Sose értettem, hogy miért gond némelyeknek, hogy a fegyverkezéseink szempontjából a szomszédainkra figyelünk. Kire kellene figyelemmel lennünk? Bissau Guineára?
 
Én személy szerint nem vízionálok román-ukrán-szerb hordákat, de azért abban egyetérthetünk, hogy egyik ország hadereje sem az orosz déli hadseregcsoport színtjén van, és kimondva vagy kimondatlanul a magyar hadsereget jelenleg ezen országok(főleg a román, ukrán) hadereje ellen fejlesztik csak megjegyzem nagy a párhuzam ebben a tekintetben az 1920-as 30-as évekkel....
jahhh a Győri Program is mekkors siker volt... meg a jugoszlávok ellen készülődés, a Középgépipari Minisztériummal.
 
Nem, erős tőlzással itt annyi történt,eddig, hogy berohantunk a cukorkásboltba, ami tetszett az levettük a polcról, a boltos meg megígérte, he veszünk citomot, meg cukrot, akkor felállíthatunk limonádéstandot a ház előtt...
Ha minden tekintetben újjá kell építeni, akkor miért nem a struktúra, átalakytásával kezdtük, ld 50 plusz tábornok, vízfej, létszámjiány usw, usw... komolyan azt hiszitek a többezer megélhetési katonával, akik eddig is odaláncolták magukat az íróasztalhoz, amit a padlóhoz csavaroztak, lesz változás? Baszus ti itt Maróth és tsai menedzselését istenítitek, mikor az elmúlt években többször 100 milliárdos fejlesztési pénzeket nem tudtak elkölteni, -ld 2017- etc zárszámadás, amiből minden katonát el lehetett volna látni végre megfelelő személyi felszereléssel piacról kb ,másfél év alatt.. de ezt senki nem tartotta fontosnak...
Ha egyszer raersz, kerdezz majd meg egy jobb kiállású zsidolanyt Izraelben, aki volt katona, hogy ugyan mennyire elvezte az irodai aktatologato szolgalatat, meg a pocakosodo, malacfeju oregedo zsido tisztek tapizasait... bezony, nem egy ismerősöm volt ilyen.
 
Es az sem sikerül rosszul
Ja és hozzáteszem nagyon fontos, hogy a jelenlegi koncepció szerint a térségünkben nem támadó hanem védekező harcra építjük ki a hadseregünket, illetve arra hogy olyan erőt tudjon felmutatni, hogy semelyik környező államnak még csak eszébe sem jusson megtámadni minket, hogy ebből mi fog megvalósulni majd az idő eldönti...
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and Venom85

Hát nem a 44 db MBT lesz a visszatartó erő az tuti! ;)
 
Szóval abból messzemenő következtetéseket levonni a koncepció milyenségéről és távlati céljairól, láttál egy 10 perces pufogtatást ahol minden elérhető kerekes eszközre feltették a nem végleges fegyverzetű állományt úgy, hogy egyébként semmi plusz információt és kontextust nem adtak (ami szerintem nagy hiba volt) azért kurva nagy luxus.
Nem volt hiba.
Van témánk. :D
 
Hannibál akkoriban teljes összfegsverneminek számító harcot folytatott szóval nem annyira jó az analógia.

Ezért írtam, hogy az elefánt hátán harcolók nem voltak könnyű gyalogos katonák. Hogy volt neki minden, de önálló kategóriaként a páncélozatlan gyalogság nem a technika elengedése volt, hanem átgondolt koncepció alapján saját funkcióval rendelkezett.

Az én analógiámban az akkori mező, amin a csata lezajlott ma szétnyúlik akár 100 km hosszú frontszakaszra. Sok minden nem feleltethető meg direkt módon, de maga a szerep, hogy például a nehezebb kategóriákat bekerítsék és korlátok közzé szorítsák a mozgásukat, az megmaradt.
Ma például épp úgy csatadöntő szerepe lehet annak, hogy ha az ellenség páncélgránátos alakulatai túl mélyen behatolnak a területedre, akkor az oldalszárnyakat is támadni tud gyorsan mozgó -de nem feltétlenül agyonpáncélozott- erőkkel, mint amikor Hannibál nem csak frontból tudta feltölteni a rómaiakkal szemben a harcmezőt, hanem az oldalszárnyuk ellen is helyezett el támadókat.
 
