А. Tarasenko
Többrétegű kompozit páncélzat
T-80B
A T-80B védelmét nagy keménységű, hengerelt BTK-1 típusú páncélzattal javították . A burkolat elülső részei a T-72A számára javasolthoz hasonló optimális, "háromszöges" páncélvastagság-arányt mutattak.
1969-ben három vállalkozás scsoportja egy új típusú, megnövelt keménységű BTK-1 típusú (dotn = 3,05-3,25 mm) lőszer elleni páncélzatot javasolt, amely összetételében 4,5% nikkelt, valamint réz-, molibdén- és vanádium-kiegészítőket tartalmazott. A 70-es években a BTK-1 acéllal kapcsolatos komplex kutatási és gyártási munkákat végeztek, ami lehetővé tette, hogy elkezdjék bevezetni a harckocsi gyártásba.
A BTK-1 acélból készült, 80 mm vastagságú préselt lemezek eredményei azt mutatták, hogy szilárdságuk megegyezett a 85 mm vastagságú szabványos lemezekével. Ezt a fajta acélpáncélt a T-80B és a T-64A(B) harckocsik burkolatának gyártásához használták. A BTK-1-et a T-80U (UD) és a T-72B harckocsik tornyában lévő többrétegű "páncél csomagban" is használják. A BTK-1 páncélzat megnövelt ellenállással rendelkezik a kaliber alatti lövedékekkel szemben 68-70-es tűzszögben (5-10%-al nagyobb a normál páncélzathoz képest). A vastagság növekedésével a BTK-1 páncél és a közepes keménységű gyártású páncél ellenállása közötti különbség növekszik.
A harckocsi kifejlesztése során kísérleteket tettek egy nagyobb keménységű öntött acéltorony létrehozására, amelyek azonban nem jártak sikerrel. Ennek eredményeképpen a T-72A harckocsi mintájára egy közepes keménységű öntött acélból készült torony kialakítását választották, a T-80B torony páncélzatának vastagságát megnövelték, és 1977-ben ilyen tornyokat vettek át a sorozatgyártásba.
A T-80B harckocsi további páncélzatának megerősítése az 1985-ben szolgálatba állított T-80BV harckocsiban valósult meg. E harckocsi törzsének és tornyának homlokpáncélzata elvben megegyezett a T-80B harckocsiéval, de edzett kompozit páncélzatból és a Contact-1 dinamikus védelemből állt. A T-80U harckocsi sorozatgyártására való áttérés során a késői T-80BV harckocsik (219RB) közül néhányat T-80U típusú tornyokkal szereltek fel, de a régi Cobra fegyverzettel és irányított fegyverrendszerrel.
A T-64, T-64A, T-72A és T-80B harckocsik gyártástechnológia és védelmi képesség tekintetében hagyományosan az orosz harckocsik első generációjához sorolhatók. A szóban forgó időszak az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek elejéig tart. A fent említett harckocsik páncélozása általában véve nagy védelmet nyújtott a korszakban legelterjedtebben használt páncéltörő fegyverekkel (ATV) szemben. Különösen a páncéltörő lövedéktípus (APFS) és a kompozit maggal rendelkező, páncéltörő, szubkaliberű lövedékekkel (APSC) szembeni ellenállás tekintetében. Ilyenek például az L28A1, L52A1, L15A4 APFSDS típusú lövedékek és az M735 és BM22 típusú OPFP-k. Ezenkívül az orosz harckocsik védelmének tervezése úgy történt, hogy a BM22 tandem robbanófejjel ellátott lövedékeivel szembeni ellenállást biztosítsák.
A helyzetet azonban befolyásolták azok az adatok, amelyeket az 1982-es izraeli-arab háborúból elhozott tankokkal történő tesztelések során nyertek.
Az orosz harckocsik "lőszerállóságának" meghatározásával foglalkozó különbizottság egyik következtetése az volt, hogy az M111-es a hazai 125 mm-es BM22-es lövedékkel szemben előnyben van a hazai sorozatgyártású hazai harckocsik kombinált HLC-páncélzatának 68°-os szögben történő behatolási hatótávolsága tekintetében. Ez arra utal, hogy az M111-es lövedéket elsősorban a T72-es harckocsi ellen tervezték, míg a BM22-es lövedéket úgy tervezték, hogy 60 fokos szögben találja el a monolit páncélzatot.
Erre válaszul a Szovjetunió Védelmi Minisztériumának javító üzemeiben 1984-ben végzett nagyjavítás során a fent említett típusok tankjain végzett Deflektor K+F munka befejezése után a tankok a felső homlokzati rész további megerősítését kapták. A T-72A harckocsikra egy további 16 mm vastag lemezt szereltek fel, amely 1428 m/s sebességig védelmet biztosított az M111 ellen.
Az 1982-es közel-keleti harcok nem kisebb mértékben befolyásolták a harckocsik védelmét. 1982 júniusától 1983 januárjáig a "Contact-1" kutatási és tervezési munkája során D.A. Rototaev (NII Stali) felügyelete alatt a DP harckocsikra történő telepítésével kapcsolatos munkálatokat végeztek. A munka lendületét az izraeli Blazer nagy robbanóerejű reaktív páncélzat harc helyzetek során bizonyított hatékonysága adta. Érdemes felidézni, hogy a Szovjetunió már az 50-es években kifejlesztett egy DP-rendszert, de különböző okok miatt nem telepítették tankokra.
