[HUN] Saab JAS-39EBS-HU Gripen

A HIMARS a románok kezében milyen hatótávolságú? Szerinted? A szerb vagy az ukrán rakéta csapatok? Van bármi jelentősége ennek a kérdésnek, mikor a nálunk fele akkora népességű Szlovákia is 40+ km-es lövegekkel játszik, amikből okos lőszert is ki tudnak lőni?

Abban egyetértünk, hogy felderítés. De amit még hozzá tennék, hogy a kiképzés. Ha nem tartják be a biztonsági szabályokat, akkor tényleg hamar lesz az ellenség válasza. Te is említetted, csak én meg erre helyezném a hangsúlyt, hogy ácsorgó fegyvernek vége lesz, mint a botnak. Ebből az is következik, hogy a legtöbb lérak épp át fog pozicionálni minden pillanatban és egyszerre csak kevés lesz bevethető.

Szóval szerintem a reakció idő csak egy tényező. Nem kizárólag arra helyezném a hangsúlyt, hogy az első napon vagy már az első órában el tudja-e pusztítani valamelyik fél a másikat. Látjuk, hogy fél éve nem tudták egymást legyakni. És szerintem ebből kell kiindulni, hogy mindig lesz ellenszer.

Ebben a dologban én nem mondanám azt, hogy a tüzérségünk csoda mindent ütő lesz. Elég valószínű, hogy ennek a vékony légierőnek a dolga lesz a drónokkal közösen a légelhárítók felderítése. És emiatt nem egy másik fegyvernemet, hanem őt kell elsődleges effektornak is tekinteni.
Itt jön a képbe, amit @Vlad gyakran mond, csak senki nem akarja tudomásul venni, hogy néha be kell majd áldozni egy-egy UAV-ot és a levegőben lévő gépeknek nem lesz sok idejük bemérni ez után például egy indítót és megsemmisíteni. Valószínűleg csak nagyon rövid időablak fog a rendelkezésre állni, amíg a pilóta (vagy valamelyik drónkezelő) még reagálhat érdemben.

Én is örülni fogok neki, ha sikerül hatékony összfegyvernemi harcászatot csinálni.
Ebből az is következik, hogy a legtöbb lérak épp át fog pozicionálni minden pillanatban és egyszerre csak kevés lesz bevethető.
Amit írtál, az nem reális. Az áttelepítéseket, mint minden mást előre terveznek, és szakaszosan, hogy állandóan legyen légvédelmi ernyő. Ez nem úgy működik, hogy szíjjra minden üteg, mennek ezer felé, aztán majd lesz valami.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Ha mi tudjuk pusztítani modern ágyúkkal és főleg rakétatüzérséggel az ő légvédelmüket, akkor ők is ki tudják szedni ugyan ilyen könnyen a miénket?
Az ukránoknak szerintem simán lehet, hogy nem maradt már 1 század gépük sem bevetésre, de még most kezdenek bele lendülni az orosz légvédelem elleni radarellenes rakétázásba. Vajon miért nem a mi német ágyúinkkal közel megegyező lőtávolságú M777-eket és Caesarokat használják a muszka légvédelem ellen és miért akarnak ilyen buta dolgokat beleerőltetni abba a néhány repképes gépükbe?
És ha ilyen könnyű elkapni a légvédelmet, akkor miért van egyáltalán szükségünk ennyire elavult fegyvernemre és egész Győrre?
És ha ilyen könnyű elkapni a légvédelmet, akkor miért van egyáltalán szükségünk ennyire elavult fegyvernemre és egész Győrre?
Okoska! Azért, mert jelenleg nincs más.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag
Ebből az is következik, hogy a legtöbb lérak épp át fog pozicionálni minden pillanatban és egyszerre csak kevés lesz bevethető.
Amit írtál, az nem reális. Az áttelepítéseket, mint minden mást előre terveznek, és szakaszosan, hogy állandóan legyen légvédelmi ernyő. Ez nem úgy működik, hogy szíjjra minden üteg, mennek ezer felé, aztán majd lesz valami.

És tegyük hozzá, hogy abból, hogy tervezetten megy az áttelepítés, nos abból nem következik az, amit Xpert szokott mondani, hogy vesszük hány darab ütegünk van, köröket rajzolunk a térképre és megállapítja, hogy ez 2/3-ad részt lefedi a teljes országot. Ilyen arányban teljes a légtér bezárása.
És ha ezt hozzá tesszük, akkor máris teljes lesz a válasz. (Egyébként senki nem mondott olyat, hogy nem tervezetten fognak áttelepülni, csupán annyit, hogy ez egy ismert ellenszer arra a félelemre, amit Aladeen mond, hogy mindent látó felderítéssel bemérnek és tüzérséggel megsemmisítjük. És mint felhoztam gyakorlati példának, Szerbiában nagyon alacsony volt az arány.)

És ha ilyen könnyű elkapni a légvédelmet, akkor miért van egyáltalán szükségünk ennyire elavult fegyvernemre és egész Győrre?
Okoska! Azért, mert jelenleg nincs más.

Ritkán mondasz tételesen hibás dolgot légvédelem témában, de ez konkrétan nem igaz. Kecskemét is ellát légtér védelmi feladatokat. Attól még, hogy nem ugyan az a kategória, nem kijelenthető, hogy azért lenne szükségünk Győrre, mert nincs másunk a feladatra.
 
És tegyük hozzá, hogy abból, hogy tervezetten megy az áttelepítés, nos abból nem következik az, amit Xpert szokott mondani, hogy vesszük hány darab ütegünk van, köröket rajzolunk a térképre és megállapítja, hogy ez 2/3-ad részt lefedi a teljes országot. Ilyen arányban teljes a légtér bezárása.
És ha ezt hozzá tesszük, akkor máris teljes lesz a válasz. (Egyébként senki nem mondott olyat, hogy nem tervezetten fognak áttelepülni, csupán annyit, hogy ez egy ismert ellenszer arra a félelemre, amit Aladeen mond, hogy mindent látó felderítéssel bemérnek és tüzérséggel megsemmisítjük. És mint felhoztam gyakorlati példának, Szerbiában nagyon alacsony volt az arány.)



Ritkán mondasz tételesen hibás dolgot légvédelem témában, de ez konkrétan nem igaz. Kecskemét is ellát légtér védelmi feladatokat. Attól még, hogy nem ugyan az a kategória, nem kijelenthető, hogy azért lenne szükségünk Győrre, mert nincs másunk a feladatra.
Teljesen félre értettél. Nem azt írtam, hogy nincs másunk légvédelemre, hanem azt, hogy jelenleg ez van.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Jézusom, szakadjanak már le ezekről a rémisztően buta, olcsódráma indulozenekrol, hulla kínos. Ez amugy a honvedelem.hu ill. zrínyis produkciókra is vonatkozik (bár ott már nem erőltetik annyira egy ideje.)
 
  • Tetszik
Reactions: Hummen23
Zeltwegből:

52350406744_a0378392c6_k.jpg


52350332848_15db018e86_k.jpg


52350090331_a728f32901_k.jpg


52349135412_3f28033ab1_k.jpg


4k:
52350408804_6ac46f59b6_4k.jpg
 
A videóban szereplő Gripen szárnyának végén milyen rakéta látható?! A rakéta feje le van takarva!
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
@molnibalage ?
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.