„Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon - 4. rész
Harckocsi-gyalogság együttműködés
Horvátország nagy részén a terepviszonyok azt is diktálják, hogy a páncélosokat gyalogság kísérje, hogy elkerüljék a gyalogsági páncéltörő eszközök által okozott veszteségeket. A harckocsik gyalogsági támogatás nélkül ennyire átszegdelt terepen olyanok, mintha elvesztek volna. A horvátok felismerték ezt, és elhatározták, hogy nem veszítik el az értékes harckocsikat a szerb gyalogság esetleges lesállásai által.
A Lada Niva "felderítő" járművet maga Pancirno találta ki, de jól reprezentálja azt, hogy a horvátok a front hosszú szakaszain való járőrözéshez civil járművekre támaszkodtak, mivel nem voltak hajlandók értékes üzemanyagot pazarolni arra, hogy harckocsik, vagy páncélozott harcjárművek járőrözzenek ezeken a területeken, így úgy döntöttek, hogy a dzsipszerű járművek elegendőek lesznek. Ezek sokkal csendesebbek, kisebbek (így könnyebb volt elrejteni őket), gyorsabbak, és ami a legfontosabb, olcsóbbak voltak, mint páncélozott társaik. A Ladában ülő két felderítőnek a saját AK-47-esükre és pisztolyukra kellett hagyatkoznia az önvédelemre. A felderítő jármű naponta legalább ötször, változó időközönként felderítette a Kupa folyó mentén a valószínű megközelítési útvonalakat. A felderítők néha a 203 mm-es üteg tüzérségi megfigyelőiként is szolgáltak, amely azonban a lőszerhiány miatt csak ritkán tüzelt.
Ami az állományt illeti, a 3. harckocsi század teljes állománya rendelkezett korábbi tapasztalattal a JNA-ban, de a tapasztalatok szintje nagymértékben különbözött. Ráadásul a háború előtti JNA tisztikara túlnyomó részben szerb származású volt, kevés horvát rendelkezett tiszti tapasztalattal. Ezt tükrözi az a tény, hogy Pancirno volt a század egyetlen korábban szolgáló tisztje, a többiek csak legénységi vagy altiszti beosztásban szolgáltak. Emellett nem mindannyian ugyanazzal a felszereléssel dolgoztak, mint amivel a JNA-ban szolgáltak. Például az egyik T-55A-t egy olyan vezette, aki korábban M-60P páncélozott szállító harcjárművet vezetett, az irányzó egy T-34/85-ösön szolgált, a töltője pedig korábban egy M4A3E8 Sherman irányzójaként szolgált! Ezt a helyzetet némileg enyhítette, hogy mindenki részt vett egy mindössze 12 napos továbbképzésen a sietve létrehozott horvát harckocsiiskolában, Varazdinban, de ez nem volt elég, ahogy azt a későbbi események is bizonyítani fogják. Pancirno és törzsén kívül mindenki tartalékos volt. Ez azt jelentette, hogy kéthetente váltották őket egy másik csoport katonával. A valóságban így "két" 3. harckocsi század volt, az egyik a harctéren, a másik pedig a civil világban folytatta normális életét. Erre azért volt szükség, hogy a már amúgy is szenvedő horvát gazdaság ne omoljon össze, de ez a kiképzettségre meglehetősen kedvezőtlen hatással volt.
A folytatásban holnap, szerb tüzérségi előkészítés...