Meghibásodott a Boeing űrhajója, nem tudja hazahozni az asztronautákat
2024. június 12.
Meghibásodás és további lehetséges akadályok miatt elhalasztották a Starliner űrhajó visszatérését a Földre – írja az MTI a NASA és a Boeing szerdai közleménye alapján. Ez azt is jelenti, hogy a NASA két asztronautája a tervezettnél később, várhatóan június 18-án térhet csak haza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).
Dina Contella, a NASA programvezető-helyettese kedden közölte, hogy az űrállomáshoz csatlakozott Starlineren szelepmeghibásodást észleltek. Hétfői blogbejegyzésében a NASA pedig közzétette, hogy a műszerek újabb héliumszivárgást jeleztek a hajtóművön, a Starliner űrállomáshoz vezető, egynapos útján már azonosított négy további szivárgáson felül. A repülés során a 28 manőverező hajtóműből öt leállt, de a NASA és a Boeing egy híján mindet újra tudta indítani, mielőtt az egység dokkolt az ISS-en.
Először azt hittem ezen is kinyílt a bejárati ajtó menet közben, vagy kitörött a kereke...

Így azért jobb a helyzet
#11946
Én is így látom a társadalmi folyamatokat.
Bár itt off-topiknak tűnhet, de az egykor diktáló, kiemelkedő társadalmak már árnyékuk önmaguknak mind kreativitásban, mind együttműködő,és problémamegoldó képességben.
Most mindegy, hogy milyen dotálás és presszió hatására, de a szovjetek az űrverseny elején ontották magukból a sikereket (is), a teljesítményeket.
De az unokáik generációja még mindig az ő szerszámos kamrájukban talált eszközökkel és eszközöket szerelgetnek; semmi úttörő prodokució.
Pár évtizedes késéssel, de most már ugyanezt műveli a USA is. Ha nem lenne Musk, talán még mindig a Szojuzokkal fuvaroztatnák magukat...
Szerintem Kínáé lesz lassan az űrkutatás jelen győzelmi koszorúja.
Hogy mennyire fényes lesz és mennyi ideig, majd meglátjuk.
Nem vitatkozva, de nem kell mindenben a romlást látni. Egy új technológiának van egy normális meredek felfutasi görbéje, ami aztán ellaposodik. Az Oroszok se feltétlen az innovacióból, sokkal inkább a pénzből fogytak ki és ez meglátszik az Űrkutatáson.
Amerika ezen a területen SpaceX nélkül is messze vezető hatalom lenne, csak a szokásos minden is túlárazott módon esetleg kevesebb küldetésekkel. A tudományos missziókat tekintve mint a Webb, Juno, Marsi roverek, stb. Európával és Japán nál együtt messze mindenki előtt jár, és ezek programoknak nincs köze a SpaceX-nek.
Kína roham léptékben halad, de azért ebben közre játszik, hogy sok technológiai lépcsőt az oroszok egyszerűén eladtak nekik. Ez persze nem von le semmit az érdemekből.
Engem jobban lenyűgöz a kormány programok mellett a nyugati cégekhez hasonló kereskedelmi szektor berobbanása is. Pl. A Ceres-1 rakétával operáló Galactic-Energy cég most indított vagy 3-at csak az elmúlt pár hétben a kettő közötti indításnál legkevesebb 6 nappal! És csak idén 10-12 indítással terveznek.
Folyékony hajtóanyagú Kínai kereskedelmi raketak;
+van vagy három szilárd hajtóanyagú is.
De pl. Európàban is van vagy egy tucat rakéta startup, szóval nem a kreativitás hiányzik.
Már írtam bővebben az egyedülálló GEO-SAR illetve optikai műholdjaikról, amik kétséget kizáróan egyedi megoldások alkalmazását jelenti, de ez sem pusztán a kreativitásra vezetné vissza, hanem van egy egyszerűbb pragmatikusabb oka, hogy nekik ezen eszközök fejlesztése geopolitikailag jobban megéri.
Bővebben >>
https://rocket-science.blog.hu/
Nemsokára indul pl egy komolyabb Kínai + nemzetközi partneres tudományos misszió is a SVOM - Június 22;
És ugye látjuk, hogy a Hold programunkat is szépen haladnak, de még ebben az ütemben is legalább egy két évtizedes hátrányban vannak, szóval nem koszorúznám mèg őket egy jó darabig, még akkor sem ha jelenleg látványos sikereket is érnek el.