Szu-27 / Szu-30 / Szu-33 / Szu-35 Flanker (Szuhoj)

R-77/RVV-AE bol vettek kb 2500 darabot (a 90-es évektol napjainkig) Az Astra még csak tesztelés alatt.
 
Most olvastam csak a nagy TVC vitát:) - Isten őrizz, hogy újra indítsam, de én talán csak egy gondolatot tennék hozzá: Láttuk, h az amcsik anno ugyanarra a feladatra ugye két ATF gépet csináltak.

Az egyiken volt TVC, a másikon nem.
Úgy tudom nem a TVC hiánya volt a fő oka, h az YF-23-as nem lett befutó, inkább a költségek és a technikai rizikó. De azért érdekes, h a LM azt gondolta szükség lesz rá, a NG meg azt, h minden követelményt kielégítenek nélküle is.

Ebből én úgy látom, h rettentően nagy előnyt valszeg nem ad, de elképzelhető, h bizonyos helyzetekben és konstrukciókban meg jól jöhet.
pl. nem tudom, h azért mert pl. a Raptort felszereltek vele, mennyivel lehet kisebb néhány aerodinamikai felület, vagy mennyivel lehet gyengébbre tervezni valamelyik vezérsík mozgató mechanizmust és hasonlók, mert a feladat egy részét átveszi a vektorálás. szóval rendszer szinten lehet, h TVC mellett valamennyit spórolhatnak is máson.

Arról nem is beszélve, h az oroszoknál hagyományosan fontosabb a dogfight és a "látványos" repülés, így könnyebben kap támogatást bármi ami javítja a manőverező képességet.

Ja és én abban hiszek, h itt senki nem kövez meg senkit még akkor sem ha azt mondja, hogy TVC :D

Kimondta! :-)))
 
Egyetértek. TVC nélkül az F-35 sem lenne az, ami. A TVC-nek ezen kívül még jó pár egyéb üzemeltetési/harcászati előnyei is lehetnek, meg nyilván hátrányai, mint az összes többi műszaki alkotásnak és gépnek a világon.
 
Nem véletlenül különböztettem meg a STOL/VTOL képességet biztosító TVC-t a másiktól, mert szezon és fazon esete. Az F-35B nem képes a TVC-re légiharcban a le- és felszállást leszámíva nincs funkciója.
 
Senki sem arról beszélt, hogy tök ugyanaz az F-35 TVC-s hajtóművének a feladata, mint a Raptoré vagy a Szu-35-ösé. Az alkalmazási terület lehet szezon és fazon, attól még vektorálható a két gép hajtóműve.
 
Pontosan, akárcsak a Jak-38-nak és -141-nek. Attól, hogy emelő hajtómű és helyből vagy rövid nekifutásra képes felszállni, attól még vektorálhatóak voltak.
Az egy más kérdés, hogy a Raptor és a Szuhojok nem emelőhajtóműnek használják, a japánok pedig ha jól láttam, az új gépükön nem a hajtóművet, hanem csak a gázsugarat térítik ki.
Ez akkor sem változtat azon a tényen, hogy per pillanat az oroszok gyártják sorozatban az ilyen hajtóművekkel felszerelt gépeket és elnézve, nem piti a gépek mozgékonysága a levegőben.
 
Orosz sajtóhírek szerint a Rosztec és a Roszkozmosz célmegjelölő konténert fejleszt, melyet egyelőre a Szu-30SzM, Szu-35 és MiG-29 típusokra kívánják integrálni. Elvileg az első tesztek az eszközzel az év végéig lezajlanak. http://izvestia.ru/news/612356
 
regina-hallbrenda-meekspopcorn-gif.gif