Sok igazság van abban amit írtál és a kételkedés joga oké.
De a mindent megkérdőjelezünk, ami nem minket igazol is tévút. Főleg a folyamatos orosz mesterterv felbukkanása. Ez kifejezetten bosszant főleg ilyen folyamatos vesszőfutás után. Lehetnek minimális tények, amit nem lenne muszáj megkérdőjelezni.
Ebben a háborúban a leginkabb tényszerű híreket az orosz kormánytól független oroszbarát katonai bloggerek hozzák. A nyugati, orosz meg ukrán hivatalos az full propi.
Ettől függetlenül a mai napi lázadás nagy X akta, ahol a megfejtés nagyon távoli. Ennek ellenére pár dolgot ki lehet zárni nagy nyugalommal. Az, hogy ez egy Putyin cselszövés. Nem látni mit nyert vele, de azt sejteni sokat bukott.
Megvan az esélye hogy szaladnak az események után, de azért érdekes ez, mert máskor pedig látunk tökéletesen végrehajtott speciális akciókat, gazdasági manővereket, diplomáciai sikereket. Az egyik oldalról vannak dolgok amikre azt mondjuk hogy hinnye ez szép volt, máskor meg ugyan az a csapat csinál valami oltári blamát. Viszont ne felejts el valamit, a keleti ember másként gondolkozik mint a 4 évre tervező nyugati politikus. Egy mesterterv lényege sosem egy lépéssel előre járni.... az nem terv, hanem rétegezni és meglepetést okozni, olyan helyzetbe hozni a résztvevőket hogy fogalmuk se legyen mi történik. Hmmm mint például jelen helyzetben az egész világ, de ez ugyan úgy igaz az egészre. Te látod én látom mindenki látja hogy a nyugat nem partner de nem húzták be Ukrajnát 2014 ben, de közben lebonyolítottak egy krímet és egy Szíriát, és megszerzik Afrika egy részét.
Most pedig a bénázásuk és kifogyásuk közepette, levetkőztetik a nato európai szárnyát, jah és közben a török szultán egy lépést nem tesz közvetlenül ellenük max fegyvert ad el de azt is csak pénzért kifizetve.
A legtöbb ember nem tud évtizedes de még éves távlatokban sem gondolkozni, ezért járnak el dolgozni ahelyett hogy a pénzüket dolgoztatnák maguk helyett, de pont ezért a tömeg tökéletes arra hogy befolyásolják.
Másként gondolkozunk a jó tervekről, és az időről, és valamit látnak a nemnyugati partnereik is mert mégis erősítik a kapcsolatokat, a nyugat már senkinek nem partner mert 0 a bizalom feléjük, most már csak az erős ipar és technológiai élen járás mítoszát kell elvenni a dollár rendszer mellet, egy ilyen terv nem annyiból áll hogy bedarálom ukrajnát 1 hónap alatt. Az áldozatok pedig elhiheted cseppet sem érdeklik a terv végrehajtóit és kitalálóit amíg a haszon nagyobb. Persze csak ha van terv egyáltalán.
Például csak ez a kis műsor amit kaptunk, csomó dolgot nyertek vele az oroszok szerintem. Megreformálják a hadsereg vezetését, ami talán a legerősebb oligarcha kör volt, és legszenvtelenebb rablók. Csomó információt adtak azzal kapcsolatban hogy melyik szervezet hogyan reagál látja el feladatát egy lázadás szituációban. A türelmetlen nyuszik kiugrottak a bokorból még ha ezt lehet mi nem is látjuk. Az egész világ őket nézte és mégsem látott semmit, mindenki a saját verziójára talál több bizonyítékot, ti például arról hogy Oroszország véglegesen meggyengült mi pedig arról hogy ismét kiráztak egy csomó csontvázat szekrényből.
Ez olyan mint hogy az orosz hadsereg meggyengül a háborúban, miközben létszáma nő, legmodernebb harceljárásokat dolgozza ki élesben, minden elérhető eszközt és módszert kipróbálnak, a " filléres dolgok forradalma", és másfél év után azt látjuk hogy felállították az acélfalt amint nem tudnak átmenni eddig az ukránok, de ez még nem lejátszott meccse, ott sem idióták vannak a tervezőasztal mögött.
Egy gyakorlat sem ér annyit mint a valós helyzetben megszerzett tudás.
A wagner afrikai szárnya pedig nem érintett szerintem, már csak a létszámadatokból következtetve sem,ráadásul továbbra is kell egy hadsereg ami a külső feladatokat végzi de nem hivatalos orosz hadsereg. Tehát aki marad a pmc keretében az megy afrikába, nem pedig a gulágra vagy haza persze lesz olyan is.
Sztem mi semmit sem nyerünk itt. Rengeteget buktunk, bukunk folyamatosan. Max. a károkat tudjuk csökkenteni.
Ha ma Putyin taknyol, az a magyar külpolitika csődje lett volna. (Bár a szemüvegem fideszes, de ez azon is átüt.)
Megint csak másként látjuk. Nem nyerünk semmit egy döntő orosz győzelemmel? 1-2-3 év távlatban nem. Viszont ha eljönnek a magyar határig akkor lesz egy semleges szomszédunk az egész világ felé, és nem nyíltan ellenségen keresztül kapjuk az üzemanyagot a gazdaságunkhoz. Szerinted az ami történik a "szövetségeseink" részéről az partneri viszony? Hogy nem tesszük hurokba a nyakunkat ezért ők tuszkolják bele, aztán a terveik hatására amikor gazdasági baj van azt mondják hogy ami hibánk?
Semmivel nem nagyobb fenyegetés Oroszország a szomszédban mint Ukrajna, ennek hatására lehet majd költeni valódi hadseregre, de igazából nem számít mert egy hónap alatt fogy el egy MH az ukrán háborúban, és amúgy sem ellenük kell fegyverkezünk, mert erről egy Benkő interjú jut eszembe...
Ráadásul az orosz kisebbségi törvények annyira jók hogy tudnak növekedni a kisebbségek, ez jó lenne a magyar kisebbség számára is, igen sokan elmenekülnek de ez nem számít, a békében is eltűnne a magyar kisebbség ha nem támogathatjuk őket. Márpedig ezt nem engedi meg a jelen ukrán vezetés. Viszont az orosznak még jól is jönne ha nem neki kell pénzelni az iskolák egy részét, stb.... az embereket pedig csak az anyagi boldogulás érdekli főleg, ezért volt több iskolai jelentkező kárpátalján mint az egész többi elcsatolt területen ha jól emlékszek, egy lerombolt országrészben, sokaknak lesz vonzó az addig elfeledett vagy addig nem is létező magyar identitásuk.
Én nem revizionista vagyok hanem imperialista, nem igazságot akarok hanem erőt Magyarországnak és növekedést, revízió növekvő arányú magyar kisebbség nélkül nem elképzelhető, a lényeg hogy a nemzet növekedjen, majd idővel növekszik az állam is, de a nemzet növekedését az orosz kárpátalja is biztosítani tudja, de akár az orosz báb Ukrajna is, sőt az még csóróbb lesz, de teljesen báb, ezért olcsóbb a művelet.
Ja hogy ez több évtizedes terv, és nem választási ciklusokban meg negyedéves jelentésekben mérendő? Bocsi én nem úgy gondolkozok.
A blogkád feloldása és a nemzet növekedésének lehetősége, ezt jelenti az orosz győzelem.