Szerintem simán megteszik.
Konkrétan megnevezett, lajstromszámozott, és tényállással leírt esetet a kérek az ilyen alapon bebörtönzött / meggyilkolt kisemberekről, a "szerintem simán megteszik az ilyent" érvelés az semmit nem bizonyít, puszta spekuláció.
A csírájában akarnak elfojtani mindent ami a hatalom akaratával ellentétes.
A világtól ténylegesen elzárt országban, mint amilyen mindmáig Észak-Korea, ott "működik" is. De még a Kínai Népköztársaságban, Albániában, és Romániában is próbálkoztak ezzel, 1989 előtt, és részlegesen bejött, az más, hogy idővel nullázták a rendszert, és azóta hol részleges nyitás, hol meg teljes rendszerváltás történt.
És még Kelet-Németországot is vaskézzel irányították.
Az a vicc, hogy ehhez képest még Szovjet-Oroszországban is sokkal több szabadsága volt a kisembernek.
A rendszerváltás óta meg Oroszország nyitott, és átlagos ország, a World Wide Web technológiai forradalmának nem tudott ellenállni, és a 2014-es, a háborúhoz vezető politikai lépések ellenére továbbra sem húzták fel a vasfüggönyt / a tűzfalat, sem fizikálisan, sem virtuálisan.
Milyen diktatúra az, ahol lehet használni a Facebook-ot, az Instát, a Twittert, a YouTube-ot, és sok más Nyugati közösségi média platformot ? Próbálkoztak Yandex-el, meg VKontaktéval, de azok valamiért nem lettek alternatívái ezeknek a Nyugati internetes oldalaknak.
Amúgy nem csak Oroszországban próbálják elérni, hol finom, hol buta eszközökkel, hogy a nép, a kisemberek, a köznapi életüket élő átlagemberek minimum kétharmada, de inkább 75 %-a a hatalom hivatalos álláspontját visszhangozza, hanem még a Nyugaton is.
Szerintem Magyarország sokkal szabadabb hely mint Oroszország.
Kapaszkodj meg - kivételesen ebben az egyetlen egy dologban egyetértünk. Tovább megyek, még globálisan is a ténylegesen szabad országok közé tartozik Magyarország, akármennyire is egy nap ezerszer is elszámlálgatják az EU-ban, meg egyes elborult amerikai, és kanadai politikusok, hogy Magyarország mennyire rettenetes, diktatórikus, sérülnek az emberi jogok, és bla bla bla
Nyilván ha meghúzod magad mindenhol meg tudsz élni. Az emberek alkalmazkodnak a rendszerhez, ezért működik az elnyomás.
A nyilvánvaló és egyértelmű önkényt senki nem viseli el, és az olyan rendszer előbb - utóbb elbukik.
Sztálin effektíve 1928 / 29-től bírt teljhatalommal, rémuralmat vezetett, meg is lett az eredménye: 1941-ben kishíján összeomlott a Vörös Hadsereg, nemhogy Szovjet-Oroszország. Az mentette meg a kócerájukat, hogy a németek felszabadítók helyett ugyanolyan brutális elnyomókként viselkedtek.
Sztálin halálát örömmel élték meg még az oroszok is, nem véletlenül volt a Desztalinizáció.
Az egy dolog, hogy a pártfőtitkár személyének / a Politbüró tagjainak a megválasztásába semmi beleszólása nem volt a kisembereknek, de Sztálint nem egy hozzá hasonló megalomán, és goromba illető / klikk követte, hanem sokat liberalizálódott a rendszer
Ceaușescu rendszere is összeomlott, mint a kártyavár.
És még sorolhatnám.
Vannak egyértelműen szabad országok, vannak az elfogadható országok, vannak olyanok, ahol erősen kell alkalmazkodni a helyi játékszabályokhoz, és vannak olyanok, ahova semmi pénzért nem mennék, mert az ténylegesen embertelen.