Harckocsik harctéri alkalmazása

Micsoda? Ha egyesével alkalmaznák, akkor nem gyulladna/robbanna be a küzdőtérben tárolt lőszer és majd 500 liter gázolaj?

Adhatnának az oroszoknak Black Eagle-t is, azzal is súlyos veszteségeket szenvednének, nem azért, mert az orosz az csak a faékgyártáshoz ért, hanem mert rossz terepen, rossz időben, felkészületlenül vágtak háborúba, jól felkészített és kiképzett ellennel szemben.

Hq3VEIc.jpg



Nem február 24.-én kellett volna belevágni a kalandba, hanem április vagy május 24.-én.
 
Szerintem te is polemizáltál rajta (ha jól emlékszem de valaki itt a fórumon), még, hogy csökkentették a lőszert a gépekben a legénységek hogy kissebb legyen az esélye a lőszerrobbanásnak.

A tartalék lőszert nem teszik be, csak a töltőben van lőszer.
Ezt a tapasztalatot csecsenföldön is alkalmazták a második etapban.
A T-90M esetén is már kiszervezték a tartalék lőszert a torony mögé, pont ezen okból.
 
Vagyis mind két helyen. E mellet ott az üzemanyag ami a lánctalpak fölött van és nincs érdemben páncélozva, azonnal fölgyújtva találat esetén a harckocsit.
Dudi szerint nem folyik be a küzdő térbe, csak éppen ha átütik a tankot akkor bizony befele is jut belőle. Nem véletlenül égnek porrá ezek a gépek.
Hát öntömítő az a tartály, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem tud kigyulladni. Mennyi égett porrá? 20 db? 10? 4-5 amit meg is lehet erősíteni ?
Mennyit szedtek össze sérülten az oroszok? Mennyi is maradt ott a harctéren ?
(mondjuk az érdekes, hogy az oroszba meg a franciában az üzemanyagot plusz páncélként kezeled de a németnél már nem műküdik így?)

Meg amikor arról van videó hogy belemegy 4 lancet az A6-ba aztán eredménye meg nincs akkor mi a helyzet?


Te is dudi is a saját nünükéje szerint pakoljátok ide azt ami szerintetek alátámasztja a mondókátokat, csak az a baj, hogy ez az esetek 90%-ban már annyira narratíva szerint alakított képanyag, hogy azt se lehet készpénznek venni.
 
A tartalék lőszert nem teszik be, csak a töltőben van lőszer.
Ezt a tapasztalatot csecsenföldön is alkalmazták a második etapban.
A T-90M esetén is már kiszervezték a tartalék lőszert a torony mögé, pont ezen okból.
Mondjuk abból is van egy szép (mondjuk az fenék elleni akna) videó amikor egyben eltűnik a gép ahogy van.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Az orosz szarok azért égnek, mert azokat tömegesen vetik be.

Ha a Leopárd 2-eseket is olyan mennyiségben vetnék be, mint az orosz harckocsikat, akkor azok is sorozatjában hullanának.

A Leopárd 2-esnek az a szerencséje, hogy házon belül, és ott is békeidős üzemeltetőknek osztogatták szét, nem pedig háborús helyekre exportálták. Mint Szaúd-Arábia ...
Az alapvető probléma ez az orosz harckocsikkal:
YerMJhN.jpg

Nem tudod úgy eltalálni a teknőt, hogy ne valami gyúlékony vagy robbanékonyt érj el.

Leopard 2:

N-vtelerszjn.jpg

Ne egy NASA program felfogni, hogy melyik gyullad/robban könnyebben, még azt sem kell hozzá tudni, hogy a nem 30 éves 120-as lőszerek már önmagukban is nagyon ellenállóak a tűzzel vagy a találatokkal szemben.
 
  • Vicces
  • Robot
Reactions: megazez and fip7
Az alapvető probléma ez az orosz harckocsikkal:
YerMJhN.jpg

Nem tudod úgy eltalálni a teknőt, hogy ne valami gyúlékony vagy robbanékonyt érj el.

Leopard 2:

N-vtelerszjn.jpg

Ne egy NASA program felfogni, hogy melyik gyullad/robban könnyebben, még azt sem kell hozzá tudni, hogy a nem 30 éves 120-as lőszerek már önmagukban is nagyon ellenállóak a tűzzel vagy a találatokkal szemben.

A valóság:
ca6f5b41f6991599ed4634100bd1e5e6.jpg
 
Azért az beszédes, hogy ehhez képest még A4-ből eddig 1 volt aminek elrobbant a lőszetárolója?

