A PAK-FA leendő hajtóművének forgórésze:
http://paralay.iboards.ru/download/file.php?style=12&id=18114&mode=view
Nem ellenforgó a két forgórész és nem látom jelét a változtatható kétáramúsági foknak se. Ez utóbbi esetben ugyanis a legelső fokozat általában jelentősen eltér a többi utánalevőtől, lévén, a kétáramúsági fokkal a legcélszerűbb úgy "játszani", hogy a legelső fokozat után variálják a bypass kör tömegáramát. Azonban ez a technológia igen bonyolult és nem biztos, hogy megéri a ráfordított K+F költséget. Anno a GE YF-120-asa volt ilyen, a prototípusoknál nem jutottak tovább, mivel a Pentagon túl komplexnek ítélte a megoldást, most pedig a 120-asból származtatott és szintén elkaszált F136-osra épülő ADVENT-nél akarják megint előhozni.
Anno a szovjetek is építettek egyet, a "20-as gyártmány" jelölésű szerkezet lett végül az Al-41F, amiből csak pár darab készült.
1985-ben már működött próbapadon ez a szerkezet, sokat vártak tőle, hiszen nem csak a MiG 1.44-be, de a MiG-31M-be is ezt akarták beépíteni, lévén, ez utóbbinak a maximális felszálló tömege már elérte az 56(!) tonnát.
A baj azonban az volt, hogy se a fékpadi, se a MiG-25-ösbe épített repülési teszteknél nem jelentkezett számottevő fajlagos fogyasztás csökkentés a változtatható kétáramúsággal.
Sokat kellett volna még fejleszteni, de végül az egész programot kukázták. Az YF-120-asról is annyi derült ki rövid tényleges repülő pályafutása során, hogy mind az YF-23-asnál, mind pedig az YF-22-esnél bizonyította, hogy óriási potenciál van benne, de ha van mód a kívánt tolóerőt jóval egyszerűbb módon is elérni, akkor a Pentagont nem fogja érdekelni az amúgy zseniális "hókuszpókusz".
Így nyert végül a P&W.
Egyelőre ennyit olvastam ki a fenti fotóból.