Beszélgető

Mi a fasz az avatáros megint.
OFF
A képemre gondolsz?
Ő Lalu, az egykori tevém. Egyszer 3 napig tevegeltem a sivatagban. Az első nap végére rájöttem hogy hülye ötlet befizetni erre a hosszú túrára, mert totál kikészített ez a dög! Állandóan hátra hajolt és belém törölte taknyát-nyálát. Kb. sosem akart arra menni amerre kellett volna - nem győztem rugdosni, mert kb csak abból értet. A teve nem egy okos állat - az biztos! Nap végére meg úgy tudtam csak járni mint egy körző. Sajnos a sivatagból nem tudsz csak úgy visszajönni, szóval végig kellett csinálni. Az éjszakai ég nagyon szép a sivatagban csak k. hideg van - a földön aludtunk egy takarón hálózsákban...
Be értünk egy sárkunyhós faluba, egyből egy csupor vizet hoztak, ahogy sivatagi népeknél szokás. A gond az volt, hogy láttam hogy abból a kis medencéből merték, amiből az előbb még a tevék ittak. Mivel nagyon bunkó dolog lett volna nem elfogadni (alán el is ástak volna érte egy bűne mögé :p) így ittunk belőle. Több heti non-stop hasmenés után már mindegy volt - azért túléltük... :)
(Ez most nem vicc: tényleg voltam ilyen túrán...)
ON
 
Most dicsekszel vagy panaszkodsz? ;)
 
Ez nagyon jooooo :cool: :p
 
Szó szerinti fordításban a mirotvorec az béketeremtőt jelent (Peacemaker), de a békefenntartókra is használják lásd a karabahi orosz békefenntartó misszió. Az egész ukrán Mirotvorec honlap meg amúgy kb egy ilyen frusztráltsági lista, ahol felsorolják azokat a híresebb személyeket, akik bármilyen olyat nyilatkoztak, ami potenciálisan negatívan mutatja be Ukrajnát. Lásd az öreg Kissinger, aki azt merte mondani, hogy lehet a békéhez egy-két területet fel kéne adni
Azért tegyük hozzá, néhányan a listáról elhaláloztak, és nem végelgyengülésben vagy rákban.
Pl D. Dugina, vagy O. Buzina ukrán újságíró, akit napokkal azután lőttek szitává, h a Mirotvorecre felkerült a címe. Vagy a korrupcióellenes csaj, akit savval öntöttek le, és egy sor műtét meg egy hónap után halt bele a sérüléseibe.
 
Ma csak igy telefonrol. Kis index anyazas, bar ez nem is annyira Index, mint Business Insider. Szoval mai cikk: Oroszország...

OK, Oroszorszag epp a csod fele.tart, es mindenki menekul, amihez nekem nincs hozzafuzni valom, de: ha csak az ertelmiseg, aki mellesleg vagyonos (!?l) menekul el, akkor hogy a feszkesben jelentkezik ez az IPARI munkaero hianyaban? Most vagy az orosz ipar csak felsofoku vegzettseggel alkalmaz sormelost, vagy a sormelosok kedvenc hobbija az egyetem. Ráadásul ezek az emberek meg meg is gazdagodtak a munkajukbol. ;) Na a többi ellentmondas felfedezeset a publikumra bízom.
 
Na úgy tűnik valakiknek a bögyébe kerültem és a vatnyikok vatnyika lettem olimpiai bajnok szinten :D
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Szard le!
"S hogy mit kaptak cserébe? Egy szép hivatkozást. Idézem: „Gulyos Márton (sic!) politikai aktivista szerint, ha egy tagállam a felszínen demokráciának tűnik, melyben például vannak általános választások, attól még a gyakorlatban lehet elnyomó rezsim.” Jól látják, igen: Gulyás Márton belerúgott a kedvükért kettőt a hazájába, ők meg a nevére sem tudtak ráguglizni cserébe. Mert ennyit ér, ennyire fontos a külföldnek Magyarország."

Azt hittem Veled lehet értelmesen diskurálni a világ nagy dolgairól

Ezen a részen hangosan felnyerítettem.

Azért az elég nyílvánvaló kell legyen neked is, hogy egy olyan trolllal diskurálasz, aki ugyan tartalmat is hoz, de attól még marad az, ami: egy agent provocateur.

Megvan az ilyenek helye is a Nap alatt, csak nem kell őket etetni. Sem képletesen, sem szó szerint.
 
Na, ezek aztán végképp off lenne ott @Mark1993

Mit szeretnél nyomatékosítani ezzel a He ? szócskával ? Érvek, érvelés hiányában marad az indulatszó ?
Értetlenségemet, hogy mit is akarhattál azzal.

