Ezek teljesen jogos észrevételek, csak az a baj nem tudjuk az igazat. Ami részben még nincs is, mert csak a jövő év végére lesz megvalósíthatósági tanulmány.
Az, hogy az EU betesz 2,3 milliárd ojrót, az arra mutat, hogy nekünk alkalmasint elég olcsó lesz, lehet hogy így megéri.
Nincs itt még valós döntés, ez csak a szándéknyilatkozat szint.
A többire meg lehet totózni, egyelőre.
Max. a vezeték lesz olcsóbb.
Az áram ami rajta jön, az mitől lesz?
Nem látjuk azt, hogy mi alapján lesz képezve az áram ára egyelőre.
Miért adná olcsó az azeri az áramot, ha TTF ár alapján maga az alapanyag egy része is drágábban eladható lenne, ahova van távvezetéke?
Ember! Hagyd már abba a fejen pattogást - már megint.
Milyen single source függésről beszélsz?
A vezeték egy pontból indul és itt ér véget. Te ezt minek hívnád?
Egyrészt, ez a magyar igényeket csak töredékében képes kielégíteni. Ezzel nincs helyettesítve sem P2, sem semmilyen egyéb forrás sem. Ráadásul - bár több forrásban is megnéztem - egyáltalán nem egyértelmű, a vezeték kapacitása sem. A legtöbb helyen 1GW van írva, de az általad említett 3GW-ról, de a 4-ről is olvastam. Azonban ez több ország közös projektje.
Ha csak 1GW kapacitás érhető el ennyiért akkor csak MÉG SZARABB az egész.
Egy valag pénzen ennyi lehet az import csúcs? Ráadásul, ha ottani napáramot jelenten ez az egész, akkor kösz, lófasz, mert az import csúcsa az esi csúcs, amikor ott már sötét van...
A beérkező energián is több ország fog osztozni. Maguk a románok is komoly mennyiséget fognak belőle felhasználni, de szerintem a Balkán többi része is fog belőle kapni. Vegyük csak a szerbeket. Ők is azonnalra át tudnak venni egy csomó áramot. Már a P2-be is be akartak szállni. Ha jól gondolom, akkor itt közös projektcég fog erre létrejönni, ami annak ad el áramot, akinek akar.
Tehát? Kurva drágán épül vezeték, picsányi kapacitással, ami egy forrásból hoz áramot.
Vastaps.
Maga a projekt nem hülyeség. Mert egy nagyfeszültéségű vezetéket szerintem sokkal egyszerűbb telepíteni, mint egy gázvezetéket. Ráadásul a hosszú szállítás ebben az esetben nem csak hátrányként szerepel. Mert ugyan biztosan brutális lesz a veszteség, azonban ne feledjük, hogy milyen kiegyenlítő hatása is lehet.
A nagy távolságnak időjárási és földrajzi kiegyenlítő hatásával is érdemes számolni. Ha a szélerőműveket kiegészítik PV-vel, is akkor összességében pont a nagy távolság miatt a hazai megújulók komplementere is lehet.
Amikor pont csúcsfogyasztás van, akkor max. azeri gázerőmű termelhet rá. Biztos olcsó lesz...
Semmilyen single source függésről nincs szó.
Ezt kérlek gondold át újra, mert ennek mantrázása elég vicces.
Onnan indul, ide jön.
Ráadásul ha az EU beletol egy jelentős mennyiséget, akkor nekünk nem kell.
Remek, a 7 mrd helyett csak 4 mrd lesz...
Hogy pénzben mennyi fog ránk esni, nem tudom, de biztos, hogy sokkal kevesebb, mint amennyit a Paks 2 teljesítmény arányában fizetünk.
És mennyivel drágább lesz az áram?
Tranzitdíj, mennyi egy ilyen rendszer karbantartása az EGY HELYEN levő atomerőművel szemben?
Hát az áram ára mennyi lesz benne?
Ez méregdrága tűzoltás, ahol lehet, hogy leég még a fél ország majd ettől.