Így 1984 óta a Reflect és Contact-1 K+F projektek keretében a T-64A, T-72A és T-80B harckocsik védelmének javítása érdekében a külföldi országok általánosan használt páncéltörő fegyverekkel szemben hozott intézkedéseket hajtották végre. A sorozatgyártásban a T-80BV és T-64BV harckocsik már figyelembe vették ezeket a megoldásokat, és nem látták el őket további hegesztett lemezekkel.
A T-64A, T-72A és T-80B harckocsik háromrészes (acél + üvegszál-erősítésű műanyag + acél) páncélvédelmének szintjét az első és hátsó acéllemezek optimális vastagságának és anyagkeménységének kiválasztásával érték el. Például az elülső acélréteg keménységének növelése a nagy tervezési szögben (68°) felszerelt rétegelt kombinált páncélok esetében a védelem növekedését eredményezi.
A fenti intézkedések azonban csak modernizációs megoldások voltak, az 1985-ben gyártani kezdett harckocsikba, mint például a T-80U, T-72B és T-80UD, olyan új megoldásokat építettek be, amelyek hagyományosan a kombinált páncélzatfejlesztés második generációjának tulajdoníthatók. A HLV tervezése során a nem fémes töltőanyag közötti további belső réteggel (vagy rétegekkel) történő kialakítást alkalmazták. A belső réteg pedig fokozott keménységű acélból készült. Az acéllal kombinált gátak belső rétegének keménységének nagy szögben történő növelése növeli a "gát" energia elnyelő erejét. Kis szögek esetén a középső réteg keménységének nincs jelentős hatással.
A VLD T-64B belső réteggel ellátott szelvénye
(acél+STB+acél+STB+acél).
Az új kiadású T-64BV harckocsikra nem szerelték fel a harckocsi test HLV kiegészítő páncélzatát, mivel az új konstrukció már
a következő generációs harckocsik elleni védelemhez lett igazítva - három réteg acélpáncélzat, közte két réteg üvegszál-erősítésű műanyaggal, összesen 205 mm vastagságban (60+35+30+30+35+45).
Az új kialakítású HLW kisebb teljes vastagságával az APC-vel szembeni ellenállás tekintetében (az AP-t nem számítva) HLW felülmúlja a régi típusú HLW-t, amely további 30 mm-es lemezzel rendelkezik.
Hasonló szerkezetet alkalmaztak a T-80BV-nél is.
Az új kombinált rétegű páncélok létrehozásának két iránya volt.
Az elsőt a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának szibériai kirendeltségén (Lavrentyev Hidrodinamikai Intézet, V.V. Rubcov, I.I. Terekhin) fejlesztették ki. Ezt az irányt doboz alakú (poliuretán habbal töltött doboz típusú lemezek) vagy cellás szerkezet képviselte.. Az ellenintézkedés elve az, hogy a két közeg közötti határfelületen lejátszódó jelenségek miatt a kumulatív sugár mozgási energiájának egy része, amely eredetileg a lökéshullámba ment át, átalakul a közeg mozgási energiájává, amely újra kölcsönhatásba lép a kumulatív sugárral.
A második az NII Stali (L.N. Anikina, M.I. Maresev, I.I. Terekhin) által javasolt. Amikor egy kombinált akadályon (acéllemez - töltőanyag - vékony acéllemez) áthatol az alakított sugár, a vékony lemez kupola alakú kidudorodása következik be, a kidudorodás csúcsa az acéllemez hátsó felületére merőleges irányba mozog. Ez a mozgás a vékony lemez áthatolása után is folytatódik, amíg a sugár a kompozit akadály mögött áthalad. A meghatározott kompozit akadályok optimálisan megválasztott geometriai paraméterei mellett, miután a sugár "fejrésze" behatolt, a részecskék további ütközései következnek be a vékony lemezen lévő rés szélével, ami a sugár behatolási képességének csökkenéséhez vezet. Töltőanyagként gumit, poliuretánt és kerámiát vizsgáltak.
Ez a fajta páncélzat alapelveiben hasonlított a brit Burlington páncélzathoz, amelyet a nyugati harckocsikon használtak az 1980-as évek elején.
Az öntött típusú lövegtornyok kialakításának és technológiájának további fejlődése az volt, hogy a lövegtorony homlok- és oldalsó részének kombinált páncélzatát egy felülről nyitott üreggel alakították ki, amelybe egy összetett töltőanyagot illesztettek be, és amelyet felülről felhegesztett kupakokkal (dugókkal) zártak le. Ilyen kialakítású tornyokat alkalmaztak a T-72 és T-80 harckocsik későbbi változatainál (T-72B, T-80U és T-80UD).
A T-72B-nél a tornyot síkban párhuzamos lapok (reflektorlemezek) és edzett acélbetétek formájában töltőlemezzel látták el.
A T-80U-nál ez polimerrel (poliéteruretánnal) töltött, méhsejtes öntvényblokkokkal (méhsejtes öntvények) és acélbetétekkel van kitöltve