M
molnibalage
Guest
Nekem is ez volt az első kérdésem. Mi a frászkarikának kell a stealth képesség? Egy honi légvédelmi elfogó vadásznak ma is két célpontja lenne Oroszország szempontjából.Én meg azt nem értem, hogy miért kellene lopakodnia egy MIG-31 utódnak?Mi elől lopakodna Szibéria felet?
Ritka nagy baromságnak tartom ezt az egészet....
Annak még látnám értelmét ha csinálnának egy MIG-31 jellegű gépet, egy fős személyzettel, modernebb hajtóművel, AESA radarral, modernebb R-33/37-el és belső fegyvertérrel. Ebben lenne ráció, főleg, hogy kímélné a rakétái élettartalmát a belső fegyvertér miatt. De, hogy mi a péklapátért kellene lopakodnia azt nem tudom...
- Kis magasságú manőverező robotrepülőgépek (CM)
- Stealth interkontinentális bombázók, amikel levő fegyvereket figyelembevéve maga a platform elfogása szinte mission impossible, már a B-52/B-1 esetén is az.
Ok, a stealth magával hozzá a belső fegyverteret és kisebb légellenállást, de ha nem Meteor szerű légiharc rakétád van, akkor nagy HMZ-hez marad az R-37 méret annak belső térbe pakolása meg hatalmas áldozatokat kíván. Lásd F-111 vs F-14. Mi a frászért kell ilyen hülyeség? Mi az, amire nem felel meg ma egy korszerűsített elektronikájú MiG-31 főleg, hogy már légiutántölthetőek...?
Kis spoiler a műből, mert témába vág...
A manőverező robotrepülőgépek indítási távolsága elérhette a 2000 km-et, mindkét robotrepülő típus kb. 2500 km-et képes repülni, tehát bőven a légvédelmi rakéta-rendszerek megsemmisítési zónáján kívül indíthatóak. Ezekkel a hatótávolság értékekkel akár kerülő úton is képesek voltak elérni Moszkvát és a Szovjetunió területének nagy részét még akkor is, ha nem a legrövidebb irányban egyesesen repülve tették meg az utat. Ez azt jelentette, hogy a honi légvédelem elfogó vadászgépeinek kellett volna a robotrepülőgépek döntő részét lelőnie. A legjobb az lett volna, ha még a bombázókat indítás előtt lelövik, de ez utóbbira az esély meglehetősen csekély volt. A területvédelmi koncepciót, nem az Sz-300 légvédelmi osztályok telepítése, hanem MiG-31 Foxhound rendszeresítése jelentette. Kicsit furán hangozhat, de az Sz-300 ilyen célok esetén pontvédelmi funkciót lát el, még ha nem is a klasszikus értelemben véve. (A "klasszikus" pontvédelmi légvédelmi rendszerek hatótávolsága legfeljebb 10-15 km.)
A bombázók lelövése csak mélyen a Szovjetunióban levő céloknál jött volna szóba, ahol a hatalmas indítási távolság ellenére is a szovjet határhoz közel vagy akár be kellett repülni az ország fölé. Fel sem merülhetett, hogy pl. a Csendes-óceán felett elfogják a bombázókat akár 1500-2000 km-re a Szovjetuniótól. Ehhez egész egyszerűen nem volt elég MiG-31, illetve annak hatósugara is elégtelen volt légi utántöltési képesség hiányában. (A hidegháború végéig csak maroknyi MiG-31 volt légiutántölthető.) A lenti ábrán látható, hogy a Szovjetunió lényegében egész területe elérhető 2000 km-es indítási távolsággal az óceánok felül, ahova a MIG-31-nek esélye nem volt elrepülni, nemhogy őrjáratozni.
Egy nukleáris háború esetén erősen kétlem, hogy bármely ország területi szuverenitása érdekelte volna az USA-t vagy a Szovjetuniót, az amerikai AGM-86-asok simán átrepültek volna a Szovjetunió felé bármelyik útba eső ország, pl. Pakisztán vagy Irán felett. Na, nem mintha ezek az országok képesek lettek volna lelőni, vagy akár csak nyomon követni / érzékelni az alacsonyan haladó robotrepülőgépeket...
Érdemes néhány szót szólni a MiG-31-ről, mert annak képességei és funkciói erősen összefüggenek az Sz-300-zal. Nagyon „parasztosan” fogalmazva a MiG-31 egy repülő és miniatürizált Sz-300, 4 db R-33 rakétával, 4 db célcsatornával (a fázisvezérelt radarnak köszönhetően), némileg szűkebb, 105 fokos tűzív helyett 75 fokossal. Ezekért a hátrányokért cserébe a rendszer megsemmisítési távolsága nagyobb volt kismagasságú és nagymagasságú célok ellen is egészen a ’90-es évek közepéig. Nagy magasságú célok ellen ez Sz-300PM/PMU1 már azonosnak tekinthető, a PM2/PMU2 változatok meghaladták a
MiG-31 és R-33 páros képességeit hatótávolság terén.
A nagy magasságban repülő MiG-31-et (és az A-50 Mainstay légtérellenőrzőt) nem korlátozza a radarhorizont felderítésben, illetve a légvédelmi rakétához képest töredék méretű légiharc rakétával is 100 km-es nagyságrendű megsemmisítési távolság érhető el. A magasan repülés hátránya viszont, hogy a kisméretű célpontokat földháttérben kellett megtalálnia és leküzdenie a MiG-31-nek. Emiatt az R-33 légiharc rakéta a vadászgépek elleni rakétához képest méretes lett, ahogy a gép radarja is és maga a hordozó platform is.
A MIG-31 csak az A-50 légtérellenőrző géppel igazán hatékony, ami viszont még a Szovjetunió összeomlásakor sem állt rendelkezésre elégséges mennyiségben és akkor nem is volt kiforrott. Lényegben az A-50 biztosítja azt körkörös felderítési képességet, amit az Sz-300 esetén az ezred/dandár vezetési osztály az RLO (Big Bird) radarral és az 55K6 vezetési harcállásponttal. (Ezeket lásd később.)
Allesmor kiegészítése ahhoz, hogy melyik jobb, a nagy őrjáratozási idő vagy nagy sebesség PVO szerepkörben.
Annyi üzemanyaggal, amivel egy MiG-25P vagy PD egy Mach 2,8-as sebességcsúccsal megspékelt elfogási feladatot be kell fejezzen maximum 40-50 percen belül, azzal a MiG-31-es 2500 km repülési távolságot, vagy akár 2 óra őrjáratozási időt is elér. Erre jött még rá a nagyobb és sokkal fejlettebb radar nagyobb hatótávolsága és szimultán célleküzdési képessége, továbbá a rajkötelékben digitális adatmegosztás és a hangsebesség alatti jobb gyorsulás és fajlagos fogyasztás. A MiG-31DZ megjelenésével pedig légi utántölthetőség végképp feledtetni tudta a PVO-val a MiG-25-ösöket. Ma már MiG-31-essel 7,5 órás repüléseket is végrehajtanak.
(Allesmor Obranna kiegészítése szerkesztve.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szóval én csak azt látom, hogy a MiG-et próbálják meg ilyesfajta módon lélegezető gépen tartani, de sok értelme nincs. Az én szememben folyamatosan hülyeségekre pazarolják el az erőforrásaikat, lásd sok új Tu-160, most meg ez.
