A válasz ugyanaz, mint 1993 nyarán, amikor eldőlt, hogy mi az orosz államadósság fejében MiG-29-eseket fogunk kapni. A szakma a 9.15-ösöket (az akkori MiG-29M) remélte, csak mert egy évvel korábban már bemutatkozott Farnboroughban, ehelyett 1990-es 9.12B és 1993-as 9.51UB gépek jöttek. Miért? Mert csak az volt. Most is így van. A 9.15-ösből annó hat prototípus készült, melyből 5 volt repülőképes, egy földi példány. Aztán 1993 decemberében a 9.31-es ős-MiG-29K-val, a MiG-31M-el és a Buran-Enyergija párossal egyetemben mentek is a levesbe. Minden, ami MiG. A szuhojos Mihail Szimonovnak akkor nagyon messzire ért a keze.
Most ugyanez van. Egy kezemen meg tudom számolni, összesen hány 9.61-es, vagy 9.67-es MiG-29M, vagy M2 proto épült. Vagy hívd MiG-35-nek, ugyanaz a pár gép. Ami kvázi-széria, az a pártíz darabos indiai és orosz K/KUB és KR/KUBR. Nem véletlen, hogy Bangladesh is "kőkorszaki" 9.12-eseket kapott. Most szerbia kap 9.13-ast is, mert csak egy ilyen mixet tudtak jóformán összekukázni ennyiért az oroszok. Ezért a pénzért ez a realitás. Ma Oroszországból kompletten, alkatrésztámogatással csak Szu-30MK(X)-et, vagy nagyon belsős vevőknek (Kazahsztán) Szu-30SzM-et lehet épkézláb mennyiségben és szállítási határidővel, újonnan venni, nagyon sok pénzért. Ezért modern, nyitott architektúrájú, de relatíve drága üzemű típushoz lehet hozzájutni, ami azonban potens. Képességeit és költségét tekintve fényévekkel túlhaladja a jelenkori szerb realitást. Szerbiának ma innen-onnan öszeválogatott pár darab, akár még korlátozottan modernizálható, de elsősorban donnor-bázis, vagy nagyjavítva donnor-cél ős 29-esekre van lehetősége, a meglévő képességei továbbvegetáltatására, semmi többre. Ennyi pénzből ez a realitás.
