<i>"Horthy-ban csak a gyenge kezű vezetőt látom, az elrettentő példát, aki képtelen volt egy fegyelmezett államrezont megteremteni, pedig húsz éve volt rá, így az első komolyabb krízishelyzetben kicsúsztak a keze közül az események és ebbe az ország lakosságának tizede belepusztult"</i>
Na igen... Aki Horthy-val, meg a korszakkal kapcsolatban odahány valami ilyesmi salakot, mint tény, az eléggé bátor.
Pl. mennyivel lett volna több áldozat, ha először a németek mennek végig rajtunk a románokkal karöltve, és csak utána a szovjetek, szintén a románokkal karöltve?
...
Utólag eléggé nagyképű dolog kijelenteni, hogy ha így vagy úgy tesz, akkor kevesebben halnak meg... Mást lehetne kritizálni, pl. a szlovákok elleni háborút vagy Jugoszlávia elárulását, de azért azt is csak óvatosan javasolnám.
Zotyek78
Úgy gondolom, nincs igazad.
Sokat elárul egy ország jelleméről, hogy háború és béke kérdésében mi alapján dönt.
Például, az alapján dönt-e, hogy:
- az adott országgal baja van-e/nincs baja,
- az adott országot érdemes-e megtámadnia/nem érdemes.
Vagy az alapján dönt, hogy:
- latolgatja, hogy melyik szövetségi rendszer lesz a várható győztes (anno Hitler tűnt erősebbnek, most a NATO), és annak oldalára áll,
- a szövetségi rendszer keretében úgy gondolja muszáj megtámadnia bárkit, akit a szövetségi rendszer ellenségnek tekint, mert ha kilógnak a sorból, akkor büntetésből végigmennek rajtuk.
---
Pozitív példaként álljon itt a kis Szerbia esete, aki a most következő háborús konfliktusban Oroszország oldalára áll majd. Nem azért, mert Oroszországot erősebbnek tartja a NATO-nál, hanem azért, mert tudja, hogy Oroszország oldalán a helye. Vállalja mindezt azon az áron is, hogy tudja, hogy ezért az USA/EU végig fog rajtuk menni...
... és éppen ezért, ha győznek, büszkén győznek majd, ha pedig veszítenek, emelt fővel veszítenek.
---
Rátérve Horthy-ra. Én személy szerint büszke lettem volna Magyarországra, hogy ha a Don-kanyarnál értelmetlenül meghalt 200 000 katonánk inkább egy Hitler elleni küzdelemben lelte volna halálát. Mert akkor bátran kiállhatnánk a világ elé, hogy lám mi vállaltuk a küzdelmet (a megszálló) Hitler ellen, és még ha nem is győztünk volna önerőből (csak az SZU segítségével), de semmilyen indokkal nem lehetne most ránk sütni az "utolsó csatlós", Holokausztban bűnös stb. bélyegét. Nem lennénk háborús vesztesek, háborús bűnösök, akiknek a mai napig, sőt ki tudja meddig még, vezekelniük kell.
Ezen szempontok szerint a Horthy-féle politika csúfos kudarcba torkollott, amelynek azonban nem valami véletlen szerencsétlenség, hanem jellemhiba volt az oka. Magyarország politikája anno már a mondandóm elején felvázolt, rendkívül egyszerű kis jellemteszten megbukott. Ennek következménye volt a háborús vereség, és a háborús bűnös ránksütött bélyege.
Nagyon remélem, hogy Magyarország ugyanezt a hibát nem követi el mégegyszer. A történelem pontosan ugyanezt a döntési helyzetet fogja elénk állítani, mindaddig, amíg nem tanulunk belőle. Nem fog engedni minket továbblépni a történelem, mindaddig, amíg ugyanebből a döntési helyzetből sikeresen nem vizsgázunk.
A győzelem legfőbb titka nem valamiféle "magyarság tudat"-ban keresendő, hanem ott kezdődik, hogy:
1) nem támadunk meg olyan országot (még szövetségi rendszer keretében sem), amellyel Magyarországnak egyébként nincs baja,
2) akkor sem támadjuk meg a szóbanforgó országot, ha ezért az "engedetlenségért" (a "szövetségeseink") büntetésből végigmennek rajtunk,
3) akkor is kiállunk egy ország mellett, amelyiknek szerintünk igaza van, ha ezért büntetésből végigmennek rajtunk.
Ha ezen egyszerű feltételeknek (mondhatni "jellemtesztnek") megfelelünk, akkor csak két lehetőség van: büszkén győzünk, vagy emelt fővel veszítünk. Viszont utolsó csatlósok, háborús bűnösök nem leszünk soha.
