Nos ez nem teljesen igy volt , csak utána kell olvasni a Magyar Vöröshadsereg Északi hadjáratának , ott azért volt egy kis anyagmozgás , és szervezés is - a francia tábornokok megcsak bámultak ,---Konkrétan a Miskolci csatát javaslom olvasásra.
Nos úgy látom kevesen tudnak valamit is a Miskolci csatáról - pedig katonai szakmai szempontból érdekesebb és összetettebb volt mint akár a 1941-es Gyors-hadtesti , akár a Doni szereplésünk.
Ez egy előre törő ellenség megállítása , majd ellentámadásban való felmorzsolása volt - a lentitől részletesebb anyagok is vannak mint "Miskolci pofozó gép" stb
1919 áprilisának második felében, a románok előretörését követően megindult az új csehszlovák támadás is. Ez utóbbi célja az volt, hogy még beljebb nyomulva a megnyomorított Magyarország belseje felé, elérjék az Északi-középhegység déli szélét. Ezáltal ugyanis a csehek kész helyzet elé állíthatták az új határokat megállapító békekonferenciát és elérhették, hogy eddig is döbbenetes mértékű területi nyereségeiket még tovább gyarapíthassák. Az április-májusi előre nyomulásuk során a csehszlovákok elfoglalták Kárpátalját – ezáltal összeköttetésbe lépve a románokkal –, Abaúj-Torna és (kicsi híján) Zemplén megye maradékát, valamint Borsod északi felét is. Csehszlovák megszállás alá került a megyeszékhelyek közül Sátoraljaújhely és Miskolc, valamint egyre fenyegetőbb közelségbe kerültek Eger városához. Salgótarjánt (mely ekkor nem volt megyeszékhely, de megtartása mégis stratégiai fontosságú volt) elszánt harcok árán, a helyi munkásság segítségével sikerült megvédeni.
A magyar támadás Miskolc visszafoglalására május 20-án indult meg – ezt szokás az északi hadjárat kezdő dátumának tekinteni. Kerekes József alezredes vezetésével a (főként üzemi munkásokból) sebtében összeállított hadosztály május 21-ére visszafoglalta Miskolcot a csehektől. Az első világháború lezárulta óta alighanem ez volt a legerőteljesebb saját kezdeményezésű magyar támadó hadművelet. A miskolci győzelem, majd a város megtartása (mert a csehek megpróbálkoztak a kulcsfontosságú város újbóli elfoglalásával) és Salgótarján megvédése vetette fel az ötletet, hogy a fő ellenségnek tekintett románok helyett – akik a Tiszánál álltak meg – előbb a kevésbé jól szervezett csehszlovák csapatokat próbálják meg kiűzni a Felvidékről. Noha a csehszlovák haderő is túlerőben volt, a hosszan elnyúló csehszlovák frontvonal egy adott szakaszán indítandó koncentrált támadás a siker reális reményével kecsegtetett. Ráadásul az utóbbi néhány hét alatt az újabb magyar munkás ezredek a korábbiakhoz képest már jelentős fejlődést mutattak nemzeti öntudat, szervezettség és fegyelem tekintetében, így már jóval komolyabb katonai alakulatokká is váltak. Segítette a magyar csapatok északra csoportosítását az a (helyes) feltételezés is, hogy a jugoszláv és francia erők nem fognak délről támadást indítani.
A Magyar Vörös Hadsereg általános északi offenzívája május 30-án indult meg. Az „északi-„ vagy „felvidéki hadjárat”-nak nevezett offenzíva tényleges vezetője – vezérkari főnökként – Stromfeld Aurél volt, aki alighanem az egyik lehető legalkalmasabb volt e feladatra. A hadjárat célja a cseh és a román intervenciós seregek különválasztása volt, valamint az, hogy északkeleti irányban előrenyomulva megteremtsék az orosz Vörös Hadsereggel való kapcsolatfelvétel lehetőségét. A katonák lelkesedésének, Stromfeld tehetségének, valamint a sok hivatásos tiszt szakképzettségének köszönhetően, az északi hadjárat meglepő sikereket ért el.
A magyar csapatok az Ipolyon, a Dunán és a Sajón átkelve már az első napon elfoglalták Ipolyságot, Losoncot, Párkányt, Szikszót és Putnokot. Május 31-én heves harcok árán foglalták vissza Rimaszombatot és Edelényt. A váratlan támadás elől az ellenség több helyen értékes hadianyagot hátrahagyva menekült. Június 1-jén a magyar csapatok átkeltek a Hernádon, északi irányban pedig megállás nélkül nyomultak előre Kassa felé. A támadás a Garam mentén is lenyűgözően alakult: ugyanezen a napon a front nyugati részén elfoglalták Lévát. Az Érsekújvár elfoglalására indított páncélvonatot ugyan a csehek a vasúti híd felrobbantásával megállították, azonban a helyi lakosság fenyegető hangulata miatt sietve kiürítették a várost, ahova a Magyar Vörös Hadsereg június 3-án vonult be. Június 4-én ismét magyar kézre került Gönc, 6-án Sátoraljaújhely és Aranyosmarót. Szintén június 6-án foglalták el kemény harcok árán Kassát. Ezalatt más magyar csapatok hegyeken átkelve, győztesen vonultak be Zólyomra és Tiszolcra június 7-én. Az ellenség harckészsége a Kassától északra lévő frontszakaszon végképp megtört, így a magyar csapatok gyakran harc nélkül, vagy a helyi lakosság aktív segítségével foglalták vissza az újabb területeket. Június 9-én vonultak be Eperjesre és Homonnára, 10-én pedig Bártfára, melynek környékén elérték a történelmi országhatárt és egyúttal elvágták a Kárpátalját megszálló csehszlovák erőket. 10-én felszabadult Rozsnyó is. A Magyar Vörös Hadsereg lényegében két hét alatt elérte sikerei tetőpontját. A felszabadított területeken előkerültek az addig a padlásokon rejtegetett magyar zászlók, és a magyar lakosság örömmel fogadta a bevonuló katonákat, aki pedig tudott, csatlakozott a Felvidéket felszabadító hadjárathoz.
