A modern és professzionális haderő fejlesztése egy dolog, a háború véres rögvalósága pedig egy másik dolog.
A holnap korszerű, profi (magyar) hadseregében semmi keresnivalója nincs a T-72-nek, ahogyan a T-55-nek vagy pláne a T-34-nek sem. A lehető legfejlettebb és a haderő egészébe (valamint a NATO rendszerébe) legjobban integrálható fegyvereket, fegyverrendszereket és kiegészítő felszereléseket kell beszerezni, ennek használatára pedig jól fizetett, profi katonákat kell kiképezni és szolgálatban tartani. Ebben a szemléletben egyértelmű, hogy a minőség szempontja az elsődleges, soha nem a mennyiségé. Egy ilyen elvek mentén felépített haderő önmagában is kellő elrettentő erőt képvisel, szükség esetén pedig gyorsan reagál és sebészi pontossággal dolgozik a saját veszteségek minimalizálása mellett. Hogy ilyen haderő kiépítése és fejlesztése a cél, az aligha lehet kérdés!
Viszont látni kell, hogy ha a Kárpát-medence térségében egy Magyarországra is kiterjedő háború robbanna ki (legvalószínűbben, -bár szerencsére most azért elég kis eséllyel- etnikai törésvonalak mentén), akkor azt nem csak az érintett államok (profi) hadseregei vívnák meg egymással, hanem jelentős részben a szóban forgó területek lakossága, mégpedig olyan eszközökkel, amik a kezük ügyébe kerülhetnek. A délszláv háború harcaiban még aktívan szerepelt a PPS, de jobb híján akár vadászpuskákat is használatba vettek. Utóbbiak a koszovói UCK arzenáljában is feltűntek. A boszniai háború elején nem egyszer megtörtént, hogy három bosnyák harcos egy gépkarabéllyal indult harcba. A horvátországi háború kezdetén a horvátok két kézzel kaptak még a T-34-esek után is, mert semmiféle páncélos technikájuk nem volt. (És hasznát is vették akár az ilyen régi vasaknak is, pl. Szentlászló kiürítésekor.) Szíriában, ahová azért dől a fegyver a környező országokból éppúgy, mint a nagyhatalmaktól, a mai napig nem számít ritkaságnak az aktívan szolgáló T-55. Ha ne adj' Isten egyszer nálunk is hasonló harcok kezdődnek, akkor a fenyegetett helyzetbe került százezrek számára azok a harmad-, sőt huszadrangú fegyverek is a túlélést jelenthetik, amelyekre egy profi hadsereg érthető módon és teljesen jogosan már rá se nézne. Ez az a szempont, amely szerint nagyon is lenne értelme számos elavult haditechnikai eszköz, nem csak a T-72-esek, de akár a T-55-ösök lekonzerválásának is. A délszláv háborúban nem egy falu úszhatta volna meg az etnikai tisztogatást pár ilyen ócskavas segítségével. Hazai példa: 2006 őszén valószínűleg a legprofibb rohamrendőrökben is megfagyott a vér, amikor egyszer csak megindult feléjük az a bizonyos T-34-es. Egy baltás, szamurájkardos, vadászpuskás falusi milícia (rablóbanda, halálosztag) ellen a T-72 overkill kategória lehet. Ha elérhető.