MiG-31 Foxhound (Mikojan-Gurjevics)

Csak ezek a semmitmondó PR szövegeket kellene elhagyni a nyilatkozóknak. A képek jók, de a szöveg borzalmas. Inkább arról beszéljenek, hogy a törzs alatti 6db R-37M rakétákkal mikor lesznek elérhetőek a modernizált gépek.
Nem lehet megcsinálni. Amire te gondolsz, az a MiG-31M, de az egy teljesen más sárkány volt. A BM-re modernizált DZ és a BMSz-re modernizált alapváltozatok törzse alá csak két sorban függeszthetők a rakéták, a K-ra átalakított sárkányok pedig csak egy darab megerősített Kinzshal pilont hordoznak.
Ezekről eltávolították az R-33/R-37M függessztésére alkalmas pilonok bekötéseit.

A MiG-31M törzse kicsivel szélesebb, a hajtóműveket kicsivel széjjelebb telepítették, melyek fúvócsövei már nem összetartóak, hanem párhuzamosak:

551.jpg

Ez szinte észrevehetetlen eltérés, de más lett a törzskeret is.
Ezért a gép hasa alá már három sorban, igaz némiképp eltolva, de felfért a hat darab R-37-es, de ez a klasszikus 31-es sárkányokon nem megvalósítható.
 
A lokátor 10 célt tud követésbe venni és 6 célcsatornával rendelkezik. Magyarán egyszerre 6db R-37M, vagy R-77M rakétát tud bevetni. Szerintem most a MiG-41 nem prioritás, inkább a MiG-31M módosított változatát kellene gyártásba venni, a mai követelményeknek megfelelő felszereltséggel. Ezzel a MiG is életképesebb lenne.
 
.
.
Maga a MiG tervezőiroda egyáltalán létezik még? Sok projectjük nem ment az elmúlt években, jó kérdés, hogy milyen állapotban vannak, ha még megvannak?
 
.
.
Szerintem is csak vegetálnak, pláne amióta kiderült, hogy az indiaiak (helyesen) dobják a MiG-29K-t a Rafale miatt, pedig vagy 10-15 éve úgy nézett ki, hogy a MiG-29 család az utolsó esélyét a hajófedélzeti verzióval kapja meg, részben a potenciálisan nagy indiai üzlettel, részben úgy nézett ki, hogy a Kuznyecovot is átépitik és átfegyverzik 29-re. Egy esetleges sikeres K verzió újra képbehozhatta volna a 29-est (35-öst) a szárazföldi megrendelésekkor is, szóval ott volt egy reménysugár, de ez totál eltűnt, és az utóbbi pár évben az is kérdés, hogy ha a MiG maradék mérnökei bejárnak az irodába, mivel ütik el az időt 8-16h között, mert nagyon még prototipus se jött ki tőlük. Maximum "négerként" bedolgoznak mások programjaiba? Szerintem már az indiai K is azon bukott el, hogy a MiG-29-nek az elmúlt 25 évben nem volt semmi érdemi új projectje, és a mérnökök, a gyártási lánc leépülése, rutintalansága miatt lett, hogy az indiai K megoldhatatlan hibalavinává változott.
.
Namost ezen az alpon egyáltalán nem nézek ki belőlük új tipust, de ma már egy eredményes komolyabb upgradeet sem. A MiG-31-et is el kéne lassan engedni, mert a MiG-25-ként ez a szerkezet először pont 60 éve, 1964-ben repült, és annyira sose volt átütően sikeres, hogy erre kéne a jövőt is épiteni, csak azzal, hogy kettővel több rakétát raknak alá, kicsit kiszélesitik, nagyobb LERX a szárnytőre, meg nagy, keret nélküli szélvédő (amitől a max sebesség valószinűleg tovább limitálták az alap 31-eshez képest is?)
.
Szerintem a 31-es feladatára, a hosszú idejú nagy hatótávú őrjáratozásokra, BVR légiharc nagyméretű értékes célok ellen, egy erősen felfegyverzett pilótanélküli gépet kéne fejleszteni, komoly elektronikával, és mesterséges intelligenciás döntéshozatali képességekkel is.
 
