Az ilyen illuzionistákról beszélek mint te, akik azt hiszik, hogy nevelés nem kényszer, hanem valamilyen önkéntes vállalás. A komcsik is azt hitték, hogy ha ők elvhűek, akkor a nép majd példát vesz róluk és követi őket a kommunista paradicsom altruizmusába. Nem történt ilyen, mert az ember a kisebb ellenállás irányába mozdul el az önzés tengelyén. Ha nem tereli kényszer a közösség irányába bizonyos területeken, akkor soha nem fog semmilyen erkölccsel, nemzettel, hazával, közösségel és más mesterséges konstrukciókkal bíbelődni, hanem elmerül a féktelen individualizmusában.
Ahogy az normális. A normális ember ugyanis hiperindividualista. Erre lehet barbár hordát, vagy nyugati típusú neoliberalizmust építeni, mást nem. Mi viszont az egyének közti interakciók hiperkombinált szerkezetében, egy úgynevezett civilizációban akarunk élni, ahol olyan intézmények fenntartásához keresünk emberanyagot, mint az állam, a fejlett társadalom vagy éppen a szervezett és állandó véderő. Ez nem megy nevelés nélkül, ami az egyik szinonímája az idomítás szónak, mivel minden nevelés idomítás és minden idomítás nevelés. Ösztönzők nélkül nincs nevelés, az ösztönzők közé pedig egyenrangú módon és szükségszerűen tartozik a büntetés éppúgy, mint a jutalmazás. A jutalmazás, akárcsak a büntetés önmagukban hatástalanok. Helyesen írod, ha manifeszt vernek az államrendőrségen, attól még nem fogod szeretni a rendszert, ahogy akkor se fogsz katonának menni, ha kétszer ennyit ajánlanak, hiszen ugyanezért a pénzért kevésbé megterhelő munkát is végezhetsz. A nevelés alapja egy olyan rendszer, amely egyensúlyba hozza az ösztönzők e két csoportját és úgy jutalmaz, hogy közben kijelöli a büntetés területét is, méghozzá a lehető legkevésbé durva módon.
Fél év sorkatonaság nagyon durva egy a középfokú oktatás keretei közt négy évre elosztott katonai kiképzéshez képest. Durva, mert elvesz fél évet az életedből, míg az utóbbi nem, azt csak hozzácsapták valamihez, amit amúgy is csinálsz abban a négy évben! Ugyanez a helyzet magával a sorkatonasággal. Azt mondani, hogy kötelező, akár akarod, akár nem, egy durva kényszer, azt mondani, hogy oké, tanulj ingyen cserébe mondjuk már egy enyhe kényszer az eredetihez képest.
Az a durva, hogy amikor én az eredetinél sokkalta enyhébb kényszerek és az eredetihez képest már megjelenő és busás jutalmazó rendszerek kereteiről írok, akkor neked valami szörnyűség jut eszedbe, pedig ez sokkal enyhébb annál, ami nálunk a kilencvenes években is volt a sorkatonaság! Az a sorkatonaság, amiről amúgy nem gondolkodik szörnyűségként a lakosság igen szignifikáns része. Velük ellentétben én igen és ezért gondolkodom egy sokkal szofisztikáltabb és a végső cél érdekében kevésbé büntető rendszerben.
„Az ilyen illuzionistákról beszélek mint te, akik azt hiszik, hogy nevelés nem kényszer, hanem valamilyen önkéntes vállalás."
Három leány gyermekem van, a legidősebb gimnazista és orvosnak készül. Önként vállaltam őket a feleségemmel együtt és nem éreztem azt soha, hogy a nevelésük kényszer lenne és arra is vigyázok, hogy ők sem érezzék annak.
„A komcsik is azt hitték, hogy ha ők elvhűek, akkor a nép majd példát vesz róluk és követi őket a kommunista paradicsom altruizmusába. Nem történt ilyen, mert az ember a kisebb ellenállás irányába mozdul el az önzés tengelyén."
A faluban ahol lassan 13-dik éve élek, (vissza költözőként, a temetőben a szépapámé a legrégebbi sír) a kommunisták kivétel nélkül a leghitványabb emberekből kerültek ki, azokból akiket a falu kivetett magukból, mert lusták, munkakerülők és iszákosak voltak. Nem hittek azok valójában semmiben, csak a hatalom kellett
nekik hogy aztán azzal kényükre-kedvükre visszaéljenek vele.
„Ha nem tereli kényszer a közösség irányába bizonyos területeken, akkor soha nem fog semmilyen erkölccsel, nemzettel, hazával, közösségel és más mesterséges konstrukciókkal bíbelődni, hanem elmerül a féktelen individualizmusában."
A szüleim nem erre tanítottak, ahogy az ő szüleik sem Őket! A nemzet legkisebb közössége a család, ideális esetben innét kapja meg az ember az identitásának alapjait. A nemzet: - azonos identitású emberek
önként vállalt sorsközössége.
