Harckocsik harctéri alkalmazása

A szitu, hogy a Javelinre, és az nlawra is bőven volt panasz. Most vagy alapból rosszak, vagy amit inkább gondolok, egyszerűen nem volt elég a kiképzés.
Nlaw-voltak gondok kiképzés terén, főleg amikor rendszeresen nem állították át top attackra hanem directen lőttek vele harckocsira.
az RGW-90 nél pedig elég sokszor nem húzták ki a penetrátort és HESH üzemmódban indítottak harkocsira HEAT helyett.
 
Válaszolok erre is, legfeljebb áthelyezik az Orosz Hadsereg topicjába.

Külön kell választani a kutatás + fejlesztést / gyártástechnológiát, a hadvezetést, és a politikát.

K+F / gyártástechnológiánál meg fogsz lepődni, de az oroszok is tudtak önerőből hőképet tervezni és gyártásba vinni, az Agava-2-es önálló fejlesztés, a T-80U-hoz, 1995-ből. Az Agava-2-es utódjának a Nocturne-ot fejlesztették, szerencsétlenségükre jött az államcsőd. Tervezőirodákat számoltak fel, építettek le, elbocsájtottak egy csomó embert. Idővel normalizálódtak a dolgok, de az államcsőd miatti veszteségek miatt külföldi (francia) segítség kellett a talpraálláshoz.

Politikailag Putyint sokáig nem érdekelte a sereg, így lett, a T-90-es (és a Szu-30-as Flanker) elsődleges rendszeresítője India lett, és nem Oroszország.

Hadvezetésileg intervenciót képzeltek, annak egyrészt az volt az alapja, hogy nem egy szétlőtt országot akartak annektálni, hanem egy egészet. Ezért bántak eleinte mindennel úgy mint a hímestojással, vagyis a parancsközvetítési lánccal. Másrészt valami furcsa hazudozás ment házon belül, hogy olyan az Ukrán Hadsereg állapota, mint 2014-ben a Krímben, és a NATO nem segíti őket.

Tökegyedül Ukrajna Oroszország ellen 1 vs 1, vakon az USA felderítés nélkül, mennyi esélyük lett volna, mennyit, hány napot bírtak volna ?
Vagy fél éve kezdtek saját hőkamerába való képalkotó csipet gyártani.
 
  • Imádom
Reactions: LMzek 2.0
Nlaw-voltak gondok kiképzés terén, főleg amikor rendszeresen nem állították át top attackra hanem directen lőttek vele harckocsira.
az RGW-90 nél pedig elég sokszor nem húzták ki a penetrátort és HESH üzemmódban indítottak harkocsira HEAT helyett.
Elfogadom, pont ezért írtam, hogy ezt magyarázza. Csak még mindig ugyanott tartunk. A technikai fölényben lévő fél kényelmesen hátadőlve játszik. Mert ne legyenek illúzióink, ha baj lenne, már Magedántól Moszkváig menne a propaganda, hogy orosz anyácska hív téged.
 
Gyakran látni gyakorlatokon is, hogy Leopard 2-esek előre-hátra mozogva lőnek. Ennek mi az értelme?
Szemből nézve szinte semmi jelentősége, hogy 20-30 méter megy előre-hátra: ugyan akkor a célpont, ugyanúgy kilőhető...
Szóval miért csinálják?
 
Valoszinuleg terepfedezetet használ.Azt nem csak kozvetlen elotte lehet, és lehet egészen enyhe terepdomborulat is.
De ha semmi nincs,akkor os a mozgocelt nehezebb eltalalni,mint az allot
 
Mondjuk szemből ha viszonylag sík a terep akkor mindegy hogy pár tíz méter megy előre hátra - max a tüzérség miatt lehet jelentősége...
 
Amúgy most már kukáznám az "egész" t-14/Kf-51/Altay/Abrams X/MGCS progikat és "0"-ról kezdeném újra, olyan sok tapasztalata van háborúnak tankok terén hogy szerintem már teljesen új dizájnak van csak értelme , amit a tanulságok alapján építenek , már ha van értelme még építeni úgy tankot ahogy eddig ismertük őket, és nem kell drasztikus változtatás a már jól ismert dizájn alap elvekbe
 
Közvetve kapcsolódik a témához, de ukrajnai háború miatt releváns: "akna-hadviselés" összefoglaló

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Sok érdekesség van benne, néhány példa:
  • 1 ember 1 óra alatt 4 harckocsi aknát tud letelepíteni átlagosan
  • Legalább 4, de inkább 5 méterre kell lerakni a hk. elleni aknákat vagy, egy felrobbanása dominóként beindíthatja az egész mezőt
  • Harckocsikra szerelt aknataposó hangerek vagy ekék legalább duplázzák az Abrams üzemanyag-fogyasztását, ezért nem szeretik alkalmzani, csak ha nagyon muszáj. Csak akkor teszik fel "rendes" harckocsira az amcsik, ha az aknamező mögött 4-5 km-en belül van az ellenség - tehát lőni kell amint átérnek az aknamezően. Amúgy specializált aknaszedő (Assoult Breaching Vehicle) harckocsikat használnak. Az akna forgató ekék (amilyen a Wisenthez nekünk is lesz), még a görgőknél is jobban zabálják az üzemanyagot és lassítják a harckocsit.
  • Az aknataposó rollerek általában 8-10 robbanás után cserére szorulnak
  • Az amerikai "kilivős robbanótöltet" (MICLIC) 8x100 méteres sávot tisztít meg.
 
