Ma már teljesen más a vadászpilóta élet, mint a hidegháború alatt. Megváltozott a komplett környezet. Nyugaton, keleten, idehaza egyaránt.
Az átmeneti időszakban, a kilencvenes-kétezres években a régi rendszer szerint szocializálódott állomány 40 év alatti-körüli része az, amelyik a legjobban megsínylette a kilátástalanságot és jelentékeny részük hagyta el csalódottságában keserűen a sereget, lett rabja az italnak. Nyilván olyanok is voltak (és még az öregek között is!) akik azóta már külföldi légitársaságoknál élik a fuvaros életet, persze ez önmagában sajnos nem jelenti az ital mellőzését...sajnos. De ez már egy másik világ, másik történet.
90 előtt a vadászpilóta hivatás egy komplett pályafutás volt, ahol a "jó vadászpilóta a nyugdíjas vadászpilóta" elv alapján akár a nyugdíjig végig tudott repülni a delikvens, aki ráadásul ezt a hivatást kamaszkora álmait követve tudta végigcsinálni. Az élet kemény volt, de a visszajelzés is ennek megfelelő, így nem ritka közölük a még 70-80 év felett is jó-közepes egészségnek örvendő nyugdíjas, holott aktív életszakaszuk körülményei erősen ez ellen hatottak. Csak ugye a rendszeres orvosi kontroll, az egzisztenciális és morális létbiztonság ilyen sokat számított.
Ezzel szemben a kilencvenes évek állományának minden napja egy kilátástalanság, súlytalanná válás. Aki nem lépett időben, önszántából, az már csak akkor tette, amikor muszáj volt, vagy mikor küldték. Az ő körükből került ki sok olyan aki alól végül kicsúszott a talaj. És nem öreg emberekről beszélünk.
Napjainkra totál beállt az egész világon az új szemlélet. Se a rendszer, sem pedig az állomány nem tekinti hosszútávú viszonynak a vadászrepülő életmódot. Jönnek, látnak, győznek... lelépnek.
Az átmeneti időszakban, a kilencvenes-kétezres években a régi rendszer szerint szocializálódott állomány 40 év alatti-körüli része az, amelyik a legjobban megsínylette a kilátástalanságot és jelentékeny részük hagyta el csalódottságában keserűen a sereget, lett rabja az italnak. Nyilván olyanok is voltak (és még az öregek között is!) akik azóta már külföldi légitársaságoknál élik a fuvaros életet, persze ez önmagában sajnos nem jelenti az ital mellőzését...sajnos. De ez már egy másik világ, másik történet.
90 előtt a vadászpilóta hivatás egy komplett pályafutás volt, ahol a "jó vadászpilóta a nyugdíjas vadászpilóta" elv alapján akár a nyugdíjig végig tudott repülni a delikvens, aki ráadásul ezt a hivatást kamaszkora álmait követve tudta végigcsinálni. Az élet kemény volt, de a visszajelzés is ennek megfelelő, így nem ritka közölük a még 70-80 év felett is jó-közepes egészségnek örvendő nyugdíjas, holott aktív életszakaszuk körülményei erősen ez ellen hatottak. Csak ugye a rendszeres orvosi kontroll, az egzisztenciális és morális létbiztonság ilyen sokat számított.
Ezzel szemben a kilencvenes évek állományának minden napja egy kilátástalanság, súlytalanná válás. Aki nem lépett időben, önszántából, az már csak akkor tette, amikor muszáj volt, vagy mikor küldték. Az ő körükből került ki sok olyan aki alól végül kicsúszott a talaj. És nem öreg emberekről beszélünk.
Napjainkra totál beállt az egész világon az új szemlélet. Se a rendszer, sem pedig az állomány nem tekinti hosszútávú viszonynak a vadászrepülő életmódot. Jönnek, látnak, győznek... lelépnek.