„hogy az normális. A normális ember ugyanis hiperindividualista. Erre lehet barbár hordát, vagy nyugati típusú neoliberalizmust építeni, mást nem. Mi viszont az egyének közti interakciók hiperkombinált szerkezetében, egy úgynevezett civilizációban akarunk élni, ahol olyan intézmények fenntartásához keresünk emberanyagot, mint az állam, a fejlett társadalom vagy éppen a szervezett és állandó véderő. Ez nem megy nevelés nélkül, ami az egyik szinonímája az idomítás szónak, mivel minden nevelés idomítás és minden idomítás nevelés. Ösztönzők nélkül nincs nevelés, az ösztönzők közé pedig egyenrangú módon és szükségszerűen tartozik a büntetés éppúgy, mint a jutalmazás. A jutalmazás, akárcsak a büntetés önmagukban hatástalanok. Helyesen írod, ha manifeszt vernek az államrendőrségen, attól még nem fogod szeretni a rendszert, ahogy akkor se fogsz katonának menni, ha kétszer ennyit ajánlanak, hiszen ugyanezért a pénzért kevésbé megterhelő munkát is végezhetsz. A nevelés alapja egy olyan rendszer, amely egyensúlyba hozza az ösztönzők e két csoportját és úgy jutalmaz, hogy közben kijelöli a büntetés területét is, méghozzá a lehető legkevésbé durva módon."
A nevelés példamutatásra épülő, elsősorban az értelemre ható tanítás, míg az idomításnál mindig előkerül a korbács és a bot.
„Fél év sorkatonaság nagyon durva egy a középfokú oktatás keretei közt négy évre elosztott katonai kiképzéshez képest. Durva, mert elvesz fél évet az életedből, míg az utóbbi nem, azt csak hozzácsapták valamihez, amit amúgy is csinálsz abban a négy évben! Ugyanez a helyzet magával a sorkatonasággal. Azt mondani, hogy kötelező, akár akarod, akár nem, egy durva kényszer, azt mondani, hogy oké, tanulj ingyen cserébe mondjuk már egy enyhe kényszer az eredetihez képest."
Csak úgy mint a gyermek vállalás, a haza védelme is önfeláldozást és felelősség vállalást igényel. Az embereknek vissza kell adniuk a hitet a „JÖVÖBE", igen a csupa nagybetűvel írandóban, abba aminek személy szerint már nem leszünk részesei, csak a gyermekeink és az ő gyermekei.
„
Az a durva, hogy amikor én az eredetinél sokkalta enyhébb kényszerek és az eredetihez képest már megjelenő és busás jutalmazó rendszerek kereteiről írok, akkor neked valami szörnyűség jut eszedbe, pedig ez sokkal enyhébb annál, ami nálunk a kilencvenes években is volt a sorkatonaság! Az a sorkatonaság, amiről amúgy nem gondolkodik szörnyűségként a lakosság igen szignifikáns része. Velük ellentétben én igen és ezért gondolkodom egy sokkal szofisztikáltabb és a végső cél érdekében kevésbé büntető rendszerben."
Egy évet voltam sorkatona, szerettem volna az lenni, bár előtte kiszórtak a katonatiszti orvosin. (Sorosnak azért még jó voltam
)
Láttam és a bőrömön megtapasztaltam annak minden árnyoldalát és szépségét. ( A mai napig a legjobb barátommal, fogadott testvéremmel, együtt vonultam be Kiskörösre, ott ismertem meg.)
Novemberben vonultunk (1996), nagyon hideg tél volt, de a körletekben nem volt fűtés, ezért engedélyezték a hősugárzó bevitelét. Aztán az összes bevonuló (RT. Század) körletet egyetlen körletbe zsúfolták be, hogy legalább a test hő melegítse be azt. A vizes blokkban hetekig nem volt melegvíz, (gyakran hideg sem) és mivel
nem volt fűtés jégcsapok lógtak az ablakban (belül). Ennek ellenére egy olvadós reggelen a laktanyától 8 km-re
lévő gyakorlóhelyen, ahová erőltetett menetbe mentünk fekvő lövészgödröt ásattak velünk, és órákig kúszattak
minket a latyakban, sárban. Akkor már 8 napja nem fürödtem, de ezután már nem bírtam tovább és a gyakorlat után lezuhanyoztam. Olyan középfül gyulladást kaptam, hogy Kecskeméten a katonai korházban megkellett műteni, minek következtében arra a fülemre ma sem hallok tökéletesen. Ennek ellenére nem ez bántott, hanem az hogy egyes tisztek szétlopták az alakulatot, mindenki sz..rt bele mindenbe, pénzért előnyökhöz juthattál,
hülyének néztek ha lelkiismeretesen próbáltad csinálni a feladataidat.
Nem a célokkal van a bajom, csak láttam, hogy a kényszerrel kiépített rendszer kontraproduktívá válik.