A lokátor 10 célt tud követésbe venni és 6 célcsatornával rendelkezik. Magyarán egyszerre 6db R-37M, vagy R-77M rakétát tud bevetni. Szerintem most a MiG-41 nem prioritás, inkább a MiG-31M módosított változatát kellene gyártásba venni, a mai követelményeknek megfelelő felszereltséggel. Ezzel a MiG is életképesebb lenne.
Ugyanott vannak, ha elkezdenék a MiG-31M-et gyártani, ami erkölcsileg és technikailag is elavult mára. A MiG-41 a MiG-31 váltótípusa lesz.
Nem hatékonyabb egy új modern gépet kifejleszteni a 0-ról mint régi gépet építeni a 0-ról?
 
Ezt gondolom én is, mert a MiG-31M részben már szintén egy régi terv, tehát eleve modernizálni, újra tesztelni kéne, illetve mivel az eredeti MiG-31M terven egy kicsit minden alkatrész más volt, a gép méretei mindenfelé változtak egy kicsit, a gyártást is újra kéne szerszámozni, alkatrészek nem csereszabatosak, stb. Túl nagy erőfeszitéssel lenne egy gépük, ami nem elég előremutató.
Amúgy annó pont ezzel a gondolatmenettel dobták a MiG-25M tervét is, pedig az szintén igéretes előrelépésnek tűnt az akkor alap MiG-25 után.
 
Egy remek R-37M indítás, a MiG-31 fegyveroperátori üléséből megörökítve, a radarernyőn keresztül (végig):
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Jelmagyarázat:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Jó lesz már az F-16okat látni a MiG képernyőjén ;)
 
Az ominózus indítás.
Kár, hogy sokat nem lehet látni, érteni belőle.
Az viszont látszik, hogy az orosz berendezesek, kijelzők, kabinok még mindig nem felhasználóbarátok.
Ez alapján a kitakart kép alapján nem érzem indokoltnak a megállapításodat. (Attól még igaz lehet, mert a BM/BSzM modernizáció nyilván nem tett csodát.) Mit nem értesz? A bal oldali képernyőn a cél távolsága és irányszöge, valamint a NEZ (No Escape Zone) látszik. Ez utóbbi pulzál, mert a cél és az indító gép aspektusának változását követi. A jobb oldalin a cél magassága látható. A befogás kb. 175 km-ről történt meg (ami megfelel a papírformának, mert a Zaszlon-A vadászgép méretű célt 180 km-ről képes automatikus követésbe venni). Az indítás pontosan 100 km-ről történt, a találat kb. 75 km-nél volt. A találat után a cél gyorsan magasságot vesztett, majd eltűnt a radarról.
 
Egy kis kiegészítés, pontosítás: a BM/BSzM radarja helyesen RP-31 Zaszlon-AM. Az utolsó FF kép valószínűleg a gép 8TP infravörös érzékelőjével készült a találat után zuhanó, és füstöt/lángot húzó célról.
 
Ez alapján a kitakart kép alapján nem érzem indokoltnak a megállapításodat. (Attól még igaz lehet, mert a BM/BSzM modernizáció nyilván nem tett csodát.) Mit nem értesz? A bal oldali képernyőn a cél távolsága és irányszöge, valamint a NEZ (No Escape Zone) látszik. Ez utóbbi pulzál, mert a cél és az indító gép aspektusának változását követi. A jobb oldalin a cél magassága látható. A befogás kb. 175 km-ről történt meg (ami megfelel a papírformának, mert a Zaszlon-A vadászgép méretű célt 180 km-ről képes automatikus követésbe venni). Az indítás pontosan 100 km-ről történt, a találat kb. 75 km-nél volt. A találat után a cél gyorsan magasságot vesztett, majd eltűnt a radarról.
Miért nem egy képernyőn jelenik ez meg?