A toronyban lévő lőszertárolót ami teljesen el van szeparálva a legénységtől és automatikusan zár és blow out panellel van szerelve miért hal meg mindenki ha eltalálják?

Azért itt kuuurva nagy mellényes állítások vannak má bocs :D

Na jólvan húzzatok a tökömbe aludni mindketten mert meguntam.

@Tcat
Kérhetünk egy takarítást?
 
Hát öntömítő az a tartály, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem tud kigyulladni. Mennyi égett porrá? 20 db? 10? 4-5 amit meg is lehet erősíteni ?

Elég sok porrá éget. Érdemes megnézni a nemrég betett videókat is.
Képből van még a gépemen. Szerintem a képeken és a videókon együtt legalább 10 tank sül éppen.
Egyszerűen nincs jó helyen az üzemanyag tartály. Könnyen kigyullad a tank.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
A toronyban lévő lőszertárolót ami teljesen el van szeparálva a legénységtől és automatikusan zár és blow out panellel van szerelve miért hal meg mindenki ha eltalálják?

Igen, ugyanis a török A4-esek esetén ez történt...
Kiderült, hogy az eredeti lőszer tárolót nem úgy méretezték, hogy az repesz lőszerrel legyen tele.... :rolleyes:
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Igen, ugyanis a török A4-esek esetén ez történt...
Kiderült, hogy az eredeti lőszer tárolót nem úgy méretezték, hogy az repesz lőszerrel legyen tele.... :rolleyes:
Na most dönts eld szépen lányom, hogy mi a történeted mert eddig a sofőr melletti lőszertároló volt a mumus az ágy alatt.

Az utóbbi tíz évben a török incidenseknek milliószor utánanéztem a hisztiroharamitok miatt és ezt a verziót még nem láttam ....
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses and Chima3ra
Na most dönts eld szépen lányom, hogy mi a történeted mert eddig a sofőr melletti lőszertároló volt a mumus az ágy alatt.

Mit kellene ezen eldönteni? o_O
A török tapasztalat az volt, hogyha tele van repesz lőszerrel a torony lőszertárolója, akkor nem biztonságos. Nem erre méretezték robbanó erőben.
A sofőr melleti lőszer készlet meg instant öngyilkosság....
Ez nem vagy-vagy, hanem és-és!
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Vagyis mind két helyen. E mellet ott az üzemanyag ami a lánctalpak fölött van és nincs érdemben páncélozva, azonnal fölgyújtva találat esetén a harckocsit.
Dudi szerint nem folyik be a küzdő térbe, csak éppen ha átütik a tankot akkor bizony befele is jut belőle. Nem véletlenül égnek porrá ezek a gépek.
Megint a marhaság. Az A5 óta a láncok feletti tartálynál a következő a védettség a küzdőtértől haladva kifelé: 50mm homogén acél, 100mm NERA és a tartály 10mm vastag acélfala. Az A4 és korábbiaknál hiányzik a NERA betét, de a teknő 35mm-es és 50mm-es oldalpáncélja(a vezető oldalán 50mm a másikon 35mm), 100mm légrés és a tartály saját 10mm vastag oldalfala.
4XLuWJb.jpg
 
Mit kellene ezen eldönteni? o_O
A török tapasztalat az volt, hogyha tele van repesz lőszerrel a torony lőszertárolója, akkor nem biztonságos. Nem erre méretezték robbanó erőben.
A sofőr melleti lőszer készlet meg instant öngyilkosság....
Ez nem vagy-vagy, hanem és-és!
Én erről hogy nem olvastam sehol se ? Úgy hogy minden alkalommal utánamásztam a fél interneten keresztül akárhányszor előszedtétek?
 
Leopard-2-Wanne-Zusatzpanzerung.png

Ki is hagytam A5-től magát a tartályt védő legkülső 50mm vastag lemezt! Tehát A5-től van összesen 100mm NERA és összesen 120mm homogén acél (2x10mm a tartály fala és 2x50mm páncél).
 
Én erről hogy nem olvastam sehol se ? Úgy hogy minden alkalommal utánamásztam a fél interneten keresztül akárhányszor előszedtétek?
Mert ez csak az álmaiban létezik. Nem tetszik a valóság, hát kitalálunk egy olyat ami tetszik.
Nem szimpatikus, hogy a modernizált német lőszer és lőszertároló miatt nem nagyon akar begyulladni/robbanni a lőszer a Leopard teknőjében? Hát kitaláljuk, hogy nem is raknak oda lőszert.