Az üzlet megkötése előtt nagy árvíz volt a cseheknél. Még 14-et sem akartak venni, de a MiG-21-eseknek hamarosan lejárt az üzemideje, így nem lehetett elhalasztani, valamit csinálni kellett. Nekik csak L39-eseik és L-159-esük maradt volna. Az ajánlatok közül csak a svédek ajánlottak bérlési lehetőséget, az volt a legolcsóbb megoldás. A csehek csak bérlik a gépeiket, valószínűleg ezért sem engedték a svédek hogy a csehek egyedül üzemeltessék/szervizeljék.
Igen, erről a ruppótlan pénztelenségről beszéltem. Egyik országnak sem állt rendelkezésére olyan mennyiségű pénz, ami az éves részletű lízingtől eltérő konstrukciót engedett volna.
Alapvetően a cseheknél még hamarabb épült ki - emlékeim szerint - a szerviz háttér, de nagyszervizek miatt mindenki, - még a thaiok is tudtommal - Linköpingbe hordja a gépeket.
A brazilok lesznek az egyetlenek, akik nagyszervizt csinálhatnak. Korábban talán a dél-afrikaiak is csináltak, de nem tudom, hogy az utóbbi időben meg tudták-e még tartani a Denel minősítését.
De a csehek - hozzánk hasonlóan - üzemeltetni maguk üzemeltetnek. Az alkatrészeket meg kapják a Saab-tól.
Az a helyzet, hogy az ilyen 14 gépes légierők esetén nem nagyon opció az, hogy kiépítsenek egy depot level maintenence infrát.
A horvátokat - a kis gépszám ellenére - pont azzal akarták megfogni, hogy kaptak volna egy ilyen központot. A horvát, cseh, magyar, és thai gépek együttesen már adhattak volna elegendő melót egy komolyabb beruházásra. De biztosan a thaiok is nagyon örültek volna, ha csak pár órával kevesebbet kell repülniük 1-1 géppel.