Jól gondolom, hogy akik már itt születtek, (a következő „honfoglaló” generáció) azoknak génállományában már látható keveredés a korábban itt élőkkel?
Igen. Ezt, noha sejteni természetesen lehetett az archeogenetika térhódítása előtt is, most már genetikai bizonyítékokat is sikerült felmutatni. Kutatásainkból (és a publikált adatokból) látszik, a X. században a Kárpát-medencébe érkezett népesség vegyes genetikai összetétele és változása az idő előrehaladtával, vagyis a XI. századra az Urál és a Volga vidékéről származó lenyomat mind halványabb és halványabb lett. Aminek nyilvánvaló oka, hogy az itt talált népességgel a beérkezők keveredtek.
… a magukkal hozott génállományuk szerint amúgy is kevert genetikájú honfoglalók.
Persze, ez természetes folyamat, a korabeli világ legtöbb népével ez történt…
… és történik ma is. Tehát, a kutatásaik nyomán egyértelmű lett, hogy már néhány évtized elteltével is egyre kevesebb maradt az őshazának nevezett területen akkoriban ott élt rokonokéval egyező genetikai hagyatékból?
Igen, jól látszik, hogy egyre csökken a „magukkal hozott” genetikai anyag mértéke az utódgenerációkban.
Vannak-e a honfoglaló hét törzsnek különválasztható genetikai nyomai?
Mint azt korábban említettem, a honfoglalók meglehetősen kevert csoport voltak, kinek-kinek meggyőződése szerint mondhatjuk törzseknek, nemzetségeknek, bárminek. Mi igazából nem vizsgáljuk ezt a kérdést. Inkább arra figyeltünk, hogy a honfoglalók genetikailag annyira vegyes népesség volt, hogy tagjai a világ több tájáról is érkezhettek. Kétségtelen, hogy a legtöbb genetikai kapcsolat az Urál vidéki, akkori népesség felé vezet, egyes vonalak ugyanakkor Közép-Ázsia sztyeppe területeire mutatnak. Az utóbbi kapcsolatok közvetett vagy közvetlen volta azonban még kérdéses.
Már az etelközi csontleletek is keveredésről adnak számot
Egy ennyire vegyes összetételű csoport eredetét, származását hogyan lehet vizsgálni?
Megpróbáljuk azonosítani az egyes genetikai komponensek eredetét. Nem csak a saját vizsgálati eredményeinket elemezzük, hanem azt is megvizsgáljuk, hogy a nemzetközi adatbázisban utolérhető, mások által publikált tudományos közlések adatai hogyan használhatóak fel a mi kutatásunkban, a magyarok őseire vonatkoztatva. Itt aztán határt kell húzni: meddig tart az a kutatási lehetőség, amely a magyarok őseiről szól, és honnan kezdve már csak egy általánosabb előzményről. Ha úgy nézzük, akár az emberiség kialakulásáig is vissza lehet nyúlni, és akkor mindenki mindenkinek a rokona…
Bocsánat, de szigorúan véve ez tényleg így van…
Valóban. Persze nagyon nem mindegy, hogy kit-mit tekintünk még a saját ősünknek, illetve milyen szempontok szerint. Van egy másik kutatásunk, amelyben etelközi mintákat vizsgálunk. Az előzetes eredmények alapján ők is vegyes csoportot alkottak. Látunk olyan genetikai elemeket, melyek összekapcsolják ezt a népességet az Urál vidékiekkel, illetve a Kárpát-medencében feltárt honfoglalás kori sírban nyugvó egyénekkel. Ennek a kapcsolatrendszernek a vizsgálata is rendkívül érdekesnek ígérkezik.
Ide kívánkozik Révész László régészprofesszornak az a megállapítása, mely szerint, amikor egy hódító népcsoport rátelepszik a korábban ott lakottakra, akkor előbb-utóbb genetikai kapcsolatba kerülnek, majd, amikor a hódítók továbbállnak, sokan velük tartanak a meghódítottak közül, viszont a hódítók egy része nem megy tovább, hanem marad. Ez mintha pontos genetikai forgatókönyve lenne az Őshaza à Levédia à Etelköz –à Kárpát-medence történetnek. Mennyire igazolható ez genetikailag?
A feltételezett őshaza területéről, az Urál vidékéről publikált genetikai eredményeink alapján a X-XI. századi uráli népesség anyai vonalon nagy hasonlóságot mutat a honfoglalás kori Kárpát-medence egyes temetőivel. Szintén vizsgáltuk az ún. „keleten maradt” magyarokat, akik a VIII-IX. században nem vándoroltak nyugat felé, hanem a Volga-Urál régióban éltek tovább. Ők genetikai adatok alapján mind az Uráli népességgel, mind a Kárpát-medencei honfoglaláskori népességgel mutatnak hasonlóságot, ugyanakkor detektálható némi változás is a csoportok összetételében. Levédia földrajzi lokációja egyelőre nem tisztázott, genetikai adatokkal sem tudjuk alátámasztani egyik létező teóriát sem.
A Dunántúlt később lakták be a honfoglalók
A legjobban kutatható, leggazdagabb kora-honfoglalás kori anyag a Tisza-Bodrogköz vidékéről került elő, nemcsak régészeti, hanem genetikai szempontból is. A Dunántúllal mi a helyzet?
Erről a területről kevesebb, jellegzetesen „honfoglaló” típusú temető került elő, a korai időszakban nem telepedtek itt meg nagyobb számban a beérkező magyarok, ebből adódóan is egyelőre óriási a különbség a genetikailag elemzett minták számában Magyarország keleti és nyugati területei között. Van azonban a Dunántúlon is néhány jelentős lelőhely, melynek vizsgálata érdekes eredményeket hozhat. Kiemelném ezek közül Szakony honfoglalás-kori temetőjét, mely egy nagyon kicsi, csupán 7 sírból álló temető, az itt talált egyének többsége rendkívüli módon hasonlít a Volga-Urál régió középkori lakosságára. Vizsgálataink alapján azt látjuk, hogy a Dunántúl genetikai összetétele nem változott meg alapjaiban a IX-XII. század során, bár a honfoglalók által behozott új genetikai elemek kisebb-nagyobb mértékben már megjelennek a korabeli népességben.
A honfoglalók genetikája egyre jobban keveredett a Kárpát-medencébe érkezés után. Az Etelközi csontminták is vegyes csoportot alkotó népességről adnak képet.
tudas.hu