emel
Biztos, hogy a SARH-nak folyamatos megvilágítás kell?
Nem repülhet úgy egy SARH, mint egy ARH?
Robotpilótával, pályakorrekcióval a célgép közeléig, aztán a céltól 10-15 km-re történik csak meg a külső megvilágítás. Ez nem lehetséges?
Capslock
Szóval te 2 géppel értél el annyit vagy annyit se mint a másik oldal 1 géppel. Ez neked semmi? Ne viccelj már. Az bődületes nagy előny ha neked 2 gép kell ahhoz, hogy az én 1 gépemmel kezdj valamit.
Viszont ha az elől lévőket sakkban tartják akkor gyakorlatilag fölöslegesen vannak ott és nem tudnak érdemben hozzájárulni a harchoz, az ellenség vadászainak egy részének lefoglalásán kívül.
Arról meg szó se, hogy az nagyon nem biztos, hogy +X távolságról is célra tudsz vezetni valamit. Simán lehet, hogy az ECM hazavágja mert túl messze van.
Pontosítok. Az RWR nem tudja, hogy indítás történt, addig amíg az ARH be nem kapcsolja a saját radarját.
Ellenben ez egy pilótára közel sem igaz. Amennyiben ismeri az indító gép helyzetét és valamekkora időközön keresztül figyeli az indítást megelőzően és közben illetve utána, a manőverek alapján az esetek legnagyobb részében fel lehet ismerni azokat a pontokat, ahol a másik fél részéről a legvalószínűbb egy rakéta indítása.
Ez nem azt jelenti, hogy biztos akkor indított, amikor te gondolod, de nem is ez a lényeg. A helyzetkép alapján egyszerűen te tudod, hogy mikor vannak a legjobb tüzelési helyzetek. Ha 60 fokos crankból indít akkor körbe röhögöm mert az energia legnagyobb része arra fog elmenni hogy beforduljon a rakéta..
Persze ehhez feltételeztem egy ésszerűen kiegyenlített helyzetet ahol mindkét fél óvatosan fog repülni. Ha 15 percig egyenesen repül akkor nyilván fingod nem lesz róla, hogy mi van.![]()
<blockquote rel="fip7">Biztos, hogy a SARH-nak folyamatos megvilágítás kell?
Nem repülhet úgy egy SARH, mint egy ARH?
Robotpilótával, pályakorrekcióval a célgép közeléig, aztán a céltól 10-15 km-re történik csak meg a külső megvilágítás. Ez nem lehetséges?
<blockquote rel="fip7">blaze
Csak azért kérdem, mert az oroszok nagyon régóta képesek ARH-t gyártani. De lehet úgy ítélték meg, hogy túl drága. Viszont attól még egyes fejlesztési elemeket, amik nem kerülnek sokba, átrakhattak a SARH rakétáikba.
Igazából az R-27ER-nek is így lenne csak értelme.
Fip amiről te beszélsz, az a LOAL képesség. Infravörös rakétáknál csak most kezd elterjedni és tudtommal az oroszoknak nincs ilyen.
emel
Biztos, hogy a SARH-nak folyamatos megvilágítás kell?
Nem repülhet úgy egy SARH, mint egy ARH?
Robotpilótával, pályakorrekcióval a célgép közeléig, aztán a céltól 10-15 km-re történik csak meg a külső megvilágítás. Ez nem lehetséges?
Az a legszebb az egészben, hogy simán benne van az, hogy nem jól tudod.Fip amiről te beszélsz, az a LOAL képesség. Infravörös rakétáknál csak most kezd elterjedni és tudtommal az oroszoknak nincs ilyen.
Akartok forrást? Adok forrást.
R-27R,R-27T,R-27RE,R-27TE, R-27AE/ER(aktív radaros)
emel
Azért egy használható aktív radar+kiszolgáló eszközei bonyolultabbak és drágábbak szerintem, mint egy robotpilóta.
Azért is kértem forrást laikitől...
A félaktív rakétás gépek beállnak úgy, hogy az első bemegy garantált megsemmisítési zóna közelébe és indít, majd kifordul, míg a hátul maradó meg alávilágít a rakétáknak. Egyiket sem tudja elérni az elenfél rakétája.
Ezzel szemben ha csak 1 aktív rakétás géped van, akkor papírforma szerint vesztett, mert az ellenséges géppár dupla annyi rakétája elég előnyt ad nekik a felülkerekedéshez.
Ebben a helyzetben (mármint a 2-2 elleni felállásban szemből) nem az dönt, hogy milyen irányításúak a rakéták, hanem az, hogy kinek jobb a taktikája, kinek van több üzemanyaga, kinek van több rakétája, kinek van nagyobb hatótávolságú rakétája, kit támogat a földi légvédelem és a földi radarok, stb...

Az hogy ki kit tud sakkban tartani nem az irányítási módtól függ. Attól függ, hogy ki tudja távolabbról indítani a rakétáit. Vagy ki kockáztat meg egy távolabbi indítást annak reményében, hogy az ellenséges gép csak a garantált megsemmisítési zóna határán fordul ki, ami már késő neki. Vagy kinek van több rakétája.
Az elöl lévő gépek indítják a rakétáikat. Már miért lennének ott fölöslegesen?
Aki nem olvas, annak tényleg kevés az info. Pár oldallal ezelőtt Ghostrider meg én nem csak megadtuk az orosz forrásokat, hanem bemásoltuk és le is fordítottuk.
Az ER változatnak nem lett volna értelme MCG nélkül, mert a fej nem fog be olyan távolságból, mint amilyenre a rakéta elrepül. Kezdetektől fogva van benne MCG.
Csak az alap R-27-ben nincs.
<blockquote rel="laiki">A félaktív rakétás gépek beállnak úgy, hogy az első bemegy garantált megsemmisítési zóna közelébe és indít, majd kifordul, míg a hátul maradó meg alávilágít a rakétáknak. Egyiket sem tudja elérni az elenfél rakétája.
Ezzel szemben ha csak 1 aktív rakétás géped van, akkor papírforma szerint vesztett, mert az ellenséges géppár dupla annyi rakétája elég előnyt ad nekik a felülkerekedéshez.
Ebben a helyzetben (mármint a 2-2 elleni felállásban szemből) nem az dönt, hogy milyen irányításúak a rakéták, hanem az, hogy kinek jobb a taktikája, kinek van több üzemanyaga, kinek van több rakétája, kinek van nagyobb hatótávolságú rakétája, kit támogat a földi légvédelem és a földi radarok, stb...

Az hogy ki kit tud sakkban tartani nem az irányítási módtól függ. Attól függ, hogy ki tudja távolabbról indítani a rakétáit. Vagy ki kockáztat meg egy távolabbi indítást annak reményében, hogy az ellenséges gép csak a garantált megsemmisítési zóna határán fordul ki, ami már késő neki. Vagy kinek van több rakétája.
Az elöl lévő gépek indítják a rakétáikat. Már miért lennének ott fölöslegesen?
Aki nem olvas, annak tényleg kevés az info. Pár oldallal ezelőtt Ghostrider meg én nem csak megadtuk az orosz forrásokat, hanem bemásoltuk és le is fordítottuk.
Az ER változatnak nem lett volna értelme MCG nélkül, mert a fej nem fog be olyan távolságból, mint amilyenre a rakéta elrepül. Kezdetektől fogva van benne MCG.
Csak az alap R-27-ben nincs.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..