azt meg, hogy a szovjetek a hk építésben úgy előrébb tartottak, mint az USA a repülőknél, azt nem valami nyugat buzulás miatt nem veszi be a gyomrom...hanem azért mert az amcsi repülő nem azért volt jobb, mert az amcsi volt, hanem mert az USA háttéripar képes volt jobb anyagokból, jobb gyártástechnológiával, tartósabb gépet építeni, jobb elektronikát előállítani stb...
a szovjet kohászati ipar meg rohadtul nem volt a nyugati előtt...a hk-ik nem azért voltak védettebbek, mert valami spéci ötvözetet használtak...hanem egyszerűen csak többet....
a szovjetek kis homlokfelületű, támadáshoz kondícionált, szemből jól védett roham harckocsikat csináltak....na de akkor tegyük fel a kérdést, hogy cserébe mit áldoztak fel...hát leginkább a belső teret meg az ergonómiát
Ez részben igaz, az utolsó mondattal egyet értek: ergonómia/belső tér könnyen lehet, hogy tényleges áldozat volt az eltérő optimalizáció oltárán.
Könnyen védhető, hogy a T-55/62 sorozatok csak más paraméterek mentén voltak optimalizálva, de a T-64/72/80 sorozatok esetében ennél többről van szó. A T-64 esetében jelent meg először tömeggyártásban a kompozít páncélzat, az olyan speciális anyagok, mint pl korund felhasználásával. Az, hogy milyen anyagokat, milyen arányban és geometriában elhelyezve lehet a legjobb súly/védettség arányú páncélzatot kialakítani egy speciális szaktudás, pont ugyanúgy, mint egy jó AWACS összerakása. Hasonlóan élen jártak az ERA páncélzatok esetén, illetve a gázturbinák harckocsikban történő alkalmazásánál is úttörők voltak.
Egy másik fontos tényező az automata töltőberendezés volt. Ez lehetővé tette a harckocsi felületének csökkentését, így azonos tömeg mellett a páncélvastagság növelését.
Bár ezek nem pont olyan technológiai korlátok, mint pl kisméretű félvezetők gyártása, de alkalmazott kutatások eredményei, messze nem triviálisak. Ezen kívül más területen is előnyben voltak bizonyos időszakokban, lásd az SR-71 -hez szükséges titánium beszerzésnek történetét.
Egy másik szempont pedig az, hogy valójában a szovjet tankok "drágábbak" voltak. Előbb kezdték felszerelni az összes harcjárművüket éjellátóval, ABV védelemmel, sok esetben lövegstabilizátorral, irányított páncéltörő rakétákkal, mint a velük szembenálló erők.
Valószínűleg ezeket hasonló minőségben a nyugatiak is be tudták volna építeni már abban az időszakban is, de nem tették meg, mert nem tartották olyan fontosnak, mint amennyibe kerültek volna.
Viszont ezek az extrák nyilvánvalóan többlet munka- és tőkefelhasználást eredményeztek a szovjet oldalon. Ettől még lehettek olcsóbbak a nemzetközi piacon, a szocialista számvitel hiányosságai miatt (pl: lehet, hogy x csavar 100 Ft lenne a piacon, de ha a tervihatal azt mondja, hogy az 10 forint, akkor 10 forintként fog megjeleni a termék árában), illetve az amerikai eszközök árának fedeznie kellett az amerikai munkás Fordját, hamburgerét, floridai nyaralását, az orosz meg örülhetett a busz, kása, vodka kombónak.
Ez a többlet erőforrás-felhasználás egyébként sok szempontból az USA légierejének előnyére is igaz a másik irányból. A 20. század egyik legsikeresebb harcigépe az F-4 Phantom II volt. Ez bizony egy nagy méretű, full extrás nehézvadász(bombázó) volt, s később az F-15 is. A szovjetek viszont a Szu-27 -nél csatlakoztak először ehhez az irányhoz, addig könnyű frontvadászokban és csak bombázók ellen felkészített elfogóvadászokban gondolkoztak (Szu-15, MiG-25, MiG-31). Érdekes gondolatkísérlet elgondolni, hogy mire juthattak volna, ha MiG-23 helyett egy nagyobb, kéthajtóműves, nem változtatható szárnygeometriájú gépet terveznek, a Phantom mintájára.