Érdemes azon elgondolkozni, hogy vajon a szerbek nekiugrottak volna Magyarországnak 1990 táján, ha annyira leépült hadereje lett volna, mint van/volt a rendszerváltás után 15-25 évvel és milyen lehetőségei lettek volna az országnak pl. egy vajdasági népirtás megakadályozására. A többi jugoszláv ex-tagköztársaság lényegében szinte semmiféle nehézfegyverzettel nem bírt – ahogy ma (2017) a Magyar Honvédség sem – a nehézfegyverzet nagy része anno szerb kézen maradt. A fentiek eredménye ismert, nagyjából 4 évig tartó véres polgárháború. Arról, hogy egy szomszédban zajló polgárháborúnak milyen negatív következményei és hozadéka lehet, érdemes megkérdezni mondjuk Izraelt vagy bármelyik más országot szerte a világban. Ma már ballisztikus rakétákkal lövöldözgetnek egymásra adott esetben a felek (Jemen és Szaúd-Arábia.)
A másik fontos dolog az időtényező. Az utóbbi 2-3 évtizedben számtalan olyan történelmi változás történt, amit nem igazán tudott megjósolni senki, egyetlen „
majd én jól megmondom a tutit” határtalan önbizalmú elemző sem. Arra, hogy milyen „lényegtelen” események történtek a közelünkben vagy világszinten – amiket lényegében senki nem volt képes senki előre jelezni – csak néhány példa:
- A 45 évig tartó kétpólusú világ, a két szuperhatalom által meghatározott világkép megszűnt. Lényegében mindössze 2 év alatt atomjaira zuhant szét a Varsói Szerződés, a KGST, majd végül a Szovjetunió is. Az eredmény? Puccs Oroszországban és a tagköztársaságokban is, polgárháború és egymás közötti harc, némi népirtással fűszerezve.[1]
- Irak lerohanta Kuvaitot 1990-ben, Iránnal háborúzott 1980-88 között.
- Változások az arab világban, diktátorok bukása, forradalmak, polgárháborúk Észak-Afrikában és a Közel-Keleten 2011 és azt követő időszakban és az Iszlám Állam által megszületése és „áldásos” tevékenysége.
- A 2008-as grúziai konfliktus.
- A 2014-es ukrajnai események és polgárháború, Krím orosz megszállása.
·
Közvetlenül a szomszédunkban éveken át tartó véres polgárháború zajlott Jugoszlávia romjain. A polgárháború alatt és után is bőven előfordult népirtás. Hol vallási, hogy etnikai alapon, néha meg „csak úgy” szimplán a háborúkat kísérő szabad rablás keretein belül. Tegyük fel a kérdést, mi lett volna, ha éppen magyarokat kezdtek volna ölni a Vajdaságban, vagy ezt a tevékenységet néha a határon átruccanva is megteszik, ahogy anno a Vörös Khmerek Vietnámban?[2]
A fenti helyzetek történelmi távlatokban gondolkozva szinte a semmiből jöttek, de legalábbis meglepően gyors lefolyásúak voltak. Hónapokról vagy legfeljebb 1-2 évről van szó. Ha már valamiféle kialakult válsághelyzet van, akkor sejthető egy esetleges támadás, az nem a teljesen a „semmiből” jön. Az iraki erők felvonulását is láttak a felderítő műholdak, csak éppen senki se tudta elképzelni, hogy Irak tényleg lerohanja Kuvaitot annak diplomáciai következményei miatt. Abban a hitben éltek, hogy Szaddam Husszein felfogja, hogy ennek milyen következményei lesznek, hogy ezt nem nézik el csak úgy a nagyhatalmak. Feltételezték, hogy ez csak egyfajta erődemonstráció.[3] Az esetet csúnyán benézték, viszont megvolt az eszköz a helyzet kezelésére. (Bár ez lényegében az USA-t jelentette, a Koalíció többi tagja az USA nélkül képtelen lett volna az Iraki erők legyűrésére úgy, ahogy megtörtént a Sivatagi Vihar alatt. Vagy úgy egyáltalában.)
[1] http://en.wikipedia.org/wiki/Nagorno-Karabakh_War, ez csak egy példa.
[2] Távol álljon tőlem a turbómagyarság. A második példában mellesleg az egyik elvtárs ezután jól hátsón billentette a másikat. Úgy látszik, hogy Vietnám nem érezte a szükségét a honvédelmi képesség felszámolásának, miután egyesítette az országot és a nyugati beavatkozás véget ért. Persze egészen más idők jártak, de azért mégiscsak megvédte állampolgárait a kommunista Vietnám egy másik dühöngő őrült elvtárs elmebeteg döntéseinek következményeitől.
[3] Az 1967-es 3. Arab-Izraeli háború is egy megelőző csapással kezdődött Izrael részéről, Izrael az éppen felvonuló arab seregeket támadta meg. Ők valahogy nem voltak derűlátók az ellenség lépéseit és szándékait illetően.
(Vonatkoztassunk el mindenféle történelmi felhangtól, csak a stratégiai helyzet szempontjából tekintsük példának.)