laiki
Szerintem arra jó ez a nagy hatótáv,hogy az átlagos távolságon lévő célpontok mindig a no escape zonon belül legyenek az indítás pillanatában.
Átlagos távolságon lévő célpontok most is garantált megsemmisítési zónában vannak, a 250 km-es hatótávolságú rakétát használva. Pont azt próbáltam fejtegetni, hogy az átlagos megsemmisítési távolság egy ilyen légvédelmi rakéta rendszernek nem több száz km.
1. Fújhatják, hogy elméletben le tudná sprintelni a rakéta a megforduló célpontot, ha nem képesek irányítani. Radarhorizont alatt még akkor sem tudnak mit kezdeni egy céllal, ha történetesen egy másik, nem a rendszerhez tartozó és sokkal közelebb lévő radartól, vagy egy radargéptől van adat a cél helyzetéről. A félaktív rakéta alávilágítás nélkül akkor sem találja el a célt. Még egy lomha gép is képes percek alatt radarhorizont alá ereszkedni, ha észrevette az indítást, vagy a közeledő rakétát, vagy már a befogást észlelve - biztos ami biztos alapon - radarárnyékba menekül.
2. A legfontosabb célok, az ellenség támadó gépei jellemzően alacsonyan repkednek. Csak akkor mennek fel MANPAD és csöves légvédelem hatómagasság fölé, 4 km-re, ha a komolyabb légvédelmet már kiiktatták. Alacsonyan repülő célt egy 40 méterre felemelt radarral is csak max. 40 km-ről észlelsz és tudsz támadni. 4 km-en repülő céllal 225 km távolságig foglalkozhatsz. Azaz a már meglévő rakéták is bőven elegendőek alacsony és közepes repülési magasságú célok ellen. Nagy magasságban jellemzően radargépek, utántöltők repkednek, ritkábban rádióelektronikai felderítők és zavarók. Azoknak dönthetnek, hogy mennyire akarnak közel jönni. A nagyobb hatótávolságú rakéta egyetlen valós előnye az lenne, hogy ezeket a gépeket távolabb tartja. De az utántöltőnek semmibe nem kerül kicsit alacsonyabbra ereszkedni, hogy radarhorizont alatt közelebb jöhessen. 10 km helyett 5-ön repülni mindössze gazdaságtalanabb, de harchelyzetben többet számít, hogy így 100-150 km-re közelebb tolják a támadó gépek utántöltési pontját. A zavaró gépek eleve nem képesek elnyomni a légvédelmet ilyen esztelenül nagy távolságból. Azok is közelebb jönnek radarhorizont alatt és átmenetileg ugranak fölé a támadó gépek áttörése, a légvédelem lerohanása idejére. Ilyenkor viszont a 250 km-es hatótávolságú rakéta megsemmisítési zónájába is berepülnek. Ráadásul ha a zavarás hatásos, akkor a félaktív légvédelmi rakéta nem sokat ér. A nagyobb hatótávolságú fegyverekkel ellátott támadó gépek is vagy eleve radarárnyékból, vagy legfeljebb ugrásból indítják a rakétájukat/robotrepülőjüket és előbb menekülnek vissza alacsonyra, mint hogy a légvédelmi rakéta elérhetné őket. Az egyetlen, ami tartósan kénytelen radarhorizont felett repülni és tényleg értékes lehet a távol tartása, az a radargép. Nagy kérdés, hogy megéri-e egy sokkal drágább rakéta csak azért, hogy 250 km-ről 360 km-re tolják ki az AWACS távol tartás határát.
4. Azért 360 km-t írtam, mert 10 km magasan repülő célokat legfeljebb 360 km-ig látják a radarok. Egy 400 km-re lévő célpont észleléséhez már 12,5 km repülési magasság kell. Üzemszerűen ilyen magasságban egyes nagyon speciális gépeken kívül katonai gépek nem dolgoznak. Ezért a 400 km hatótávolság pusztán elméleti. Elrepül odáig a rakéta, de gyakorlatban soha nem fog ilyen távolságban lévő célt megsemmisíteni.
Elméletben szép dolog a 250-ről 400 km-re emelt hatótávolság. De a gyakorlatban a 400 km hatótávolságú rakéta is a megsemmisített célpontjainak a 99 %-át a 250 km-es hatótávolságú rakéta NEZ-én belül fogja elérni.
Ezért írtam, hogy az S-400 esetében nem a hatótávolság növelése leglényegesebb előrelépés az elődhöz képest.
Ráadásul abban az átmeneti időszakban, amíg nincs 400 km-es rakéta, várhatóan az S-400 elterjedtsége sem lesz olyan nagy, hogy a határokon telepített tűzfalat alkothasson és az AWACS távol tartó képességét ténylegesen ki lehessen használni. Szóval nem olyan őrülten nagy probléma, hogy most még nincs 40N6 rakéta.
D