Miért kéne új dizájn?
 
Miért kéne új dizájn?
mert úgy érzem rossz az ár érték arány, amilyen drágák , egyáltalán nem azt érzi az ember hogy el is érnek annyit mint amennyibe kerülnek ...

Nincs az embernek az az érzése mint mondjuk első vh-ba hogy oké hogy 50-en ből csak 2 érte el a célját de az a kettő olyat ért el amit amúgy 10 ezer emberrel se tudtak
 
Semmi nem ér annyit amennyibe kerül. Minden annyiba kerül amennyit fizetnek érte.
 
Közvetve kapcsolódik a témához, de ukrajnai háború miatt releváns: "akna-hadviselés" összefoglaló

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Sok érdekesség van benne, néhány példa:
  • 1 ember 1 óra alatt 4 harckocsi aknát tud letelepíteni átlagosan
  • Legalább 4, de inkább 5 méterre kell lerakni a hk. elleni aknákat vagy, egy felrobbanása dominóként beindíthatja az egész mezőt
  • Harckocsikra szerelt aknataposó hangerek vagy ekék legalább duplázzák az Abrams üzemanyag-fogyasztását, ezért nem szeretik alkalmzani, csak ha nagyon muszáj. Csak akkor teszik fel "rendes" harckocsira az amcsik, ha az aknamező mögött 4-5 km-en belül van az ellenség - tehát lőni kell amint átérnek az aknamezően. Amúgy specializált aknaszedő (Assoult Breaching Vehicle) harckocsikat használnak. Az akna forgató ekék (amilyen a Wisenthez nekünk is lesz), még a görgőknél is jobban zabálják az üzemanyagot és lassítják a harckocsit.
  • Az aknataposó rollerek általában 8-10 robbanás után cserére szorulnak
  • Az amerikai "kilivős robbanótöltet" (MICLIC) 8x100 méteres sávot tisztít meg.
Hááát....ez egy kicsit bonyorultabb
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
https://www.youtube.com/watch?v=mLDAMalUaYE
https://www.youtube.com/watch?v=5iAaO0vxmI0
https://www.youtube.com/watch?v=CAW4PrE8Hso
És ezt lehetne folytatni a végtelenségig.Kismillió féle AT akna van,és kismillió féleképpen lehet telepiteni őket.Nekünk is van (legalábbis volt) olyan vontatható aknatelepitőnk,ami képes fenék elleni aknákat a föld alá telepiteni,percsnkénti 4 akna lehelyezése sebességgel (megfelelő talajviszonyoknál).
Én spec a felvételeken lánctalp elleni aknák működési nyomait láttam,amik tipikusan jol telepithetők szórással,akár légi vagy tüzérségi eszközökkel.Ezt hivják távaknásitásnak.És az oroszoknak vannak ilyen eszközeik,meg sokféle AT aknájuk is
https://www.youtube.com/watch?v=7ODl_vXhTKY
 
Aknaharc manapság egy roppant bonyorult dolog tud lenni.Manapság simán meg lehet azt csinálni,hogy támadok aknákkal.Meginditjuk a támadást,annak szárnyait távaknásitással fedezem,és az ellen ellenlökését is távaknásitással blokkolom,a saját támadási riányomban,a saját csapatok utvonalán.A támadó erőink szétlövik az aknamezőn mozgásképtelenül álló ellenséges tartalékot,majd rádióparanccsal deaktiválják az aknamezőt,és folytatják a támadást.Mondjuk megvan a kockázata,hogy valamelyik akna nem reagál a parancsra,aktiv marad és saját veszteséget okoz-de ez még mindig kisebb veszély,mint nyilt ütközetben felfogni az ellenlökést.
Persze,ehez kellenek a megfelelő aknatelepitési képességek,harcvezető rendszerek és maguk a megfelelő aknák.
 
Ez táv aknásítás most nagyon megy Ukrajnában.
A Honvédségnek is hasznos képesség lenne.

Van európai vagy izraeli 155mm-es aknaszóró lőszer?
Nyilván az ukránok által használt amerikai RAAM lőszer nekünk nem lesz.
 
  • Tetszik
Reactions: Catles
Ez táv aknásítás most nagyon megy Ukrajnában.
A Honvédségnek is hasznos képesség lenne.

Van európai vagy izraeli 155mm-es aknaszóró lőszer?
Nyilván az ukránok által használt amerikai RAAM lőszer nekünk nem lesz.
Van.C+D kiállitáson még meg is fogtam,30 éve.Már akkor is volt 105/122/152/155 milis aknaszóró tüzérségi gránát.Ami azt illeti,70milis Hydra rakétához is van aknaszóró fejrész.