Szerintem nem lesznek, senkinek, max. ilyen egy éves periódusok lehetnek amivel nem lehet előre tervezni. Van erre valamilyen szabály, hogy a havi működési költségeket az előző költségvetés az előző költségvetés 1/12-nek megfelelő összegből lehet fedezni, és rémlik mintha szigorodna, fokozatosan egyre kevesebb lenne a lóvé, hogy megegyezzenek. Viszont az a korábbi költségvetés ettől még szűnik meg, megy, az elindított programokat ki kell fizetni, kb. 2023-ig még jön ebből a della, mert a programoknak, kifizetéseknek egy átfutási ideje.
Ezzel első blikkre mi is marha rosszul járunk, viszont a gyakorlat kicsit árnyalja. Az ejus pénz nem manna, hanem az eju által meghatározott programokra lehet igényelni. Nem is mindenhova, csak a leszakadt régiókban, Budapest és környéke ezért pl. alig kaphat. A pályázható programok jó része meg értelmetlen baromság és csak papíron növeli a gazdasági teljesítményt. Kedvencem a határmenti túrizmus fejlesztése, vagy valami ilyesmi. Abból az ukrán-magyar határon épül majd egy turista kilátó, meg egy vendégváró ahol tableteken bemutatják a falu történetét egy klimatizált kiállításon. Mert erre lehet költeni. A határmenti zsákfaluban, ahol amúgy 99% a munkanélküliség.
A másik része meg... jó részét így sem mi kapjuk, hanem szépen visszamegy nyugatra. Most azt hiszem Debrecenben van, hogy a BMW gyárhoz építik a vasúti infrát. Szóval, lehívjuk az infra EU-s alapból, aztán megbízzuk az osztrák Strabagot, meg a német Siemenset, hogy építsen nekünk szép vasutat, meg szép új vonatokat a németek új autógyárához. Kifizetjük nekik a dellát az EU maniból, az megy vissza szépen nyugatra. Oké, itt is lesz egy új vasút, szép új vonatokkal, meg papíron megjelenik a GDP-ben az itteni leányvállalat építőipari teljesítménye, de a pénz maga megy vissza és
Ez egy teljesen korrekt win-win rendszer volt eddig, erről szól a konvergencia alap, ki van számolva, hogy a gyengébb, kiszolgáltatott gazdaságokat az erősebbek felhúzzák, adott pénzügyi mutatók szerint, cserébe pedig megkapták a védtelen piacot és olcsó munkaerőt. Ez a deal, erről szól a konvergencia alap. Aztán most úgy rájöttek nyugaton, hogy mennyivel jobb lenne, ha csak az előnyöket kapnák, nincs vám, nincs piacvédelem, nincs annyi szakszervezet és olcsóbb a melós is. Hopsz, nem tiszteled a buzijogokat.
Nem véletlen, hogy a németek a jogállamisági hisztiben alapvetően nagyon kussolnak és közvetítenek. A külker 30%-a velük van.. és nem csak a lengyel gazdák nem fognak agártámogatást kapni, hanem a franciák sem, ők pedig nem olyanok, hogy kussolva maradjanak.