értem, szóval majd gomvhoz varrjuk a kabátot?
Elérhető anyagént böngészd végig a magyar cikekket a KL-koncepcióról - "óccó katonát akartunk" -megoldjuk okosba. olyan is lett, erre előszedik megégyszer... csak nem kifogyott az államkassza, vagy a sereg olyan gerinctelen, hogy ha a Vezérlő Tábornok felől érkezik valami, bármi hülyeséget bevállalnak, szó nélkül nyomatva a "Bácsboborján és környéke kistérség mehatározó hadereje leszünk" bullshitet, Romulusszal az élen, aki átment bólogató tacskóba az autó kalaptartóján, legfontosabb gondja, hogy hol lehet még helyet találni az egyenruháján valami felvarrónak...
Még dél sincs, de te már full részeg vagy. Ember! Egy kis méltóságot már! o_O
Ez a mértéktelen utálkozás, előbb utóbb gyomorfekélyt fog okozni. Ez nem baj, de inkább a macskádra haragudjál. Otthon.

Annyit még hozzátennék, hogy az "óccó katonát akartunk" koncepciónál még az "óccó"-ra sem volt pénz. De ugye drága katonát nem lehet "csinálni", ha az "óccó"-ra sincs.
Mindez azért vicces, mert folyamatosan azt böfögöd ide nekünk, hogy minek költenek a haderőre.
 
Egyettértünk csak ugye nem mindegy, hogy az orosz haderőre készülünk fel vagy románra...
Mert az orosz haderő szomszédos?
A szomszédokon kívüli szövetségi érdekekért pont csak annyira kell készülnünk, amennyire az szövetségi elvárás -hamáregyszer...- és amennyire erejéhez képest a többi tag is készül.
 
Szóval abból messzemenő következtetéseket levonni a koncepció milyenségéről és távlati céljairól, láttál egy 10 perces pufogtatást ahol minden elérhető kerekes eszközre feltették a nem végleges fegyverzetű állományt úgy, hogy egyébként semmi plusz információt és kontextust nem adtak (ami szerintem nagy hiba volt) azért kurva nagy luxus.
pozitivakat is...
 
Nem, erős tőlzással itt annyi történt,eddig, hogy berohantunk a cukorkásboltba, ami tetszett az levettük a polcról, a boltos meg megígérte, he veszünk citomot, meg cukrot, akkor felállíthatunk limonádéstandot a ház előtt...
Ha minden tekintetben újjá kell építeni, akkor miért nem a struktúra, átalakytásával kezdtük, ld 50 plusz tábornok, vízfej, létszámjiány usw, usw... komolyan azt hiszitek a többezer megélhetési katonával, akik eddig is odaláncolták magukat az íróasztalhoz, amit a padlóhoz csavaroztak, lesz változás? Baszus ti itt Maróth és tsai menedzselését istenítitek, mikor az elmúlt években többször 100 milliárdos fejlesztési pénzeket nem tudtak elkölteni, -ld 2017- etc zárszámadás, amiből minden katonát el lehetett volna látni végre megfelelő személyi felszereléssel piacról kb ,másfél év alatt.. de ezt senki nem tartotta fontosnak...
Csak a saját nevemben beszélhetek én tőlem távol áll, (már csak a személyiségemből adódóan is) hogy bármit kritika nélkül csodálnék, és az is tény, hogy jó pàr olyan területet látok amit így én innen a fotelből abszolút laikusként máshogy csinálnék,de kettőnk között az a különbség, hogy én majd kb 2030-l fogok mérleget vonni a haderőfejlesztés eredményességét illetően.
 
Itt most a lengyel vs magyar hadsereg közötti összehasonlításra utaltam...
Lengyelek sem csak az oroszok ellen fegyverkeznek. Illetve nekik az orosz az a belorusz-orosz kapcsolatok és szövetség miatt szomszédos haderő, sőt ott van Kalinyingrád is. De méretükből fakadóan sem a baltiak, vagy a tótok a geopolitikai kihívás.
 
Csak a saját nevemben beszélhetek én tőlem távol áll, (már csak a személyiségemből adódóan is) hogy bármit kritika nélkül csodálnék, és az is tény, hogy jó pàr olyan területet látok amit így én innen a fotelből abszolút laikusként máshogy csinálnék,de kettőnk között az a különbség, hogy én majd kb 2030-l fogok mérleget vonni a haderőfejlesztés eredményességét illetően.
Hat én azert 2024 körül már elvárom, hogy látható haladas legyen, még ha csak kicsiben is, pl. addigra lesznek Lynxek, hk, Millenium stb.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány