Harckocsik harctéri alkalmazása

Igen, a toronyröptetés esetén mi szinte kizárólag arra szoktunk utalni, hogy T-72-nél szinte bárhol megy keresztbe a nyíl vagy a kum sugár, jó eséllyel bele fog akadni egy lőszerbe. Senki nem siratná a Hetvenkettőt, ha 10 esetből 9-szer kiég és csak utána fél órával robban be. (A kiégés után már helyrehozhatatlan amúgy is.) Nála a fő gyengeség az, hogy nem fél órás videókon, hanem 10-20 másodperces kivágásokban szokott találatot kapni és darabjaira hullani.

Mondjuk kifelejtettem, hogy az T-80 volt, de egykutya.
 
  • Tetszik
Reactions: Vogon
Azt viszont nehezebb megérteni, hogy mit nem értesz azon, hogy pár évvel ezelőtti leo-kritikusok hozzáállásával szemben lényegesen módosult az összkép.

Semmit nem módosult az összkép.

Pár évvel ezelőtt hallgattam sokaktól, hogy a Leo2 elcseszett konstrukció, mert a sofőr mellett lőszer van és az instant robban, ha a tank testén áthatol valami lövedék.

Még mindig semmi bizonyíték nincs arra, hogy volt lőszer a Leopárdok teknőben lévő lőszer tárolójában. Ez az egyik lényeges dolog.
A másik, hogyha LOVA alapú lőszert használnak, az inkább elég, mint robban. De ha ilyen lőszer lenne az orosz vasakban akkor ott is ugyan ez lenne a helyzet.
(HA nem tudod mi a LOVA, keress rá)

Akik még pár éve is szakértőként a tévében azt nyilatkozták, hogy 11 T-72-es ér fel 1 darab Leopárd2-vel, azoktól és főleg a gyártótól meg kell kérdezni, hogy akkor mégis mennyi is az ára ezeknek a cicáknak. 30millió dollárt megér egy ilyen gép? Én abszolút pártolom, hogy legyünk kritikusak a német árazással szemben.

Aki ilyet nyilatkozik az egy f@szkalap, és vagy nem ért hozzá vagy hazudik. TV-ben mind kettő gyakori.
Se Szíriában, se ukrajnában nem bizonyította a Leopárd, hogy jobb lenne egy random T szériás tanknál.

Kiderült az elmúlt hetekben, hogy az a lőszer mégsem robban a nagymacskákban, szemben a T-72-vel.

Ez k*rvára nem derült ki :D
Mutassatok már 1 képet arról, hogy volt a teknőben lőszer.... ;)
E mellet az orosz tankokban is elképesztően ritka az azonnali lőszer robbanás.
Ha a Leókban LOVA (vagy hasonló) hajtó anyagú lőszer volt, az kisebb eséllyel robban, de ég. Nem kicsit.
Most a nem robbant fel, ellenben szarrá kiéget állapot között nem látok érdemi különbséget....

Végkövetkeztetés: A Leopárd2 nem olyan jó, mint sokan szerették volna lefesteni és nem olyan rossz, mint amilyennek most szeretnék sokan lefesteni.

Az eddigi végkövetkeztetés az, hogy a valós harctéren semmivel nem ér többet egy random T-64/72 tanknál.
Akna ugyan úgy kiszedni, ugyan úgy kilövi a drón és ugyan úgy szarrá ég. Egy kutya közönséges vas, hamis mítosszal és durva túlárazással.

És igen, a T-72-nek a toronyröptetése a legkritikusabb problémája.

Nézz már meg bármilyen nem szarrá vágott videót!
Az esetek 99%-ában nincs azonnali robbanás. Percekig ég, a személyzet kiszáll és kész. Milyen probléma ez? o_O
Komolyan azthiszitek, hogy a rommá éget Leók azok javíthatóak? o_O
Se a műszerezettségnek, se magának a fémváznak nem tesz jót a tartós tűz. Ezek ugyan olyan ipari hulladékok lesznek...

Ráadásul ha hagyományos lőszer van a teknőben akkor a Leopárd 2 is vagy azonnal, vagy a tűz miatt idővel így jár:
iu


Igen, a toronyröptetés esetén mi szinte kizárólag arra szoktunk utalni, hogy T-72-nél szinte bárhol megy keresztbe a nyíl vagy a kum sugár, jó eséllyel bele fog akadni egy lőszerbe.

Ez megint butaság már bocsi. Ha csak az automatába tesznek, ahogyan az oroszok, akkor rohadt nehéz eltalálni a lőszert...
 
A most beidézett videót nyugodtan vesse mindenki össze a Leopárdok teljesítményével....
Nem hiszem, hogy a Leopárd 2 bármiben jobb lenne. Csak drágább.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Legalább vállaltad volna fel a balfék személyeskedésedet! ;)

Először mutass egy képet ahol van lőszer a kilőtt Leopárdok testében.
Aztán kérdezz meg valakit arról, hogy mit tesz a heggesztett fémszerkezetekkel a tartós, nagy hőmérsékletű tűz.
;)
 
  • Vicces
Reactions: Venom85
Legalább vállaltad volna fel a balfék személyeskedésedet! ;)

Először mutass egy képet ahol van lőszer a kilőtt Leopárdok testében.
Aztán kérdezz meg valakit arról, hogy mit tesz a heggesztett fémszerkezetekkel a tartós, nagy hőmérsékletű tűz.
;)

Mivel volt már, hogy csupán azért, mert egyik vitámat olvasó nem tudta, hogy magam is keresztény vagyok, ezért nem értette a szarkazmust az olyanok mögött, mikor idézek a Bibliából nem a megszokott sorokat.
Ettől még igaz, amit ír, hogy mint kutya az okádékához, úgy tér vissza a bolond a maga hülyeségéhez.
Csak olyan emberek mennek fele lőszerrel háborúzni egy harckocsival, akik számítógépes játékokon nevelkedtek. A valóságban azokat a Leokat soha az életbe ki nem lőtték volna... mert már az első pár kilométeren kifogytak volna a lőszerből és visszafordulnak feltölteni a készleteiket.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba and dudi
Csak olyan emberek mennek fele lőszerrel háborúzni egy harckocsival, akik számítógépes játékokon nevelkedtek.

Már bocsi, de ennek a maga biztososan előadott butaságnak csak egy szépség hibája van.
Az oroszok úgy mennek háborúzni, hogy az automatában van csak lőszer. Már a II. csecsen háborúba is így mentek ;)
Ahogyan a lánctalp fölötti üzemanyag tárolót is vagy kifogyasztják vagy leengedik bevetés előtt.
Az, hogy te ezekről nem tudsz az más kérdés.
Erős a gyanum, hogy az ukránok pont ugyan így mennek háborúba. Nem viszik a tartalék lőszert.
(Ha a Leóból nem lehet a lánctalp fölül leengedni az üzemanyagot, mert majdnem mind ott van. Szarrá is égtek....)

A vitánkat meg egyszerű feloldani. Tessék szépen képet hozni arról, hogy bent volt a testben a tartalék lőszer amikor az aknákon megálltak a Leopárdok.... ;)
 
  • Tetszik
Reactions: megazez
Én azért dolgoznék rajta. Egy tank értékének egy igen jelentős része, hogy mekkora az a felület, ami pontokon eltalálva a harckocsi helyreállíthatatlan károkat szenved. Tudom, a személyzet élete, meg minden. De a környékben meg fog szaporodni az egy zl-as Leo2 felhasználó országok száma és őket az fogja érdekelni, hogy egy véres támadás után a nagymacskák hány százaléka marad harcképes, hány százaléka szenved csupán könnyen helyrehozható károkat és mennyi lesz kukás belőle. Mondom másként. Hány százalék lesz a háborújukban újra bevethető és mennyi kézszem lesz hozzá. (Mivel az embert elég jól megvédi a nyugati technika, a fókusz valószínűleg a vas harcképes állapotban tartására fog helyeződni most, hogy igazoltan 44 Leo2 nem ér fel 440 T-72-vel.)



Igen, a toronyröptetés esetén mi szinte kizárólag arra szoktunk utalni, hogy T-72-nél szinte bárhol megy keresztbe a nyíl vagy a kum sugár, jó eséllyel bele fog akadni egy lőszerbe. Senki nem siratná a Hetvenkettőt, ha 10 esetből 9-szer kiég és csak utána fél órával robban be. (A kiégés után már helyrehozhatatlan amúgy is.) Nála a fő gyengeség az, hogy nem fél órás videókon, hanem 10-20 másodperces kivágásokban szokott találatot kapni és darabjaira hullani.
Várom az ötleteket, hogy hová raksz el
1-1,5m³ gázolajat egy harckocsin úgy, hogy az védve legyen. A lőszerről se feledkezzünk el.
 
Legalább vállaltad volna fel a balfék személyeskedésedet! ;)

Először mutass egy képet ahol van lőszer a kilőtt Leopárdok testében.
Aztán kérdezz meg valakit arról, hogy mit tesz a heggesztett fémszerkezetekkel a tartós, nagy hőmérsékletű tűz.
;)
Bármilyen fémmel, nem kell oda hegesztés. Ozymandias fejtette ki, hogy a kontrolálatlan hőbevitel kukara vág minden páncélt.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Ahogy már egyszer megjegyeztem, ez az alalvető probléma a szovjet/orosz harckocsikkal (és lám az élet bizonyítja a nyilvánvalót, miszerint minnél kevesebb a küzdőtérben az eghető/robbanó anyag annál kisebb az esély egy találatnál a robbanásra, vagy a küzdőtér kiégésére):
Yerdhyfgjysghj-MJh-N.jpg

N-vtelerszjn.jpg

És más harckocsikról, nevesítve

- M48 / M60 Patton,

- Leopárd 1-es,

- AMX-30-as,

- Chieftain,

- Challenger,

- Abrams,

- Merkava,

- és a Leclerc

is lehetne ilyen ábrákat gyártani, kiemelezve, hogy mi náluk a robbanásveszélyes / gyulladékony ?


Mert unalmas a Leopárd 2 vs T-64 - T-90-es bashing !
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0 and fip7
Bármilyen fémmel, nem kell oda hegesztés. Ozymandias fejtette ki, hogy a kontrolálatlan hőbevitel kukara vág minden páncélt.

Persze. Csak akkor most mi szarról beszélgetünk? o_O
Mitől javíthatóbb egy belülről kiéget harckocsi, mint egy kipukkant?
Semmitől. Ipari hulladék lesz mind a kettő!

A személyzet szemmel láthatóan az orosz tankokból és a leókból is kiszállt ukrajnában. A tankok oda lettek. Én nem nagyon látom a különbséget amit próbáltok előadni. :rolleyes:
 
És más harckocsikról, nevesítve

- M48 / M60 Patton,

- Leopárd 1-es,

- AMX-30-as,

- Chieftain,

- Challenger,

- Abrams,

- Merkava,

- és a Leclerc

is lehetne ilyen ábrákat gyártani, kiemelezve, hogy mi náluk a robbanásveszélyes / gyulladékony ?


Mert unalmas a Leopárd 2 vs T-64 - T-90-es bashing !

Kedvenc saját szerkesztésű képem a Leopárd 2A4-ről:
92d0993d33e30282e392dc2cf37f4e96.jpg



Imádom, hogy mindig a teknő képét teszik be a T-72 vs. Leopárd 2 vitába. Egyszer betehetnék már a toronyról készült képeket is, mert azt találják el gyakrabban.... Mennyi lőszer és hidraulika van a T-72 tornyában, és mennyi a Leopárdéban? :rolleyes:
 
Cserébe fél élet átpakolni a lőszert, ha kifogy a rady rack-ből és a parancsnok és az irányzó le van kötve közben.

Az Abrams az autotöltővel lenne működőképes, és tessék hisztizni a hadügynél, hogy miért kapott ugyan zöldpecsétet, mégis kitalálták, hogy felesleges ?
 
Persze. Csak akkor most mi szarról beszélgetünk? o_O
Mitől javíthatóbb egy belülről kiéget harckocsi, mint egy kipukkant?
Semmitől. Ipari hulladék lesz mind a kettő!

A személyzet szemmel láthatóan az orosz tankokból és a leókból is kiszállt ukrajnában. A tankok oda lettek. Én nem nagyon látom a különbséget amit próbáltok előadni. :rolleyes:
És azt se felejtsd el, hogy ott csak szemből védett az üzemanyag, oldalról nem, és pont az a nehezményezés, hogy nem védett helyen van az üzemanyag és védett helyre kéne rakni. Ilyen alapon a Leopardon is a páncélzat rész az üzemanyag, gisz a teknő oldalán végig fut a tank a lánctalpak felett a küzdőtér jelentős részén.
 
Kedvenc saját szerkesztésű képem a Leopárd 2A4-ről:
92d0993d33e30282e392dc2cf37f4e96.jpg



Imádom, hogy mindig a teknő képét teszik be a T-72 vs. Leopárd 2 vitába. Egyszer betehetnék már a toronyról készült képeket is, mert azt találják el gyakrabban.... Mennyi lőszer és hidraulika van a T-72 tornyában, és mennyi a Leopárdéban? :rolleyes:
A6-7- nél is így van?