Szeretnék egy filozofikusabb kérdést felvetni. A járvány eleje óta tényként kezeljük, hogy a korlátozó intézkedésekkel életeket mentünk meg, és másképp nem megy. A józanabb népesség a jelentős személyes és gazdasági károk ellenére is betartotta a szabályokat. Ez részben személyes, részben közösségi érdek is volt.
Jöttek az oltások, azokat gyorsan felvettük (én is), és mára nagyjából mindenki hozzáfér a számára megfelőnek vélt oltáshoz. Ebben az időszakban ugyancsak érvényes, hogy részben magán-, részben közérdek volt az oltakozás. A "megmentődés" viszont egyértelműen egyéni döntéssé vált: egy ember a mai viszonyok között elérheti az optimálisan minimális kockázatot a maga számára. Nulla kockázat nincs, és nem is lesz. Mostanában billenünknát a közösségi és egyéni felelősség határvonalán, már csak az EÜ-terhelés a közösségi elem.
A filozofikus kérdés az, hogy milyen alapon kérhetjük a közösségtől, hogy további károkat szenvedjen el azért, hogy tovább élhessünk? Szerintem én nem tehetem meg ezt, még idős édesanyám nevében sem. (Örökké senki nem él, és akiket megmentünk, őket egy másfajta halál számára mentjük meg.)
Én úgy látom, hogy a magyar kormány intézkedései inkább az egyéni felelősség szemléletét tükrözik -- ezzel egyet is értek. Persze, senki sem akar meghalni -- de a kovid-halál alternatívája nem az örök és egészséges élet, hanem egy másik halál. (Pláne a többféle alapbetegséggel sújtott, fő kockázati csoportokban, ahol a kovid leginkább arat.)
Szóval szerintetek meddig közösségi ügy a kovid?
www.forbes.com
www.wsj.com
