Nyilván így van, de én nem emlékeztem

Ezért linkeltem be a hivatalos elnöki honlapról a doktrínát, és utána az RT orosz nyelvű változata által készített elemzést is.
Az igazat megvallva egy ideje mióta jelentősen esett a fórum színvonala (pl.a hírhamisító ulippo megjelenése a lelkes támogatóival együtt) egyre kevesebbet szoktam írni ide. Inkább csak olvasni. Arra valamennyire van időm és kedvem.Most ugyan épp megint írok, de van,hogy hetekig semmi. A másik,hogy az igazat megvallva az orosz flotta vízfelszín feletti részével csak nagy vonalakban vagyok képben. A légierő érdekel leginkább plusz az űrkutatás,a flottánál pedig a tengeralattjárók. Ettől függetlenül remélem,hogy sikerül az oroszoknak építenie legalább egy, de inkább több atommeghajtású repülőgéphordozót.Csak ne az űrprogramból vagy a tervezett egészségügyi fejlesztésekből vegyék ki a pénzt hozzájuk. Bár szerintem nem fogják mert akkor Putyin elnök már tavaly zöld utat adott volna egy új hordozó megépítésének elkezdéséhez, de ehelyett azt mondta, hogy még nincs rá pénz.