Neked miért vérzik Magyarországról a szíved a Malvinas / Falkland hovatartozásáért ? o_O
Tegyük fel, a britek a háborút elveszítették volna, vagy a közeljövőben gazdát cserél, akkor az milyen érzelmeket, indulatokat fog kiváltani belőled ?
Nem tudom miért, de neked valamiért nagyon érzékeny ez is, úgy, hogy a világ végén fekszik az a szeles, fagyos, kopár, és mit érő szigetecske.

Semmi személyes, de: none of your business :)

Történelmileg elfogadott tényként a nevezett szigeteket 1520-ban fedezte fel Esteban Gómez portugál hajós
Francokat. Az első BIZONYÍTOTT felfedező brit volt 1690-ben.

mégis a Talibánt, egy sokadrangú és nagyszájú afgán csoportosulást tették a felelőssé
Minekután mintha ők 'fogadták volna be'

Szabad kérdeznem, az Iraki háború megindításáról mi a véleményed ?
Hogyne. Meg kellett lennie. Az más kérdés, hogy jobban is meg lehetett volna indokolni.

Ez meg nem viszi előbbrébb a fórumot, csak a beszélgetést elkanyarítod, és a diskurzust teszed tönkre.
Én?? Bakker. Olvasd már vissza, hogy kik vitték félre, jöttek a témába nem vágó hülyeségekkel.
Minden egyéb nélkül /max egy vicces mondat volt előtte/ betettem A Sevastopol-t érő hírrel kapcs egy másikat.
 
A none of your business / FRANCOKAT / Meg kellett lennie ezek megint azt jelzik, hogy objektív érved az nulla, helyette csak dúl benned a nem is tudom milyen hátterű (de nem is az én bajom ez) frusztráció.

Túltolod a cosplay-t, hogy angol szófordulatokkal élsz magyar fórumon :D

A "FRANCOKAT" hozzáállásodra ez a cáfolatom:

Map_of_America-Ribero_%281529%29.jpeg

I. de Sanson néven szerepel a Malvinas.

Ezt a térképét a Kongresszusi Könyvtárban őrzik, független forrásként, és nem is az Argik fabrikálták :cool:

Van olyan érzésem, hogy a világ legfeleslegesebb dolga veled vitatkozni, mert semmi realitás nincs nálad, csak érzelemből meg anglofíliából meg ruszofóbiából irkálsz, nem pedig értelemből.

A 2003-as Iraki háborúnak miért is kellett megtörténnie ? Szaddám az mivel érdemelte meg azt, amit kapott végül is, addig a Szaúdiak meg USA és Brit háttérrel

- a kedvükre nyomhatják el az országuk lakosait,

- az államvallásuk is maga az Iszlám legszélsőségesebb irányzata,

- burjánozhatnak a vallási szélsőségek,

- uszíthatnak,

- szponzorálhatják a terrorizmust,

- politikai gyilkosságokra adhatnak utasítást

És ami Irak helyén mi maradt ?

Te kritika nélkül beveszed a Brit és USA álláspontot, és még háborús héja is vagy.

Mondjuk ez nem az én bajom, mindenki maga döntse el a fórumon, hogy mennyire szimpatikus az az eszmeiség, amit ekkora lelkierővel védelmezel.
 
Nem az érveim nullák, hanem nem gondolom, hogy bármilyen érzelmi kötődésemet ezen a fórumon kellene magyaráznom.

Így sem egyszerű vkivel vitatkozni, ha egyre újabb és újabb, az eredeti témához nem is kapcsolódókat hoz be.
Most meg SA...

Mivel érdemelte ki? Kérdezd meg a kurdokat, kuwaitikat, irániakat, irakiakat...
Nem kellett volna megtörténnie, ha id.Bushék nem állnak meg az előző Öböl hb-ban a vége előtt.
Akkor kellett volna befejezni.

Egyébként meg egyáltalán nem kritika nélkül veszem be. Pontosan tisztában vagyok a baromságokkal.
De ez olyan, mintha Boki mondaná, hogy Putler egy szar-szemét-szar-alak.
Szerintem ne várj erre :D
 
Ergo szerinted hiaba tolod a brit oldal hireit es simogatod az ulkranokat, attol meg ok meg „szar-szemét-szar-alak“-ok… oke, ezt igy el tudom fogadni es jobban megertem az itteni tenykedesed.
 
Soha nem mondtam, hogy nem azok.

Ertem. Tehat szerinted is „szar-szemét-szar-alak“-ok a britek es az ukranok, de ettol meg azt az oldalt erzed magadenak es azzal azonosulsz.
Nnnnna, latod ez tiszta es egyenes beszed toled. Igy kell ezt csinalni. Siman meg is tudom erteni, en a magam reszerol a Waffen SS-t kedvelem… monnyuk ez nalunk csaladi dolog… :D
3PKIdu.gif
 
Nyilván nem britekre értettem, hanem az ukránokra
johnny-english-rowan-atkinson.gif